Századok – 1994

Beszámoló - Beszámoló a Werbőczy István és műve c. tudományos ülésről (Földi András) I/194

BESZÁMOLÓ 195 A királyi személyes bíráskodás a 15. század második felétől a personalis praesentiae locum tenens vagy röviden a personalis (személynök) nevű tisztségviselőre hárult, melynek hivatalát általában egyháziak, sok esetben püspökök látták el. Az országgyűlésen éppen ezért a nemesség gyakran követelte, hogy a personalis jogban járatos világi személy legyen. Végül 1516 és 1525 között világi jogász, Werbőczy István töltötte be ezt a tisztséget, aki ezzel párhuzamosan aktív politikai tevékenységet is kifejtett, sőt diplomáciai küldetésben többször külföldön is járt. Érszegi Géza azt vizsgálta, hogy Werbőczy vajon miként tudott sokirányú elfoglaltságainak eleget tenni. Személynöki hivatalában rajta kívül két protonotarius és nyolc-tíz jegyző végezte a munkát. Ennek ellenére az oklevelek kancelláriai jegyzetei között gyakran előfordul Werbőczy neve, ami arra látszik utalni, hogy a personalis hivatali munkáját személyesen, sőt sajátkezűleg is végezte. A kancellári jegyzetek írásának elemzése alapján azonban az előadó azt tartja valószínűnek, hogy az oklevelekre írt kancelláriai jegyzeteket nem lehet Werbőczy kézírásának tekinteni. Azok sokkal inkább az egyik jegyzője kézírásának mutatkoznak, aki vezetője utasításainak megfelelően szignálta a Werbőczyre tartozó ügyeket. Érszegi Géza az említett vizsgálat alapján megállapította, hogy a személynöki hivatal olyan képzett szakembereket, ítélőmestereket és jegyzőket foglalkoztatott, akik képesek voltak a rutinügyeket felettesük távollétében is szakszerűen elintézni. így érthető, hogy a mindennapi ügyintézés nyűgétől szabad személynök mind a napi politikában, mind pedig a diplomáciai küldetésekben akadálytalanul részt tudott venni. Werbőczy István tevékenységének harmadik, egyben életét is lezáró utolsó nagy szakasza a Mohács utáni időszakra tehető, melyről Barta Gábor professzor adott Werbőczy korábbi ténykedésére is kiterjedő áttekintést. Beszélt a Jagelló-kor végi politikai mozgalmakról, arról, hogy miként vált a kisnemes Werbőczy a szerveződő köznemesi mozgalom szószólójává, a Szobi-féle főúri csoport támogatásával előbb személynökké, majd Szapolyai János erdélyi vajda támogatásával rövid időre nádorrá. Mivel e tisztre alkalmatlannak bizonyult, Mohácsot már bukott emberként érte meg — sőt többen a vesztésért is őt hibáztatták. Ekkor a köznemesség által I. János néven királlyá választott Szapolyai újból felkarolta és kancellárjává emelte. Werbőczy befolyását ezt követően csak két rövid időszakban mondhatjuk fontosnak: 1526 végétől 1527 nyaráig, majd 1538-tól 1541-ig. Bár a kancelláriát igen jól vezette, s időnként újra szerepelt diplomataként is, politikusnak sajnálatos módon tehetségtelennel bizonyult: mindig későn észlelte a nagyobb fordulatokat és majdnem mindig rosszul reagált rájuk. Elveit sorra feladni kényszerülve végül a Budát elfoglaló törökök „magyar bírájává" süllyedt, s megaláztatva halt meg 1541-ben, nyolcvankét éves korában. Hamza Gábor jogászprofesszor előadásában a Tripartitum jogforrási jellegének vitatott kérdésével foglalkozott. Elmondta, hogy hazai jogtudósaink egy része, így Kelemen Imre, Kövy Sándor, Szlemenics Pál a Hármaskönyvet egyenesen törvénynek tekintették. Bár a Hármaskönyv eredetileg valóban törvénykönyvnek készült, sohasem válhatott azzá, mivel nem felelt meg a szokásjogi alapokon nyugvó alkotmányos előírásoknak. Egyfelől, mert a köznemesség előretörésétől tartó főnemesség ellenezte a formai törvényerőre emelkedést és így nem került rá a szükséges