Századok – 1994
Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József első politikai-filozófiai szintézisterve I/160
DOKUMENTUMOK 163 Guizot a római birodalomról igen helyesen megállapítja: hogy bukása azért következett be, mert valójában senki nem akadt, aki igazán oda akart volna tartozni, úgy semmi nem lehet államra nézve veszélyesebb, mint az, ha léte az állampolgárok nagy részének szemében közönyössé vált, és nehéz pillanatokban az egyes polgároknak csak annyi ereje áll az állam rendelkezésére, amennyit törvényesen nem tudnak megvonni anélkül, hogy büntetésnek tennék ki magukat. Számos jelenség van az osztrák birodalomban, melynek magyarázatát az elmúlt időszak eseményeiben találjuk. Minden küzdelem magának a győzőnek a soraiban is zavart idéz elő; és ha hosszú időn keresztül mindent felhasználnak, hogy a tömegek győlöletét és gonosz indulatait felszítsák, akkor kizárt a hirtelen visszatérés a nyugodtabb megfontoláshoz. Kívülről elő lehet idézni nyugtalanságot: a békességet kizárólag az idő hozza meg, azonban az mindig, és mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy minden, ami a jelenlegi helyzetben csupán a közelmúlt utórezgésének tekinthető — mindenekelőtt a nagymértékű nemzetiségi ellentétek — hamarabb félretétetnek, mint azt mi magunk gondolnánk. De nagyon tévedünk, ha mindazon jelenségek okát, amelyek a birodalom jövőjét illetően aggodalommal töltenek el bennünket, kizárólag, sőt akár csak nagyrészt is a felgerjedt szenvedélyekben keressük. Szilárd meggyőződésen szerint az ok mélyebben rejlik. Nem a birodalom népei közül néhánynak az érzéseiben, hanem valamennyinek az eszméiben kell felismernünk nagy nehézségeink forrását, és ott keresendő helyzetünk veszélye is. A sérelmeket az idő orvosolja: a hamis fogalmak annál erősebbek, minél tovább hatalmukban tartanak bennünket. Mivel az emberek szükséglete nem annyira az, hogy helyes, sokkal inkább az, hogy bármilyen meggyőződésük legyen, és ezért, ha egyszer elhiszik, hogy valalmiről meggyőződtek, és nézeteik rendszerét a végkövetkeztetésig felépítették, nehéz, sőt majdnem lehetetlen nekik a kiindulási pont helytelenségét bebizonyítani. Ezért az eszmék már az államok kifejlődése során nagy fontosságúak: mivel politikai szenvedélyek — a legnagyobb felbolydulás ritka pillanatait kivéve — mindig csak a nép viszonylag kis részében munkálnak, amíg bizonyos eszmékre többnyire mint közkincsekre tekinthetnek, és az a tévedés avagy igazság, amely a magasabban állók esetében politikai rendszernek, illetőleg tudománynak alapját képezi, a tömeg számára politikai meggyőződésének fundamentumát alkotja. Ha most figyelmünket az osztrák birodalomban uralkodó politikai eszmék felé fordítjuk, mindenekelőtt találunk: Egyrészt teljességgel téves nézeteket mindarról, ami 1848-ban tulajdonképpen történt, és következésképp a lehető legnagyobb önámítást az állam jelen helyzetét illetően. Az emberek egy részének az 1848-as év eseménysorozata csupán átmeneti jelenség volt. Vihar, amely néhány fát gyökerestől kitépett, valamennyit megrázta, sok mindent lerombolt, de mellyel, éppen mivel elvonult, többé foglalkozni nem szükséges; betegség, amely az államot hirtelen hatalmába kerítette, anélkül hogy szervezetében, ami ellenállt, más nyomot hagyott volna, mint pillanatnyi gyengeséget. Minden maradhat és maradni is fog a régiben, főleg, ha az állam elővigyázatból néhol villámhárítót helyez el, és táplálkozásbeli rendszabályokkal a roham visszatértét megakadályozni igyekszik; ebből a nézőpontból minden további lépés fölöslegesnek tűnik.
