Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József első politikai-filozófiai szintézisterve I/160

164 DOKUMENTUMOK Mások homlokegyenest ellenkező nézetből indulnak ki. Számukra a 48-as év olyan fejezet, amely után Ausztria történelme újra kell, hogy kezdődjék. Minden, ami volt, nincs többé. Minden romokban hever. A feladat a törmeléket a lehető leggyorsabban eltakarítani, a talajt alaposan felszántani, és azután az új vetőmagot sűrűn elhinteni, hogy a jövő a szorgalmas magvetőt megjutalmazza, vagy legalább számára a jelenben elimerést szerezzen, ahogy ezt a nagy szorgalom, még ha eredményt nem is hoz, mindig megérdemli. A kettő között helyezkedik el egy harmadik, a legnépesebb párt, amely a két nézet egyikét sem akarja egészen osztani, hanem azt, ami számára a régi viszonyok alatt kedvezett, mint sértetlenül megmaradtat, ami hátrányosnak tűnt, mint visszahozhatatlanul elpusztultat tekint. Hogy miképpen hihetnek a 48-as év eseményei után a királyságnak vagy az arisztokratikus hatalomnak a régi értelemben vett visszaállításában, ez példának okáért éppen olyan felfoghatatlannak tetszik, mint az, hogy miért kell egyszer s mindenkorra megszűnniük azon kiváltságoknak, melyeket valaki városi polgárként vagy céh tagjaként élvezett, oly események miatt, melyek előidézéséhez maga is hozzájárult. Ahogy nem látjuk világosan a közelmúlt következményeit és a dolgok valódi állását, úgy zavaros, ködös fogalmakat találunk, ha figyelmünket a jövőbeni berendezkedésre vonatkozó uralkodó nézetek felé fordítjuk. Szabadságot és rendet akarunk mindannyian — vagy legalább nagy rész, míg mások, úgy tűnik, ebből csak az egyiket óhajtják — de hogy e szabadság és rend miben álljon, afelől még azok körében is a legkülönfélébb nézetek uralkodnak, akik tisztában kívánnak lenni e fogalmakkal; a legtöbb embernek e két szó látnivalóan nem arra való, hogy fogalmakat jelöljön, hanem csak arra, hogy jelszóul használják óket, amelyről egymást mint valamelyik párthoz tartozót kölcsönösen felismerik. Ahogy az egyiknek a rend az, ami korábban volt, úgy a másiknak a szabadság az ellentéte annak, ami korábban volt. Történettudósok és próféták vették át az államférfiak helyét, a jelen, akár egy Janus-szobor, szemét a távoli jövőre és múltra szegezi anélkül, hogy a helyet, ahol áll, egyetlen pillantásra méltatná. Hogy lenne így előrelépés lehetséges? Már Bacon a maga korában azt a megjegyzést tette általában a tudományokra, hogy van, miszerint ugyanarra a dologra több szavunk van, de vannak olyan szavak is, melyek mellől hiányoznak a dolgok, amelyeket jelölniük kell. A politikában ma is igaz e megállapítás, mivel minden politikatudomány inkább szavakkal, mint a jelölni kívánt fogalmakkal foglalkozik, és ezt azt államtudományokban oly meszemenően alkalmaztuk, hogy e tudományokat méltóképpen állíthatjuk a középkori skolasztika mellé, oly csekély lehet az ismeretek terén annyi sok munkának az eredménye. Aki szavakat vet, szép frázisokat vagy legjobb esetben mesterségesen összecsiszolt körmondatokat arathat: messzebb nem jut. És ahogy a tudomány megelégszik üres szavakkal, úgy hozzászoktunk a gyakorlati életben is ahhoz, hogy a dolgok lényegét egy bizonyos alakban pillantsuk meg, amit másutt eszközül használnak a szabadság és rend megalapozására, nem törődve azzal, hogy azok ott a célnak megfelelnek-e avagy a mi viszonyainkra alkalmazhatók-e, mintha azt hinnők, hogy a világtörténet álarcosbál, ahol minden népnek csak fel kell vennie bizonyos ruhát, hogy