Századok – 1994
Történeti irodalom - A német kérdés 1945–1990 (Ism.: Sávoly Mária) VI/1276
1278 TÖRTÉNETI IRODALOM mert Nyugat-Berlinért nem vállalták a nukleáris háború kockázatát. Hruscsov az amerikai U2 felderítőgép lelövése miatt pedig lemondta részvételét az 1960 májusára tervezett párizsi csúcskonferencián. Nyilatkozatai arra utaltak, hogy a küszöbönálló amerikai elnökválasztás miatt az Egyesült Államok Berlin — és Németország — politikája változására számit. I960 szeptemberétől szisztematikus, konkrét lépésekkel puhatolta ki a nyugati hatalmak magatartását Berlin kérdésében. A nukleáris patt időszakában az Egyesült Államok a korlátozott együttműködés formáit kereste, s a berlini fal 1961. augusztus 13-i felépítése utáni mérsékelt álláspontja is ezt igazolta. A kötet másik tematikai blokkja az ún. keleti szerződéseket tartalmazza. Az NSZK-ban 1969-ben hivatalba lépő szociálliberális kormány új Németország- és keleti politikája a Szovjetunióhoz fűződő viszonyban a fennálló európai határok elismerésére, Berlin életképességének megőrzésére és a városba való bejutás további biztosítására törekedett. Lengyelország viszonylatában lengyel nyugati határként el kellett ismerni az Odera-Neisse vonalat. Csehszlovákia esetében elsősorban az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény érvényessége és humanitárius kérdések vártak megoldásra. Az NDK vonatkozásában a másik német állam létének elismerése és gyakorlati kérdések szabályozása állt a középpontban. Miközben az NDK a német megosztottság nemzetközi jogi leküzdésére törekedett, az NSZK a nemzet egységét úgy vélte megőrizni, hogy feloldja a két német állam görcsös viszonyát és szabályozott egymás mellett élést szorgalmazott. Kijelentette, hogy a két állam egymás számára nem külföld, s kapcsolatai különleges jellegűek. Willy Brandt enyhülési- és békepolitikájának alapja a keleti szerződések sorát nyitó 1970. augusztus 12-én aláírt moszkvai szerződés lett, amely kiegészítette az NSZK Adenauer nevéhez fűződő nyugati integrációját. A két német állam 1972. december 21-én aláírt alapszerződése az egyenjogúságon alapuló normális jószomszédi viszonyukat rögzítette. A szerződés meghozta az NDK nemzetközi elismerését, de a két német állam különleges viszonyba került. Az NSZK kitartott amellett, hogy Németország továbbra is egy nemzet, míg az NDK elutasította ezt az álláspontot. Ugyanakkor egyetértettek vámmentes kereskedelmük folytatásában, s az NDK a Közös Piac hallgatólagos tagja maradt. A kötet utolsó negyedét az 1989-1990. évi német egyesítés — magyarul első ízben megjelenő — dokumentumai alkotják. Az NDK 1989 nyarán megindult békés forradalmában a Modrow-kormány szerződésközösségi javaslatára Helmut Kohl kancellár 1989. november 28-án a Bundestagban tízpontos Németország-tervet terjesztett elő, amelyben konföderatív struktúrák kialakítását javasolta. A terv első ízben vázolta fel a német egység járható útját. A fordulat 1990 február elején történt, amikor a Szovjetunió elvi beleegyezését adta a német egyesítéshez, s teljeskörű jogot biztosítva szabad kezet adott belső módozatai kidolgozásához és külső keretfeltételei (2+4 tárgyalások) megkezdéséhez. A „2+4" sorrend a németeknek biztosította a főszerepet: előbb a német egység következett, s cs°k ezután a nemzetközi megbeszélések. Az 1990. március 18-i Népi Kamara-választások és a de Maiziére-kormány megalakítása után intenzív tárgyalások indultak a két német kormány között, s megkezdődött az operatív Németország-politika időszaka. 1990. július l-jén előbb pénzügyi-, gazdasági- és szociális uniót vezettek be, majd az augusztus 31-én aláírt egyesítés szerződés megállapította, hogy az NDK október 3-án az NSZK alaptörvénye 23. cikkének megfelelően az NSZK-hoz csatlakozik. A csatlakozással a korábbi NDK területén is érvénybe léptek az Európai Közösség szerződései. Az NDK közigazgatási vagyona szövetségi vagyonná vált A népi tulajdonban levő vagyon privatizálására pedig a vagyonügynökség kapott megbízást. Az új tartományok gazdaságának fejlesztésére és a szerkezetváltozás meggyorsítására intézkedési programokat dolgoztak ki. A vagyoni kérdéseket azonban az egyesítési szerződés meglehetősen szűkszavúan szabályozta, amely számos bizonytalanság és nehézség forrása lett. Az egyesítés külső körülményeinél alapvetően két probléma várt megoldásra: a szövetségesi hovatartozás kérdése és a nemzetközi jogilag továbbra is rendezetlen határok ügye. Hosszas tárgyalássorozat után Gorbacsov nagyvonalú döntésével végül is elfogadta az egységes Németország NATO tagságát, s 1990-ben új, együttműködő Európa körvonalai bontakoztak ki. 1990. szeptember 12-én Moszkvában a hat külügyminiszter aláírta Németország befejező szabályozásának szerződését, amelynek cikkelyei véget vetettek a második világháborúnak. A szerződés véglegesítette Közép-Európa 1945 utáni állapotát. Véglegesen szabályozott minden Németországot érintő területi kérdést. Megszűntek a négy nagyhatalom Németországra mint egészre és Berlinre vonatkozó jogai, a 2+4 szerződés megszüntette a legyőzött állam státuszát, így négyhatalmi jogok többé nem korlátozták szuverenitását. Az NSZK és a Szovjetunió 1990. október 9-én aláírta az „átvezető intézkedésekről" szóló egyezményt, amely rögzítette az öt új tartomány területén 1994 végéig tartózkodó szovjet katonák költségeit, hazaszállításuk és otthoni elhelyezésük körülményeit. 1990. november 14-én pedig az NSZK és a Lengyel Köztársaság nemzetközi szerződésben erősítette meg a közöttük fennálló határok elismerését. Ezzel hét hónap alatt lezárultak az egyesítésről folytatott tárgyalások. A kötet utolsó dokumentuma az 1992. februári magyar-NSZK szerződés teljes szövegét tartalmazza.
