Századok – 1994

Történeti irodalom - C. A. Macartney: Teleki Pál miniszterelnöksége 1939–1941 (Ism.: Tilkovszky Lóránt) VI/1268

TÖRTÉNETI IRODALOM 1271 világosan és határozottan — mint Macartney utal is rá — a semlegesség megőrzésének feltételéhez volt kötve, s így érvényessége a magyar csapatok Jugoszlávia elleni megindulása pillanatában lejárt, a Szovjetunió megtámadásával pedig végleg elenyészett. Mint Macartney egy későbbi, 1943 nyarán írt bizalmas külügyi feljegyzéséből kitűnik, rossz benyomást keltett benne is „az a kísérlet, hogy Teleki öngyilkosságéból tőkét kovácsoljanak" bizonyos magyar körök. (Vö. Juhász Gyula: Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban. Bp. 1978. 218 1.) Hogy Macartney művének a Teleki-kormány időszakával foglalkozó részéből sem hiányzik — e Bevezetésben mellőzött — kritikai elem, arra az eddig elmondottakon kívül az is utal, hogy ismételtei, illeti igen kemény szavakkal a kormány sajtópolitikáját, amely eltűrte, hogy a sajtót a német igényekhez igazodás undorító hangneme uralja el: „engedte, hogy a sajtó a magyar újságírás hírnevét a sárba ránt*» és a magyar nép igazi érzelmeit meghazudtolja". Nemcsak a szélsőjobboldali, hanem a kormánysajtót is bűnösnek találja ebben, egyedül a Magyar Nemzet és a szociáldemokrata Népszava hangnemét ítéli tisz tességesnek. Egyetért demokratikus és szociális reformok szükségességével; idézi Pethő Sándort, aki szerint a történelmi osztályok súlyosan vétkeztek a magyar munkásosztállyal szemben. A belpolitikában elítéli, de nem veszi félvállról a szélsőjobboldali ellenzéket; a baloldali ellenzéknek a Teleki-féle politikához igazodását annyiban ítéli ellentmondásosnak, amennyiben ez a politika valóban ellentmondásos volt. A Bevezetés azt állítja, hogy a magyar miniszterelnök Gandhi eszményét vallotta: „a politika a szeretet gyakorlati megvalósítása". Eddig sohasem hallottunk ilyesmit Telekitől vagy Telekiről, akinek — apropó — a zsidótörvényekkel kapcsolatos szerepét akkor sem helyes mentegetni, ha ehhez Macartneynéí is található némi fogódzó. A fordító munkájáról elismeréssel szólhatunk. Talán csak azt jegyeznénk meg, hogy a Macartneynéí mint Military Service Law említett 1939. évi honvédelmi törvény „hadkötelezettségi törvény"-nek fordítása pontatlan; vagy azt kifogásolhatjuk, hogy az angol szövegben is meghagyott német weltfremd kifejezést „szobatudós"-ra magyarította, ami azután különösen nem illik a világot járt földrajztudós Telekire. A fontos forrásként sűrűn idézett Szent-Iványi-kézirat és más kéziratok MS (Manuscriptum) jelzését hol magyarra fordítva feloldja, hol változatlanul hagyja. Hitler megbeszélését (interview) BarthÜ honvédelmi miniszterrel interjúnak „fordítja", aminek más a magyar értelme a mai közhasználatban. Az October Fifteenth-ben helynévmutató és egy olyan „Index" könnyítette meg a nagy mű használatát, amely annotált személy- és tárgymutató kombinációja volt. A Teleki-kormány időszakát tárgyaló rész magyar kiadásában csak — szintén annotált — személynév-mutató kapott helyet, amely az említett. Index-bői az e részben előforduló neveket gyűjtötte ki, helyenként pontosítva az eredeti annotációt. Számos pontatlansága van mégis; ezek közül csak néhányra mutatunk rá: Csilléry keresztneve nem Béla hanem András; Ghyczy Jenő ekkor még nem külügyminiszter; Illés Józsefnél itt nem az a fontos, hogy jogtörténeti professzor, hanem hogy a Magyarországi Ruszinszkóiak Szervezetének elnöke; Imrédy Bélánál azt is jelezni kellene, hogy 1940-ben szélsőjobboldali pártot alapított, s annak vezére lett (Magyar Megújulás Pártja); Jaross Andor ebben a pártban játszott vezető szerepet, miután megszűnt a felvidéki ügyek minisztere lenni; Keppler Wilhelm nem „német ügynök", hanem titkos megbízatású németbirodai mi külügyi államtitkár; Michaelis Adolf viszont olyan Budapesten tevékenykedő németbirodalmi újságíró aki valóban német ügynök, mint Macartney szövegéből is kitűnik; Kozma Miklós nem egyszerűen „kormánypárti politikus", hanem volt belügyminiszter, s ekkor — Perényi Zsigmond utódaként — Kárpátalja kormányzói biztosa; Ottlik György, a Pester Lloyd főszerkesztője nem volt történész; Rónai András az Államtudományi Intézet élén állt (s nem a Központi Statisztikai Hivatal feje volt, mint Macartney szövegében tévesen szerepel); Rothen Franz nem „a népi németek birodalmi referense" volt, hanem Szálas; Németországba menekült, majd tőle elpártolt magyarországi népinémet híve, aki — Schaub álnéven — a németbirodalmi külügyminisztérium délkelet-európai rádióosztályán helyezkedett el; stb. Hiányzik a jegyzékből néhány a szövegben (pl. Kurtyák) illetve a jegyzetekben (pl. Bissingen grófnő) szereplő név. A csak betűvel jelzett keresztnevek nagy részét (pl. a visszacsatolt területekről a magyar parlamentbe behfvott nemzetiségi képviselők esetében) különösebb nehézség nélkül meg lehetett volna adni. Tilko vszky Lóránt