Századok – 1994

Történeti irodalom - C. A. Macartney: Teleki Pál miniszterelnöksége 1939–1941 (Ism.: Tilkovszky Lóránt) VI/1268

1270 TÖRTÉNETI IRODALOM ney művét, arról egyetlen szó sem esik. Ez a hiányosság természetesen nem a fordítónak, hanem a kötet bevezetőjének róható fel. A neves angol történész munkájának a Teleki-kormány időszakára vonatkozó, 1993-ban magyarul kiadott részét is csak akkor értékelhetjük reálisan, ha tekintettel vagyunk, és felhívjuk az olvasók figyelmét is, az elsődleges forrásnak számító magyar külügyi dokumentumok Juhász Gyula által összeállított idevágó hatalmas köteteire (Magyarország külpolitikája a II. világháború kitörésének időszakában 1939-1940. Bp. 1962; Magyarország külpolitikája a nyugati hadjárattól a Szovjetunió megtámadásáig 1940-1941. Bp. 1982.); arra, hogy ugyanő — Macartneyre is támaszkodva, de az elsődleges források birtokában az ő eredményeit meghaladva — monográfiát jelentetett meg 1964-ben a Teleki-kormány külpolitikájáról 1939-1941-ben; hogy a magyar vonatkozású német diplomáciai okmányok magyar nyelvű válogatott kiadása (A Wilhelmstrasse és Magyarország. Bp. 1968.) mily lényeges felismerésekre vezethetett; hogy e sorok írója, miután 1967-ben könyvet jelentetett meg revízió és nemzetiségpolitika összefüggéseiről 1938-1941-ben, 1969-ben Teleki-életrajzzal lépett elő, amely 1974-ben angolul is megjelent, majd 1981-ben a Teleki Pál halálával kapcsolatos mendemondákat vette külön is vizsgálat alá, amelyről Macartney — fejezetcímben is kidomborított — véleménye: Öngyilkosság. Már ő is utalt, a politikai indítékokon túl, Teleki depressziósságának korábban is sokszor tapasztalt súlyos megnyilvánulásaira is. Műve megírásakor Macartney még nem ismerhette Teleki ún. búcsúleveleinek hiteles szövegét; ezt magyar kiadványból átveszi és függelékben közli a Csicsery-Rónay-féle kötet. A Bevezetés, amely egyébként bőven hoz idézeteket Macartney könyvének magyarul is közzétett részéből, különösen alkalmasoknak tartva azokat Teleki személyiségének és politikájának méltató jellemzéséhez, a maga részéről olyan szuperlatívuszokban beszél a politikájával valójában csődbe jutott tragikus sorsú miniszterelnökről, amilyenekkel Macartney nem él: „karizmatikus államférfi", a „hagyományos magyar politikai géniusz megtestesítője", „az erdélyi államvezetési művészet legnagyobb követője". Macartney viszont utal arra, hogy Teleki gyakorta túltaktikázta a dolgokat. ,Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ez gyakorlatilag nem számított sokat" — írja. Nem győzte meg az őt kétkulacsossággal vádoló németeket, s nem oszlatta el a nyugati hatalmak gyanakvását Az agresszor „német tigris" nyomában járó, revíziós koncra leső „magyar sakál" képe túlságosan megrögzült nyugaton ahhoz, hogy a trianoni magyar problematika mélyebb érzékeltetésével Macartney igazán eredményesen ellensúlyozhatta volna azt. A németeknek pedig — legalábbis bizonyos időszakokban és körülmények közt — terhükre volt a magyar revíziós politika. A második bécsi döntés kiharcolásával kapcsolatban Macartney megírja, hogy „az egész kezdeményezés a magyaroktól indult ki, akik szinte revolvert szegeztek a németek fejének". A Bevezetésben az ilyesmi mint annak bizonysága szerepel, hogy a cselekvési önállóságát megőrizni akaró Teleki szembeszállt a németekkel, s hogy „a német-magyar döntőbíráskodást katasztrófának tekintette". Míg Macartney nyíltan szólt arról, hogy a magyar magatartást a visszacsatolt területeken „nemcsak a brutalitás, hanem a butaság is jellemezte" azáltal, hogy „nagymagyar revans-eszme" kerítette hatalmába a helyi hatóságokat a nemzetiségi lakossággal szemben, a Bevezetés erről teljesen hallgat. Megemlékezik viszont Teleki ruszinoknak szánt kárpátaljai területi autonómiájáról, azt állítva, hogy ezzel „a magyar alkotmányban eddig ismeretlen önkormányzati formát" kívánt volna törvénybe iktatni. Macartney, aki kitűnően ismerte a magyar történelmet, s benne a régmúlt területi autonómiáit, aligha osztotta volna ezt a véleményt. Művének angol eredetijében egyébként, az I. kötet végén, egy „Magyar revizionizmus 1938-1941" című térkép segítette a tájékozódást A Csicsery-Rónay-féle kötet ezt sajnos nem vette át. Macartney nemcsak méltatja a Teleki-kormány magatartását a lengyel krízis idején, hanem bírálja is azért, hogy engedékenységre próbálta bírni a lengyel politikát a német követelésekkel szemben, s megállapítja, hogy a lengyel konfliktustól való elhatárolódása árnyékában szívesen lépett volna fel Romániával szemben. Ez az „elmés terv" persze nem köthető egyedül Csáky külügyminiszter nevéhez. A Lengyelország elleni német átvonulás megtagadását értékelve Macartney nem hallgatja el, hogy egy Románia elleni német átvonulás (s ahhoz való esetleges csatlakozás) Teleki és kormánya részéről más megítélés alá esett, s hogy az angol figyelmeztetések figyelmen kívül hagyása a jugoszláv esetben már nem maradhatott következmények nélkül, bár a diplomáciai viszony megszakításánál ekkor még nem történt több. Csicsery-Rónay nem végzetes lejtőre kerülésnek fogja fel azt, ami Magyarországgal 1941 áprilisában történt, hanem mint a kötet általa írt Utószavában — (ez azonos a Teleki Pál és kora című kötetben „Hét végzetes nap" címmel közölt előadásának „Amit életében nem tudott elérni..." című zárófejezetével) — fejtegeti, önfeláldozó halálával Teleki elérte célját: az ország nem keveredett bele a világháborúba, amit valóban el akart kerülni. Ezzel összefüggésben állítja már a Bevezetésben azt, hogy nem is került volna sor erre, ha Telekinek „jugoszláv politikája sikeres (!) érvényesüléséért nem kellett volna életét áldoznia". Akkor szerinte Teleki beleülhetett volna a Chruchill által neki fenntartani ígért székbe a békekonferencia asztalánál. Nem veszi figyelembe, hogy a churchilli ígért, amely a magyar problémák méltánylását kilátásba helyező hasonló korábbi angol kijelentések megismétlése volt közvetlenül Teleki halála után, nagyon