Századok – 1994
Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117
A NUMERUS CLAUSUS-TÖRVÉNY 1928. ÉVI MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1137 szabadfoglalkozásúak gyermekeinek viszont csak 47,6 %-a, a kereskedők gyermekeinek pedig mindössze 26,7 %-a nyert felvételt.3 6 Ezek az arányok — az előzőekben közölt felekezeti adatok mellett — meggyőzően bizonyítják a törvénymódosítás bonyolult szelekciós kritériumrendszerének valódi célját. Mint Kovács Alajos, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke írta egy évtizeddel később: „... a numerus claususnak az az enyhített formája, amelyet boldogult gr. Klebelsberg kultuszminiszter kezdeményezett, bár nem mondta ki határozottan, hogy az egyes fajok népességi arányuk szerint veendők fel az egyetemekre, de a Statisztikai Hivatal eredeti elgondolása szerint tulaj donkép ugyanazt a célt szolgálta. Az új numerus clausus-törvény ugyanis a felvételt elsősorban a tisztviselők, hadirokkantak, hadiözvegyek fiainak biztosította, a zárt szám fennmaradt részét pedig az egyes foglalkozási csoportok között a népszámlálási arány szerint kellett volna megosztani." Ez viszont — a magyarországi zsidóság társadalmi struktúráját figyelembe véve — azt eredményezte volna, hogy „végeredményben a zsidóság aránya a hallgatók között kb. csak a népességi aránnyal lett volna egyenlő".3 7 A törvény végrehajtása során azonban ténylegesen a felvételi bizottságok túlnyomó része az ilyen aprólékos számításokkal nem bíbelődött (amihez egyébként sem az 1920. évi népszámlálásnál frissebb adatok, sem az egyes foglalkozások jelentőségének meghatározása nem álltak rendelkezésre), hanem elsősorban a jelentkezők vallását vizsgálta, másodsorban pedig területi megoszlásukat vette figyelembe. Klebelsberg — alapvetően a vidéki tudományegyetemek hallgatólétszámának növelése érdekében — már 1925. augusztus 9-i rendeletében kívánatosnak tartotta, hogy „a tudományegyetemek elsősorban lehetőleg az országnak az illető egyetemhez legközelebb eső vidékein lakó ifjakat vegyék fel, ami által az ország különböző részeiből főiskolára törekvő ifjúságnak megadatik annak lehetősége, hogy tanulmányait az általa legkönnyebben elérhető egyetemen folytathassa". A regionális elv érvényesítése — mint láttuk — az 1928. évi XIV. tc.-ben is szerepelt, és Klebelsberg 1928 szeptember elején „rövid úton" olyan értelmű utasítást adott a budapesti tudományegyetem rektorának, hogy a felvételi bizottságok elsősorban „csakis budapesti és budapestkörnyéki illetőségű, illetve Budapesten vagy közvetlen környékén lakó hallgatókat vegyék fel". Az egyetem egyes karai egyébként elvi és gyakorlati érveket hozva fel, tiltakoztak a „rajonirozás" ellen.3 8 A felvételre jelentkező zsidó tanulók mintegy 70 %-ának — köztük számos jelesen érettnek — visszautasítása, a régi törvény szellemének és gyakorlatának továbbélése érthető módon nagy felháborodást váltott ki. Pakots József demokratapárti képviselő 29 jeles érettségivel rendelkező visszautasított tanuló névsorát átadta Klebelsbergnek. Ugyanő a főváros 1928. szeptember 19-i közgyűlésén részletesen ismertette a numerus clausus-törvény alkalmazása körüli anomáliákat, és a közgyűlés elfogadta azt a határozati javaslatot, amely szerint felirattal fordul a kormányhoz a törvény alkalmazása során felmerült súlyos problémákkal kapcsolatban, kérve a felvételi létszámok felemelését. A törvény érdemi módosítása látszatának bizonyítására törekvő Klebelsberg megbízásából Magyary Zoltán október 2-án szigorúan bizalmas magánlevelet intézett Wolkenberg rektorhoz: „Tekintettel arra — Irta —, miszerint a Miniszter Úr Ó Excellentiája úgy kül-, mint belpolitikai szempontból nem tartja kívánatosnak, hogy ismételten szóvá tétessék a jeles érettségivel bíró izraelitáknak a fel nem vétele és hogy ebból kifolyólag a Numerus Clausus ellen ismételt támadások indíttasanak", a felvehető hallgatók számát október 1-i rendelkezésében ismét felemelte, és ezzel kapcsolatban általa