Századok – 1994
Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117
1134 LADÁNYI ANDOR vagy sem.) A felvételi szelekció szempontjaival szemben felvetett kritikai megjegyzéseket most sem tudta megcáfolni, csak azt a véleményét fejezte ki, hogy „ezt a törvényt méltányosan végre tudjuk hajtani". A felsőház többsége végül is a törvényjavaslatot elfogadta.3 0 Felvetődhet a kérdés, hogy jóllehet a törvényjavaslatnak mind a két házban való elfogadása az egységespárt állásfoglalására tekintettel biztosított volt, a törvénymódosítást ellenző körök pedig ismételt, a sajtóban is nyilvánosságot kapott ígéreteket kaptak arra vonatkozólag, hogy a novella az előző évek gyakorlatához képest lényeges változást nem fog jelenteni, képviselőik miért léptek fel mégis oly határozottan a törvényjavaslat vitája során. E problémára a rendelkezésre álló források alapján nem adható egyértelmű válasz, a magam részéről hajlok arra, hogy ez esetben bizonyos mértékben inkább látszatellenállásról volt szó, figyelembe véve persze azt a körülményt is, hogy politikai nézeteik erőteljes hangoztatását híveik — köztük nem utolsósorban a bajtársi egyesületek — nyilvánvalóan elvárták. ty A puding próbája": a törvény végrehajtása A törvény végrehajtásának előkészítését a minisztérium már a parlamenti vita előtt megkezdte: 1928. február 4-én sürgősen bekérette a felsőoktatási intézményektől az I. éves zsidó hallgatókra vonatkozó 1920/21-1927/28. tanévi adatokat. (A hivatalos statisztika ugyanis csak az összhallgatólétszám felekezeti megosztásának adatait tartalmazta.) A törvény végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről Klebelsberg május 28-án bizalmas megbeszélést folytatott a rektorokkal és a dékánokkal. (Jóllehet Hebelsberg nyomatékosan hangsúlyozta a megbeszélés bizalmas jellegét, Méhely Lajos, a budapesti bölcsészkar dékánja — és a fajelmélet hazai atyja — a fajvédők lapját az értekezletről informálta, és a kari ülést is részletesen tájékoztatta.) A megbeszélésen a miniszter ismertette a törvény végrehajtásának alapelveit, a kiadandó végrehajtási rendelet tartalmát. Szükségesnek tartotta minden jeles érettségivel rendelkező folyamodó felvételét, ami ellen — legalábbis Méhely szerint — egyedül ő tiltakozott, rámutatva arra, hogy ez a jelesen érett zsidó tanulók nagy száma miatt a magyarság érdekeinek teljes mellőzését jelenti. Ezért kérte Klebelsberget, hogy az érettségi eredményét csak másodsorban vegyék figyelembe, erre azonban a miniszter nem volt hajlandó (de megígérte, hogy a tankerületi főigazgatóknak utasítást ad az érettségi vizsgák szigorú ellenőrzésére). Az értekezleten ugyanakkor nem tisztázódott a felvételi kritériumok alkalmazásával kapcsolatos számos probléma.31 A törvény 53 000/1928. sz. végrehajtási rendeletét Klebelsberg 1928. július 12-én adta ki, és az érdekelt felsőoktatási intézményeknek „szigorúan bizalmasan" azzal a megjegyzéssel küldte meg, hogy az „tekintve ideiglenes jellegét, nyilvánoságra ne hozassék". Úgy rendelkezett továbbá, hogy a végrehajtás során szerzett tapasztalatokról az intézmények mindkét félévben részletes jelentést tegyenek. A végrehajtási rendelet — az eddigi gyakorlatnak megfelelően — előírta, hogy a felvehető hallgatók számára vonatkozólag az intézmények évenként tegyenek javaslatot, a piiniszter ezt követően a felvételi létszámot rendeletileg állapítja meg. Külföldi állampolgárok, amennyiben kellő előképzettséggel bírnak s erkölcsileg kifogástalanok, a megállapított felvételi létszámon felül is beiratkozhatnak. A szerzett jog címén beiratkozni — természetesen ez esetben is a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság igazolásával — csak arra a karra lehet, amelynek az illető annak idején hallgatója volt. Külföldi főiskolán megkezdett, illetőleg folytatott tanulmányok a törvény hatálya alá eső hazai főiskolákra való beiratkozásra
