Századok – 1994
Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117
A NUMERUS CLAUSUS-TÖRVÉNY 1928. ÉVI MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1135 szerzett jogot egyáltalán nem biztosítanak. A felvételek kritériumait illetően a végrehajtási rendelet megismételte a törvényben foglaltakat, előnyben részesítendőnek minősítette az egyetem székhelyén vagy szomszédságában, ill. „természetes körzetében" lakókat, és elrendelte, hogy a jeles rendű érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők a beiratkozásra „lehetőleg" engedélyt nyerjenek. A felvételek egyéb kritériumainak alkalmazását illetően a végrehajtási rendelet sem adott érdemleges „eligazítást", bevezette viszont az elutasítások esetében a létszámkeret abszolút és relatív beteltségének fogalmát: a rendelet szerint az elutasítottakkal közölni kell, hogy kérésük „a megállapított létszámkeret abszolút (vagyis az engedélyezett teljes létszámot elért), illetőleg relatív (vagyis a törvényben felsorolt foglalkozások arányos igényét kimerítő) beteltsége miatt, avagy miféle más okból nem volt teljesíthető."32 Az 1928/29. tanévi felvételek nem kis meglepetéssel kezdődtek: Hebelsberg a felvehető hallgatók létszámát az előző tanévhez képest lényegesen csökkentette. (így pl. a budapesti tudományegyetem jogi karán 550-ről 320-ra, orvosi karán 300-ról 180-ra, bölcsészkarán 450-ről 210-re.) Ez igen nagyfeszültséget idézett elő, minthogy a jelentkezők száma a megállapított kontingenst jóval meghaladta, s ezért Hebelsberg rövidesen hozzájárult a felvételi létszámok felemeléséhez (a budapesti jogi karon pl. 552-re, az orvosi karon 240-re, a bölcsészkaron 410-re). Hebelsberg intézkedéséről — a felvehetők számának jelentős csökkentéséről, majd felemeléséről — „illetékes helyről" a következő információt adták a sajtó számára: „A vallás- és közoktatásügyi miniszter, amikor az egyes karokra felvehető hallgatók létszámának leszorítása iránt rendeletét július elején kibocsátotta, egyúttal a felsőház folyosóján megmondotta az ott egybegyűlt hírlapíróknak, hogy újabban nemcsak szélsőjobboldali, hanem baloldali tényezők is hangoztatni kezdték, mintha iskolapolitikánkkal tenyésztenők az értelmi proletariátust... Minthogy ezt a véleményt érvekkel megdönteni nem sikerült, tényekkel kellett tehát politikai szemléltető oktatást adni abban a tekintetben, hogy milyen tarthatatlan helyzet áll elő abban az esetben, ha ezt az állítást komolyan vesszük s megvalósításának megkísérlése céljából a numerus clausust erélyesen leszorítjuk. Amit minden józan ember előre látott, az szükségképen bekövetkezett. Azok a szülők, akiknek gyermekei kiszorultak, felekezeti különbség nélkül megmozdultak a létszám felemelése mellett, ami természetes is, mert bajos praktikus emberrel elhitetni, hogy a boldogulás az életben tudás nélkül könnyebb, mint tudással. A kultuszminiszter... teljes mértékben elérte célját, a hangzatos állítások által mutatott út járhatatlannak bizonyult." Klebelsberg megerősítette e félhivatalos nyilatkozatot: valóban azt mondotta a felsőház folyosóján legalább 20 újságíró jelenlétében, hogy „ad absurdum kell vinni a helyzetet, hogy bebizonyítsam annak tarthatatlanságát. Annyit nyekeregtek nekem az értelmi proletariátus túltengéséről, hogy végre is meg kellett mutatnom ezeknek a követeléseknek a lehetetlenségét".33 Hebelsberget a felvételi létszám csökkentésére kétségkívül az értelmiségi proletáriátus kialakulásának és növekedésének veszélyére hivatkozó — a törvénymódosítás képviselőházi vitáján is ismételten hangoztatott — vélemények motiválták. Ennek megkérdőjelezése — és a felvehető hallgatók számának emelése — viszont a numerus clausus egyik deklarált céljának tagadását jelentette (és hallgatólagos beismerését annak, hogy a numerus clausus tényleges és alapvető célja a zsidó hallgatók számának korlátozása). Megjegyzendő még e tekintetben az is, hogy a felvételi keretszám csökkentését — elsősorban a zsidó hallgatók nagyobb számban történő felvételének megakadályozása érdekében — az orvostudományi karok is szükségesnek tartották. Ezt a szegedi orvoskar kezdeményezte, amely még 1927 őszén bizalmas értekezleten foglalkozott e kérdéssel. A dékánnak a budapesti orvoskar dékánjához intézett levele szerint nincs kilátás arra, hogy az I. évre „150 magyar hallgató jelentkezzék. Természetesen ez a szám azonnal betelne, ha a zsidókat is fel kellene mind vennünk, hiszen 92 zsidó kérvényét utasítottuk vissza ebben az évben is". A felvehető hallgatók számának 70-ben vagy 80-ban való megállapítása esetén e veszély elhárítható lenne. Ez ügyben az orvoskarok képviselői két alkalommal is megbeszélést tartottak, és az 1928 tavaszán Debrecenben rendezett második egyetemközi értekezlet során a létszámnak lehető alacsony megszabása mellett foglaltak állást, abban állapodva meg, hogy a budapesti orvoskaron 200, a három vidéki karon pedig 60-60 legyen az I. évre felvehető hallgatók száma.3 4
