Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
1106 PRITZ PÁL a számában „Fehér terror dühöngése Magyarországon" cím alatt a radikálisabban gondolkodó olvasóinak idegeit borzolja azzal, hogy kivégezték a kommunista népbiztosokat, a másik oldalon pedig konzervatív olvasóit állítja szembe a Szovjet-Oroszországgal szövetkezó Magyarországgal.4 1 A nap mint nap így egymást követő híreket senki sem igazítja helyre, mert sem a kormány sem a hazai közvélemény nem tulajdonít jelentőséget a nyugat-európai közvélemény meggyőzésének. A propaganda fontosságát Hollós az osztrákok példájával próbálja igazolni. Emlékeztet arra, hogy a háború idején Ausztria „összefoglaló neve volt az egyik gyűlölt ellenségnek", azóta ellenben „egy céltudatos, okosan vezetett (és nem is olyan drága) propagandával elérték azt, hogy »Ausztria« ma egy fogalom a világban. Fogalma egy segélyre szoruló, szimpátiára érdemes népnek, melynek említésénél quasi automatikusan zsebükbe nyúlnak az emberek". Hollósnak minden bizonnyal igaza van abban, hogy Ausztria és Magyarország nemzetközi megítélésében mutatkozó valóban számottevő különbségben a propagandának is komoly szerepe volt. Ez ellenben nem feledtetheti, hogy az eltérések jóval mélyebb eredetűek. Az egyik nagyon fontos tényező, hogy a nyugati polgári demokráciák számára — a politikai hatalom elsődlegessége miatt — már az 1918-as magyar polgári demokratikus forradalom sem volt (minden ideológiai rokonsággal együtt) szimpatikus. Mert egyrészt magában rejtette a radikalizálódás 1919. március 21-én valóban testet öltő „veszélyét", másrészt pedig a polgári demokratikus Magyarország is elképzelhetetlennek tartotta, hogy letérjen az integritás álláspontjáról. Ausztriában ellenben — bármennyire forradalomtól terhes volt az ottani helyzet is — a belső osztálymozgások végül is a kapitalista rend megszilárdulásához vezettek. A másik fundamentális jelentőségű tényező pedig az volt, hogy a korábban elsőrangú nagyhatalomnak számító birodalom bármennyire is csupán törpe méretekre zsugorodott össze, az lényegében nem járt nemzeti sérelemmel, annál is kevésbé, mert a németségtől elkülönülő osztrák nemzettudat, meglehetősen ellentmondásos úton, igazából csak a Habsburg-birodalom felbomlása utáni évtizedekbe kezdte a maga indentitását megtalálni. Ezzel szemben a magyar nemzettudatot a trianoni béke olyan mélyen sokkolta, hogy az új rendbe való beilleszkedés még a reálisabban gondolkodók számára sem lehetett végleges program. Végül, de — hogy mondani szokás — egyáltalán nem utolsósorban, egy bármily mesterien vezetett propaganda is csupán időlegesen és részlegesen takarhatta volna el az európai megfigyelők elől azokat a rút vonásokat, amelyeket az ellenforradalmi rendszer a magyar társadalom arcára rajzolt. Memorandumában a változtatás jegyében Hollós egy olyan propagandát sürget, amely a gazdasági érdekekre épül, intézői az üzletember mozgékonyságával és ügyességével rendelkeznek, hosszú külföldi tartózkodás alapján ismerik a kinti viszonyokat, az adott helyzetet, az azt befolyásoló gondolatokat, valamint jó és kiterjedt összeköttetésekkel rendelkeznek. A takarékosság újból és újból felhangzó igényével szemben azt mondja joggal, hogy ha az egész külügyi szervezetet olyan emberekre bízzák, akik pozitív hasznot jelentenek az országnak, akkor az lesz az igazi takarékosság. Azokkal szemben pedig, akik a belső munkát helyezik szembe a propagandával, azt emeli ki szintén megala-
