Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
1096 PRITZ PÁL titkárává pedig Gerevich Tibort, a jeles művészettörténészt választották. Az egyesület látszólag tisztára politikamentes, a hivatalos szervektói független tömörülés volt, valójában kezdettől fogva — ha nem is általa megkívánt mértékben — élvezte a Külügyminisztérium anyagi és szervező támogatását. A római képviselet 1921 szeptemberében ugyan váltig hangoztatta, hogy a külügyminiszter ilyen jellegű utasítása hiányában is „hazafias buzgalommal" mindent megtettek a társaság támogatása érdekében, Berzeviczy Albert a külügyminiszterhez 1921 június végén intézett magánlevelében ellenben azzal vádolta a minisztériumot, hogy falai között olyan tényezők vannak, amelyek mindaddig meg tudták akadályozni, hogy a római követségre ilyen utasítás egyáltalán elmenjen. Ma már aligha lehet pontosan felderíteni, hogy ez esetben valójában mi is történt, ellenben tény, hogy 1921-ben, 1922 elején a politikai hírszerző osztályon még igen elégedetlenek voltak az egyesület működésével. Egy 1921 november derekán megfogalmazott belső feljegyzés szerint a társaság addig „magyar propagandát egyáltalán ki nem fejtett". Az olasz kultúrát ismertette, terjesztette itthon, „de ezzel nekünk propagandisztikus szempontból semmit nem használt". 1921 tavaszán a társaság háromtagú küldöttsége Olaszországban járt, az utat komoly sikernek könyvelték el, ám a belső feljegyzés készítője erről is másképpen nyilatkozott. „Bizalmas, de abszolút megbízható értesülések szerint a tavaszi római út a teljes fiaskóval volt egyenlő. Berzeviczy felolvasása nem érte el a kívánt hatást". A negatív minősítésnek az lett a következménye, hogy Berzeviczy kérelme ellenére a társaság támogatását az addigi 50 000 koronáról nem emelték fel a duplájára, így az egyesület 1922-re — az egyre erősödő infláció miatt — lényegében az előző évi szubvenciónál jóval kisebb értékű támogatást kapott. Nem maradt el a negatív döntés indoklása sem: „a társaság eddigi működése kiváltképpen az olasz kultúrának Magyarországon való terjesztését eredményezte, míg az eredeti terveknek megfelelő, és az országnak hasonlíthatatlanul nagyobb fontosságúnak ismert másik cél, a magyar kultúrának Olaszországba való átültetése és ottani ápolása — talán a kényszerítő nehéz viszonyok súlya alatt — mindeddig nem volt ily mértékben elérhető."2 7 Berzeviczy Albert 1922 január derekán részletes levélben igyekezett a kapott kritikát megcáfolni. Hangsúlyozta, hogy elsősorban éppen a magyar kultúra olaszországi terjesztését szorgalmazták. Utalt a Corvina címmel indított olasz nyelvű folyóiratukra, amely „legkiválóbb tudósaink és íróink tollából a magyar történelem fényes korszakait, a mai magyar irodalom és művészet eseményeit ismerteti eredeti tanulmányokban és cikkekben, s kiváló magyar írók elbeszéléseit is közli". Büszkén említi, hogy folyóiratukat az olasz külügyminisztérium 25 példányban rendelte meg, tucatnyi olasz könyvkereskedés két-két példányban igényelte, legújabban pedig az olasz közoktatási miniszter kérte újabb példányok megküldését. Az addig megjelent első számnak az olasz sajtóban elismerő visszhangja támadt. Berzeviczy ismét felemlegette az áprilisi utat, amelynek folyományaképpen több olasz lap közölte nyilatkozatát, majd tanulmányt küldött — kérésre — a legtekintélyesebb olasz revünek, a Nuova Antologia-nak a magyar politikai helyzetről. A társaság másik fontos eseményének, az 1921-ben rendezett budapesti Dante-kiállításnak is az igényelt szellemű értelmet adott. A Dante-kiállítással éppen úgy, mint a nagy költő emlékének szentelt egyéb
