Századok – 1994
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón VI/1057
1068 GYÁNI GÁBOR összevegyülése. Aminek egyszerűen a megosztási technika hatékony alkalmazása az oka. Miről is van szó? Arról, hogy az ilyen teljesen nyitott köztérnek, Budapesten a Városligetnek, viszonylag hamar kialakult és öröklődött egy sajátos, ám annál merevebb belső szociális topográfia. Lényegében az a térbeli rend, amely kanalizálja a társadalmilag heterogén tömeg parkon belüli mozgását, megszabja pontos térbeli helyét. Erről a nagyon specifikus rendszerről ad számot egy korabeli hírlapi tárca. „A tisztásnál, hol a szökőkút lövelli ívalakban sugarait, megoszlik (a Városligetbe megérkező — Gy. G.) tömeg; az elegancia a Stefánia-útra, a középosztály a tó kis szigeteire, a mulatni vágyó naiv ünneplő publikum az élvezetek Eldorádójába: a tűzijátéktérre siet. De a szökőkút környékének is megvan a közönsége...: ünneplő ruhába öltöztetett gyermeksereg. A padokon svájci bonneok... Ott lenn a tóparton ezrével nyüzsög a tömeg. Egész regatta úszik a felkavart vízben s vállalkozó, nyalkán kiöltözött kereskedő segédek... röpítik imádottjaikat a széles facsolnakon... A nagy ladikokban egész csoport inasgyerek rakodik be... A szigetről valami keringő dallamos ütemei hangoznak ki s benn a fehér asztalok körül százával ülnek a Terézváros mamái eladó lányaikkal... Fehér mellényes nagykereskedő dandyk lejtenek el nagy Széchenyink szobra mellett... Túl a fasorban tódul a tömeg a Wurstlprater felé. A hadsereg az uralkodó elem itt." S tovább, a tömeggel zsúfolt zajos, poros tűzijátéktár, ahol „bódék sűrűn állnak egymás mellett, cirkusz, gyorsfényképező, lövölde, óriásdáma, automata színház, ringlispiel békésen megférnek egymás mellett". Túl a vasúti töltésen a zöldben a fűre letelepedve népes családok hűsölnek, itt „a külváros szűk utcáinak lakói boldogan uzsonnáznak a szabadban... Ezeknek elég szórakozás ez is, kiszabadulni a pincelakások nedves gőzéből... és színi egyszer egy héten az isten adta szabad tavaszi levegőt". Ettől az egésztől teljesen elzárva külön folyik a társadalom elitjének parkbeli élete. „Másforma az élet ott, hol a fenyvesek sötét zöldje mellett a divatos Stefánia-út porondja fehérlik. Ez már úribb és az igazán úri világ felkapott sétáló és néző helye. Nem a nyár verőfényes ünnepnapjaink, hanem a tavaszi szép délutánok és alkonyok óráiban. Nagy divat ott kocsikázni, lovagolni, sétálni vagy a kocsikázókat, lovaglókat és sétálókat a kirakott székekről nézni, bírálni..."65 A Városliget szemléletesen megidézett szociális övezetei egyezményes módon különültek el egymástól; ritkán kellett erőszakkal szerezni érvényt a hallgatólagos szabályoknak. A kivételekre példa az az eset, amikor a sétánybizottság kifogásolta, „miszerint a városligetnek kizárólag (!) az intelligensebb közönség által látogatott részei, tudniillik a Körönd, Széchenyi és Nádorszigetek is a házaló kereskedést űző és köztudomás szerint a lakosság legelzüllöttebb tagjaiból kikerülő toprongyos, legtöbbnyire nyomorék és visszataszító külsejű árusoknak egész tömege által lepessék el".6 6 Mégsem tiltják ki őket e részekről. A Stefánia utat ugyanakkor külön rendelkezésekkel mentesítik a közönséges forgalmi funkció alól, kizárólag a sétakocsikázás, a lovaglás úri passziójának engedve át. A kisajátítás, a totális szegregáció és egyazon terület felosztása, merev belső megosztása — ezek azok a mechanizmusok, melyek keretet szabtak a dualizmus általunk vizsgált évtizedeiben a közterek nyilvános használatának. Ha ilyen mértékben elkülönültek egymástól az ellentétes osztályok és rétegek tagjai, akkor nem csodálkozhatunk a felügyelet liberalizmusán, a feltűnő hatósági tolerancián. A város köztereinek viszonylag zökkenőmentes felosztása az egyes társadalmi szegmensek
