Századok – 1994
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón VI/1057
BUDAPESTI TEREK A SZÁZADFORDULÓN 1069 között redukálta a lehetséges konfliktusok számát és hevességét. Az egymás köreit nem vagy alig zavaró, köztereken is egymástól többé-kevésbé jól elkülönülő nagyvárosi társadalom túl szigorú „igazgatására", felügyeletére tehát nem volt szükség. S ha a hatóságok némely szervétől nem is állt olykor távol az erőszakos beavatkozás, pl. egyes társadalmi csoportok nyilvánossághoz való jogának a megtagadása, akaratukat szinte soha nem tudták egységes és végső hatósági álláspontként elfogadtatni, így azután, ahogy a rendőrség egyszer megfogalmazta, a felügyelet „kénytelen a megfelelő mértékkel mérni mindazon nyilvános jelleggel bíró helyeken, melyek az alsóbb néprétegek gyűl- és mulatóhelyeit képezik". De valóban ily mértékben problémamentes a köztér használata? Ez nem állítható. Az utca, a tér, a park stb. nyíltan politikai célra történő demonstratív kisajátítása, melyre az 1870-1914 közötti évtizedekben nem ritkán sor került, állandó és roppant heves konfliktusok forrása. 1869-1871 között elsősorban munkásmegmozdulások, az 1882. körüli években — főként az ifjúság jóvoltából — ismétlődő antiszemita zavargások tartják a várost izgalomban. Az évtized második felében az 1890-es évtized első felében ugyanakkor zajos függetlenségi tüntetések jelzik az egyetemi ifjúság politikai mobilizálhatóságát. Az évtized második felében a választójog kibővítéséért folyó politikai csatározás tartja izgalomban az utca népét, de már ekkor sűrűsödnek a szocialista megmozdulások. A 20. század első másfél évtizede hozza magával a valóban militáns munkásmozgalom állandósulását és kiszélesülését, vele együtt a sok-sok sztrájkot, utcai tüntetést, amelyek egyike másika valóságos hadszíntérré változtatja Budapest egyes részeit.6 7 Van tehát konfliktus bőven, amely ráadásul közvetlenül érinti a köztér kanonizált használati módját és birtoklását. Tanulmányom utolsó fejezeteiben a munkásság nyilvánosság előtti életével, politikai akcióival kapcsolatos térproblémákról szólok. A munkásság politikai keretei A munkásság közösségi életének elsőrendűen a korcsmák és vendéglők a színterei. Ám érdekvédelmi, főként pedig politikai szervezkedéseihez, tömegrendezvényeihez is gyakran épp a vendéglőket, majd mindinkább a parkokat vette igénybe a századfordulót megelőzően. Példaként válasszuk ki 1898. különösen mozgalmas évét; ekkor ünnepelte az ország a 48-as forradalom félszázados jubileumát, erre az évre esett a Monarchia másik felében az ún. császáijubileum, Ferenc József trónra léptének szintén félszázados évfordulója is. Ez a két, politikailag szögesen ellentétes ünnep erősen felszította magyar oldalon a függetlenségi tömegérzelmet.6 8 A mozgalmassághoz hozzájárult a szocialista munkásmozgalom elleni rendőri-kormányzati represszió megerősödése és az ellenreakció. A függetlenségi, egyúttal ellenzéki erők elégedetlensége s a szocialista párti sérelmek egy ponton, a választójogi harcban taktikai szövetségre léphettek egymással; ez a kérdés újból nagy tömegeket tudott mobilizálni. De melyek leggyakoribb színterei a szocialista akcióknak, gyűléseknek, tömegrendezvényeknek? Röviden: a vendéglők, esetleg a kávéházak; a színházak és kivált a városi közparkok.
