Századok – 1994
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón VI/1057
BUDAPESTI TEREK A SZÁZADFORDULÓN 1061 hivatkozva kéri a bekerítés engedélyeztetését. Hiszen, mondja, a kerítés (virág) „elzárja a vendégeknek szánt helyet a kíváncsiak szemei előtt, megvédi a vendégeket az utczán szállinkozó portól, árnyékot ad, védelmül szolgál a fővárosban annyira elterjed tolvajok működése ellen..., kényelmessé teszi az utczán való üldögélést, melyet sokan kerülnek, ha mindenki által láttatnak..." (Az én kiemelésem). A tanács sem osztotta a rendőri vélekedést, s az évtized derekától újból megengedte a járda legföljebb kétharmadának kávéházak (éttermek) által történő elkerítését. Mellékesen jegyzem meg: az 1880-as évtized elején 43 volt a városban azon kávéházak száma, amelyek az utcai járdára kiterjeszkedtek, közülük azonban csak 14, jórészt belvárosi kávéház élt a bekerítés jogával. További 24 ún. korcsma, tehát étterem foglalta el a járdát, de közülük csak öt kerítette körül a járdarészt.15 Mindamellett tény: a század utolsó negyedében viharosan fejlődő, nagyvárossá alakuló Budapesten is létrejött valamilyen egyetértés a köztér kívánatos használata tekintetében. Aminek a hatóságok hol csak erkölcsi nyomással, de nemegyszer közvetlen jogi úton is megpróbáltak érvényt szerezni. De milyen gyakorlati eszközök álltak ehhez rendelkezésre — erre a kérdésre felelünk a következőkben áttekintve a parkok és sétányok felügyeletének század végi problémáit. Ennek előtte be kell mutatni a város park és sétány hálózatát. Parkok, sétányok Budapesten A századforduló idejéből származó híradás szerint 28 kisebb-nagyobb köz- és magánpark, valamint ún. sétány volt a városban. A hivatalos statisztika viszont 48-ra teszi a számukat.1 6 Meggyökeresedett felfogás szerint a fővárosnak „feltűnően gyér a zöldövezete, legalábbis a hét pesti kerületben. A pesti zöldfelület a beépített területnek csak töredéke, 1,3%-a. Az akkori város peremén elterülő Városligeten és Népligeten kívül Pest sivár kővidékét alig-alig üdítették tenyérnyi zöld foltok és kis terek, legfeljebb a Körutat övező meg az Üllői úti fák. Parkok és kertek tekintetében — szól az összegzés — Pest messze elmaradt az európai fővárosok mögött..."1 7 Ezt a megállapítást alapjában nem vitatjuk, ám szükségesnek tartjuk árnyalását, korrekcióját. Mindenekelőtt nem számol a sétányokkal, amelyek egyenként nem képeztek nagy zöld felületet, de sok volt belőlük. Továbbá: bár Pesten valóban viszonylag csekély a parkok összterülete, ám a budai oldal mindezért kárpótlást nyújt — talán ezért sem volt szükség a pesti oldalon nagy összefügő közparkok létesítésére. Hiszen a felső rétegek úgyis a budai hegyekben (a Svábhegyen) épített nyaralóikban töltötték szabadidejük zömét, nem kényszerültek a városi parkok látogatására. Egyébként pedig a Hanák által idézett, Siklóssytól átvett százalékszám túlzottan tendenciózus, lefelé torzítja az arányt. Becslésem szerint a századfordulón a város egész területéből nagyjából 2% jutott köz- és magánparkokra és sétányokra, és akkor nem is vettük számba a legnagyobb magánparkot, a Margitszigetet. Számunkra most csak a közparkok és a sétányok érdekesek, közülük is a következők. A Városliget, amelynek kialakulása a 18. század végére, a 19. század elejére vezethető vissza. Az erdős liget parkká alakítására 1817 után került sor, amikor a német származású, ám a hazai angolparkok tervezésében nagy érdemeket szerző Henry Nebbien benyújtotta a tanácsnak a Városliget újjáalakítására irányuló ter-
