Századok – 1994

Tanulmányok - Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón VI/1057

TANULMÁNYOK Gyáni Gábor NYILVÁNOS TÉR ÉS HASZNÁLÓI BUDAPESTEN A SZÁZADFORDULÓN A 19. században szerte Európában, a század vége felé nálunk is fokozatosan bekövetkezik a magán- és közszféra szétválása. A két szféra fizikailag is megnyilvánuló elkülönülése, sőt szembekerülésük annyit jelent, hogy a szociabilitás egyre inkább kiszorul a nyilvánosságból, s kezd a magánélettel szinonim fogalommá válni; ezzel együtt visszaszorul az otthon, a család életterébe. Az elkülönülő két szféra mélyebb különbözősége — Sennett gondolatmenetét követve — valójában az, hogy az egyéni érzelmek, akaratok és reakciók kifejezésére, nyilvános vállalásukra mind kevésbé nyílik lehetőség. Egyszerűen azért, mert nem megengedett az ilyen kötetlen társas viselkedés. Helyébe a személyességet korlátozó, hovatovább kizáró viselkedési kód lép, amely a nyilvánosság terében az önmegtartóztatás, a fegyelem polgári viselkedési normáit írja elő.1 Magán- és közélet eme szétágazása szembeötlő következményekkel járt a nagyvárosok küllemét és ökológiai szerkezetét illetően is. Egészen más külső illette meg (stilárisan szintúgy) a középületeket, mint a lakóházakat, ráadásul a kettő térbelileg is elkülönült egymástól. A modern várostervezés eredményeképpen a század derekától számos helyen kialakulóban volt a nagyváros jellegzetes fizikai rendszere, melyben a forgalmi célokat szolgáló hosszú és széles körutak, sugárutak képezik a városi tér rendezőelveit. Két nagyvárost említhetünk első helyen: Párizst és Bécset.2

A bulvár és a sugárút megjelenésével mélyrehatóan megváltozott az utcai köztér jelentése és használatának lehetséges módja. A kifejezetten funkcionális rendeltetésű utak ti. nem vagy alig tűrik tovább a magánéleti megnyilvánulásokat, de még a szabályozatlan szociábilis viselkedésformákat sem. De minderről bővebben szóltunk más tanulmányunkban.3 A nagyvárossá fejlődés folyamata a három településből 1873-ban egyesült Budapesten is kétségkívül felgyorsul a hetvenes évtized kezdetétől. A demográfiai változások számadatai maguk is jelzik fővárosunk hihetetlen mérvű növekedését: Pest-Buda 1869-ben együttesen is csak 270 ezer főnek adott otthont; ám az első világháború küszöbén, 1913-ban a város népessége már a 930 ezret is túlszárnyalta. A növekedés nyomán Budapest (1910-ben) a nyolcadik legnépesebb európai várossá lépett elő.4 Természetesen többről és másról is szó van itt. Nemcsak a város lakóinak a száma, hanem a város fizikai arculata, infrastruktúrája, egyáltalán a térszerkezete is döntően módosult közben. Budapest mai formájában tervezés eredményeként jött létre a múlt század utolsó évtizedeiben. Nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: a magyar főváros harmadik а tervezett európai fővárosok/nagyvárosok sorá-