Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

236 NIEDERHAUSER EMIL érdeklődését ő terjesztette ki egész Kelet-Európára, pontosabban arra, amit ő Kelet-Európának tartott, mert ezt ő az ortodox egyház területével azonosította. Fiatal korában papnak készült, azután otthagyta a pályát, Róma-ellenessége később olykor károsan színezte történeti nézeteit. Göll tanítványa volt, kivételesen nem nyugatra, hanem keletre vette az útját, tanulmányai során, Krakkóban, Szentpéterváron és Moszkvában művelődött, a lengyelt és az oroszt is megtanulta, az előbbit elsősorban azért, hogy a Lengyelországba emigrált csehtestvérek történetével tudjon foglalkozni. Mert ez volt első témája, ebből nőtt ki azután Bizánc és Kelet-Európa iránti érdeklődése. Persze nyugati levéltári kutatásokat is folytatott a csehtestvérek tárgyköréből, 1900-32 közt 4 kötetben írta meg A testvéri egység az első száműzetésben c. munkáját, részletesen vizsgálta dogmatikai fejlődésüket, amely idővel a kálvini felfogáshoz kapcsolta őket, egyházi szervezetüket, iskolai és kulturális életüket is, lengyelországi száműzetésükben sok pozitívumot látott. 1915-23 közt adta ki a Testvéri Egység 1437-1524 közti iratait, a folytatás már elmaradt, bár monográfiája ezt részben pótolta. Kelet-Európáról és Bizáncról eleinte inkább népszerűsítő jellegű munkákat írt, pl. Oroszország történetét a 19. században (1907), közben bontakozott ki koncepciója a szlávság, mint egész történetéről (1911-ben írt erről tanulmányt), nyugati és keleti kötöttségeik kettősségét emelte ki, amely a vallási megoszlással függ össze. 1912-ben egy általa is szerkesztett gyűjteményes kötetben (A szlávság) ő írta meg a szlávság történeti fejlődését és vallási és egyházi viszonyait. 1923-ban a brüsszeli nemzetközi történész-kongresszuson fejtette ki Kelet-Európa-koncepcióját, melynek lényege Bizánc és a szlávok kettőssége, meg az ortodox vallás, és a fő kérdés az igaz hit megtartása, a történeti korszakok is aszerint határolódnak el, mennyire sikerül az ortodoxiát tisztán fenntartani, és mikor nyomulnak előre különböző eretnek tanítások. Nagyon érdekes kultúrtörténeti koncepció ez (enyhe szlavofiliával fűszerezve), persze a problémák társadalmi alapjairól nem esik szó. A részletes kifejtést A szlávság története c. összefoglalójában akarta megadni, ennek azonban csak I. kötete jelent meg 1927-ben. Még két jogtörténészt is meg kell említeni. Karel Kadlec (1865-1928) összehasonlító szláv jogtörténetet müveit, ő lett a szláv jog első tanára Prágában. 1898-ban a zadrugáról írta első nagyobb tanulmányát, ezt a nagycsaládi szervezetet szláv sajátosságnak tartotta. A délszláv tematikából nőtt ki Werbóczi Tripartituma és a magyar és horvát magánjog (1902), ahol a szláv elemek átvételét mutatta ki a magyar jogfejlődésben. 1903 jelent meg Az agrárjog Boszniában és Hercegovinában, amely a délszláv jogfejlődésről általánosabb képet is adott. De a magyar-szláv összehasonlítás továbbra is vonzotta, A magyar és a horvát alkotmány fő vonásaiban (1906) és bővebben A régi magyar alkotmány (1908) ugyancsak innen származott, s ha a szláv hatást olykor el is túlozta, sok megfontolnivalót adott volna a magyar közjogászoknak. A szlávság c. gyűjteményes munka számára áttekintést adott a szlávok korabeli helyzetéről (1911). A vlachok és a vlach jog a szláv országokban (1916) azt mutatta ki, hogy a vlachok ugyan eredetileg azonosak a románokkal, a sokfelé ismert vlach jog azonban etnikumtól függetlenül a pásztorkodó étetformához kötődik. Mintegy tanulmányai összegzése volt A közjog története Közép-Európában (1920), ahol szélesebben vetette össze elsősorban a középkorban a cseh-lengyel-magyar fejlődés