Századok – 1993
Közlemények - Barta Róbert: A brit Konzervatyv Párt az 1920-as években V–VI/706
A BRIT KONZERVATÍV PÁRT AZ 1920-AS ÉVEKBEN 707 Érinteni kell a párt politikáját a korszak fontosabb eseményeinek tükrében is (a Lloyd George-féle koalíció felbomlása 1922-ben, az Általános Sztrájk 1926-ban, az 1929-es alkotmányos válság és választások). Végül megkísérlem a brit Konzervatív Párt és a bethleni Egységes Párt 1920-as évekbeli szerepét — elsősorban a szervezeti felépítés és társadalmi összetétel szempontjából, valamint az e pártokon belül politikailag aktív arisztokrácia szerepét tekintve is — röviden összevetni. Munkámban elsősorban az utóbbi években megjelent angol nyelvű történeti szakirodalmat használtam fel, valamint nagy segítséget jelentettek a témával kapcsolatos publikálatlan bölcsészdoktori disszertációk, továbbá az oxfordi Bodleian Library (Conservative Party Archive) értékes anyagai is.2 A szövegben előforduló angol kifejezéseket — lehetőség szerint lefordítottam, bár többnyire a magyar megfelelők csak nyelvtanilag „fedik" ezeket, így a szükséges esetekben magyarázatokat is fűztem hozzájuk. A brit Konzervatív Párt szervezeti felépítése A brit Konzervatív Párt 1920-as évekbeli szervezeti képe hosszú fejlődés eredménye. Ennek áttekintése már csak azért is szükséges, mert enélkül nehezen érthető a párt két világháború közötti nagy tömegbefolyása, társadalmi kapcsolatai, a párton belüli vezetési stílus és hatalmi hierarchia. Természetesen a párt szervezeti fejlődési vonalából nem ragadható ki az első világháborút követő évtized, hiszen a brit Konzervatív Párt intézményei folyamatosan változtak, alakultak, igazodva a belpolitika követelményeihez, s így van ez napjainkban is. Klasszikus, 19. századi kategóriákat használva, a brit Konzervatív Párt a párt országos vezetőiből, a parlamenti pártból (Conservative-Unionist M.P.'s), az országos aktivista-hálózatból és az országos tagságból, ill. támogatókból állt. Mint minden tömegpártban, a párton belüli politikai szervezetek itt is két fő célt szolgáltak: országos szinten mozgósítani a választói tábort, megszervezve így a pártvezetés támogatását, valamint fórumot biztosítani a legszélesebb körű véleményeknek, politikai céloknak és elképzeléseknek, s közvetíteni azokat a pártvezetés felé.3 A brit Konzervatív Párt 1867 után alakította ki országos szervezeteit és stabil intézményrendszerét, s e folyamat első lépcsője a párt országos szervezetének a létrehozása volt (National Union of Conservative and Constitutional Associations — a továbbiakban — NUCCA 1867.). Ez a szerveződés valójában a választókerületek pártszervezeteinek (constituency associations) föderációja volt abból a célból, hogy a párttagságot egy országos szervezetbe fogja össze. A szervezetnek elsősorban kétirányú közvetítő szerepet szántak; a pártvezetés akaratát kívánták a tagság felé érvényesíteni, s e mellett ez országos szintű fóruma volt a konzervatív párttal kapcsolatos javaslatoknak, véleményeknek, követeléseknek. A szervezet élén a Central Council (Központi Tanács) állt, amelyik az Executive Committee-vel (Végrehajtó Bizottság) együtt irányította a párt országos szervezetét és megszervezte a párt éves konferenciáit (Annual Party Conference). A NUCCA által összefogott regionális pártszervezetek is a 19. század második felében alakultak ki. A múlt század vége óta tizenegy és még egy regionális szerve-