Századok – 1993
Közlemények - Barta Róbert: A brit Konzervatyv Párt az 1920-as években V–VI/706
708 BARTA RÓBERT zete volt a Konzervatív Pártnak: London, Northern, North West, Yorkshire, East Midlands, West Midlands Eastern, South East (Home Counties South East), Western, Wessex és Wales illetve 1960-ig a tizenkettedik: Home Counties North, amely azonban 1960 után Londonnal egyesült. Skócia és Észak-Írország hagyományosan, a párt regionális szervezeteit tekintve is függetlenséget élvezett. Mindenegyes regionális szervezet élén az Area Office-ok álltak (Területi Hivatal) általában körülbelül féltucatnyi alkalmazottal (Area Agent, officials), ezeket a tisztségviselőket a pártközpont (Central Office) nevezte ki. Az Area Office-okra fontos szerep hárult, legfőbb feladatuk az volt, hogy az adott körzetben kiterjesszék és erősítsék a párt befolyását, növeljék a tagság létszámát, hatékony propagandát fejtsenek ki. A Conservative Central Office — a Konzervatív Párt Központi Hivatala, a továbbiakban: CCO — 1870-ben jött létre, megszervezője a párt egyik legtehetségesebb vezetője, John Gorst volt.4 Ez a szervezet gyakorlatilag a párt legfőbb irányító testületeként funkcionált, kezdetben a Chief Whip (a párt parlamenti fegyelmi és szervezési vezetője), később a Chairman of the Party Organization (Pártelnök) irányítása alatt. Ez utóbbi rang gyakorlatilag miniszteri rangnak felelt meg, a helyettesi poszt is politikai állásnak számított, bár ez utóbbi funkcióra nem feltétlenül parlamenti képviselőt jelölt a párt vezetője. Később szükségessé vált egy állandó vezetőt állítani a CCO élére, ez volt a Principal Agent (Legfőbb Ügyvivő), ez a poszt 1931-től csak elnevezésében változott (General Director — Általános Igazgató). A viktoriánus korszakban a párt helyzete és hatalmi pozíciója nem követelte meg a további szervezeti fejlődést. A 20. század elején azonban új kihívások érték a pártot, s ezt elsősorban az a tény bizonyítja, hogy 1905-től 1919-ig a Konzervatív Párt nem tudott győztesen kikerülni a választásokból és még az 1916-os Lloyd George-féle koalíciós kormányban sem tudtak többségbe kerülni, ez majd csak 1919-ben sikerül (Lloyd George második koalíciója), de a párt 1922-ig ennek a koalíciónak is tagja maradt. Véget ért a viktoriánus aranykor, elérkezett a modern tömegpárt felépítésének az ideje és legfőképp véget ért a Disraeli és Chamberlain által fémjelzett 19. századi konzervatív politika.5 Ez a párt szervezeti felépítésében is változásokat hozott. Ramsden szerint az 1910-es és 20-as évek átmeneti időszakot jelentettek a brit Konzervatív Párt történetében, a viktoriánus pártból modern tömegpárt lett: a 20-as években valóságos és állandó intézményrendszerrel, önálló és önellátó struktúrákkal.6 A századeleji újfajta konzervatív politizálásnak két fő iránya volt: egyrészt — mint ellenzéki párt — különböző érdekszövetségek létrehozásával (melyek általában az akkori bel- és birodalmi politika konkrét kérdéseiben állást foglaló konzervatívokat tömörítették) folyamatosan opponálta a liberális kormányzatot. Ilyen volt az Union Defence League, amely fő törekvésének tekintette, hogy megakadályozza az ír belső önállóság biztosítására vonatkozó kormányzati elképzeléseket, vagy a Budget Protest League, mely az 1909-es Lloyd George-féle költségvetés konzervatív ellenzőit fogta össze. Ez utóbbi szerveződés hamarosan a szabadkereskedelem és a protekcionista védővám politika (Free Traders-Tariff Reformers) híveinek csataterévé változott, a későbbiekben pedig Middle Class Defence League néven a szabadkereskedelmi politika képviselőinek táborává vált. Másrészt, a párt legfőbb szervezetei
