Századok – 1993
Krónika - 300 éve szabad királyi város Debrecen (Kovács Ágnes) V–VI/878
KRÓNIKA 300 ÉVE SZABAD KIRÁLYI VÁROS DEBRECEN Debrecen évszázadokon át küzdött a szabad királyi városi jogállás megszerzéséért. Törekvését 1693-ban siker koronázta, kiváltságlevelet kapott I. Lipóttól. A szabad királyi várossá válás 300. évfordulója alkalmából Debrecen Megyei Jogú Önkormányzata, a Debreceni Akadémiai Bizottság és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézete 1993. április 22-23-án tudományos emlékülést rendezett. Berényi Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke megnyitó szavaiban annak a véleményének adott hangot, hogy Debrecen a jelképes városfalakon belül felhalmozódott tudásnak köszönheti történelmi jelentőségét, s ennek a tudásnak a gyarapítása jelentheti a város további fejlődésének zálogát. Az 1693. évi kiváltságolás történetét Balogh István foglalta össze. Debrecen, a Partiummal együtt, a 16. század közepétől államjogilag Erdélyhez tartozott, de alapvető érdeke volt a Királyi Magyarországgal való jó viszony is. Az Észak-Olaszországba, Dél-Németországba és Lengyelországba irányuló marhakereskedelem hasznából a város meggazdagodott, de a felhalmozott vagyon jelentős része a 17. század második felének háborús viszonyai között elpusztult. Ezzel egyidejűleg a hagyományos kereskedelmi utak is megszakadtak. Debrecen a viszontagságok ellenére következetesen törekedett a királyi szabadalmas mezőváros, majd a szabad királyi városi cím elnyerésére. A Béccsel folytatott 11 hónapos alkudozás, amelyben a várost Dobozi István főbíró, Pósalaki János jegyző és Komáromi György szenátor képviselte, végül is eredményt hozott: 30 000 forint és busás ajándékok, valamint a katolikus egyháznak tett engedmények ellenében Debrecen elnyerte a vágyott jogállást. A diploma megerősítette a város régi kiváltságait, megelőzte a jobbágysorba jutást, az eladományozást és biztosította a református vallás megőrzését. A 16-17. századi Debrecen település-képéről Módy György tartott előadást. Véleménye szerint a város külső képét a 15. századra kialakult településszerkezet határozta meg, ez szabott határt és irányt a terjeszkedésnek is. Debrecent, annak ellenére, hogy Zsigmond 1405-ben megadta a jogot kőfal építésére, árok és sövény övezte, amely a népességszámnak megfelelően került a központtól távolabb vagy ahhoz közelebb. Jóllehet a 16. századtól sok házhoz tartozott bolt, a város alapvetően falusias képet nyújtott. Az épületek többsége 3 osztatú vályogház volt patics, vagy vertfallal, zsúp, vagy nádtetővel. A padozat általában földből készült, a födém gerendákból. A sivár külső azonban „hihetetlen helytállást, szorgalmas munkát, Európára tekintő műveltséget és önálló szellemiséget takart". A Debrecen egyik szimbólumának számító Refortnátus Kollégiumról két referátum is elhangzott. Rácz István a Kollégium vonzáskörzetéről értekezve rámutatott