Századok – 1993

Krónika - 300 éve szabad királyi város Debrecen (Kovács Ágnes) V–VI/878

KRÓNIKA 879 arra, hogy bár a diákság többsége a közeli településekről származott, a Kollégiumban szinte az ország valamennyi régiója képviselve volt. Ha emellett figyelembe vesszük, hogy 1588 és 1850 között mintegy 80 000 fiatal tanult az intézményben, joggal tarthatjuk azt a magyar értelmiségképzés fontos fellegvárának. Jóllehet a diákok között a nemesi származásúak társadalmi részarányuknál nagyobb mértékben voltak képviselve, elmondható, hogy a Kollégium a szegények iskolája volt. A privilegizált helyzetű iíjak jelentős hányadának családja nem rendelkezett vagyonnal, pl. a 18. század végén a szolgadiákok 45%-a nemesi származású volt. A magyarországi protestánsok hátrányos egyházjogi helyzete ellenére a Kollégium diákjai szép számmal — a 18. század folyamán évi átlagban 79-en — tanultak külföldön. A peregrináció nemcsak az egyén, hanem az alma mater és a város számára is haszonnal járt — állapította meg előadásában Kormos László. A kollégiumi diákok és tanárok külföldi egyetemjárása, a németalföldi, svájci és német protestánsok támogatása nélkül Debrecen aligha válhatott volna a magyar felvilágosodás európai jelentőségű színhelyévé. Debrecennek a magyar városfejlődésben elfoglalt helyét elemezve, Gyimesi Sándor a háromrétegű (távolsági, regionális, helyi) kereskedelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az ún. városképző tényezők között ez játszott meghatározó szerepet a 16-17. századi dinamikus fejlődésben. Emellett jelentős volt az ipar is, a tőke, a vagyon nagysága alapján Debrecen az ország első városának számított. A 18. század második felében, egy átmeneti visszaesést követően, átalakult a termékstruktúra, s a város újra növekedésnek indult. A 18-19. század fordulójától azonban a fejlődés üteme lelassult, s ahogy ezt a vagyonok nagyságának, a lélekszámnak, az iparos-kereskedő réteg arányának stb. alakulása is mutatja, Debrecen fokozatosan vesztett jelentőségéből. Ennek ellenére a 19. században még multifunkcionális városnak tekinthető. A 19-20. század fordulójára azonban monofunkcionálissá vált, s csak kereskedelmének köszönhette, hogy város maradt. Az önszerveződés aspektusából vizsgálta a reformkori Debrecen társadalmát — az általános magyarországi helyzetre is kitekintve — Pajkossy Gábor. A kollégiumi diákság különböző társaságait, a tűzoltóságot és az olvasótársaságot leszámítva, Debrecen első egyesülete, a kaszinó 1833-ban jött létre. Ezt követte 1841-ben a polgári kaszinó megalakulása. Az úri kaszinó tagjai döntően a környék feudális elemeiből, s a régi típusú városi elitből verbuválódtak, a polgári kaszinóban pedig a kereskedők és az iparosok voltak többségben. A két egyesület alapszabálya nem különbözött egymástól lényegesen, mindkettő számos jótékonysági akciót szervezett és a nyilvánosság fontos fóruma volt. A hasonló nagyságrendű városokkal (Szeged, Szabadka, Hódmezővásárhely, Pozsony) összevetve, megállapítható, hogy valamennyi településen több egylet működött a reformkorban, mint Debrecenben. Az egyletek száma és funkciója alapján Debrecen csak az 1860-as évektől kezdte betölteni azt a szerepet, amely regionális kereskedelmi és kulturális helyénél fogva megillette. A megkésett polgárosodást igazolják a 19. századi gazdaságtörténeti adatok is, amelyek tanulságát Orosz István summázta. Eszerint a város nemcsak gazdaságának rendi-feudális elemeit igyekezett megvédeni, hanem a hagyományos mezőgazdasági termeléshez is ragaszkodott. A mezőgazdaság túlsúlya Debrecenben csak a 18. század második felében alakult ki a ház- és földtulajdon összekapcsolásával, a külön