Századok – 1993
Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781
DOKUMENTUMOK 799 Elnök: Lehet, hogy ez a tervezet néhány pontban eltér a hivatalos állásponttól. Magam is észrevettem a jegyzékek áttanulmányozásakor, hogy vannak nem teljesen kongruens részek azokban, melyek eltérnek a külügyminiszter úr által előttünk ismertetett tervektől. Most tehát meg kell vizsgálni, hogy melyik az az álláspont, amelyet a magyar kormány kell hogy képviseljen a béketárgyalásokon. Kétségkívül az albizottság hivatott ennek a megvitatására, a vita lehetősége fennáll, annál inkább, mert a bizottság erre a kérdésre nézve illetékességét a május 31-i ülésben már megállapította. Révai József kijelenti, hogy ő nem tett halasztó indítványt és nem akar kitérni az érdembeli tárgyalás alól, mert egyetért azzal, hogy a dolog sürgős. De fontos annak tisztázása, hogy a kormánynak, illetve a külügyminiszternek van-e valami köze most ebben a stádiumban a tervezethez, vagy pedig egy magánvéleménnyel állunk-e szemben. Megítélése szerint az albizottság hivatása, hogy illetékes tényezők részéről szankcionált tervezettel foglalkozzék. Még nem látja megnyugtatóan tisztázottnak az általa felvetett kérdést. Az semmi esetre sem áll, mintha akár a kormány, akár csak a külügyminiszter által jóváhagyott tervezet feküdne az albizottság előtt. Ha ugyanis igaz, amit Kárász állított, hogy a tervezetet a külügyminiszter jóváhagyta, akkor nem Kárász, hanem a külügyminiszter felelős. Balla Antal miniszter: Sulyoknak igaza van. Kéri, hogy az előzetes vita mellőzésével a bizottság azonnal lásson hozzá az érdemleges tárgyaláshoz. Kárász Artúr: A külügyminiszter úr csütörtökön kapta meg ezt a szöveget. Pénteken, tehát elutazása előtti napon áttanulmányozta s jegyzetekkel és javításokkal látta el. A tervezetet még aznap visszaadta és kérte, hogy az ő általa végzett javításokkal kerüljön előterjesztésre az albizottság elé. Maga a külügyminiszter kéri, hogy az albizottság eszközöljön rajta a szükséghez képest módosításokat. Buchinger Manó: Szintén kéri, hogy kezdjék el az elaborátum érdemi tárgyalását. Hiszen már az első ülésben megállapítást nyert, hogy erre nézve a bizottság illetékes. Visszatér a munkáspártoknak a március 6-i pártközi értekezleten állítólag tanúsított magatartására. A külügyminiszter bejelentette, hogy készült egy jegyzőkönyv erről a pártközi értekezletről s ennek alapján maga is rektifikálta előbbi állítását. Nagyon örvendetes volna ezért, ha most már itt nem esnék több szó a munkáspártok különleges mulasztásáról, annál is inkább, mert bebizonyosodott, hogy a felmerült vád alaptalan volt. Elnök utal az első ülés jegyzőkönyvére, melynek tanúsága szerint a kormány és az albizottság párhuzamosan is tárgyalhatják a gazdasági tervezetet. Megállapítja, hogy időközben ez az eredeti elgondolás azért módosult, mert a külügyminiszter távolléte miatt jelenleg csak az albizottság tud ezzel a kérdéssel foglalkozni, míg a minisztertanács csak a kormányküldöttség hazaérkezése után tárgyalhatja meg. Bolgár Elek ismétli, hogy a tervezet előkészítésében a külügyminisztérium nem vett részt. Ó maga is csak a kész tervezetet kapta meg és a külügyminisztertől erre nézve utasítást nem kapott. Elnök javaslatára a bizottság ezt a bejelentést tudomásul veszi. Kovács Imre: Kárász fődelegátus munkája nem magánmunkálat, hiszen ő megbízatását a kormánytól kapta.