Századok – 1993

Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781

800 DOKUMENTUMOK 800 Kárász Artúr megismétli, hogy a külügyminiszter hozzájárult az itt fekvő tervezetnek az albizottságban való tárgyalásához. Előzőleg a tervezetet egészében jóváhagyta, s kérte, hogy a szöveg az albizottság által eszközölt módosításokkal kerüljön majd annak idején a minisztertanács elé. Elnök megállapítja, hogy most már világos, hogy ez a tervezet nem a magyar kormány jegyzéke, hanem a kormány által megbízott fődelegátusnak az albizottság és a minisztertanács számára készült tervezete. Javasolja, térjen rá az albizottság a tervezet általános vitájára. Révai József először a jegyzék bevezető részével foglalkozik. Kifogásolja, hogy itt utalás történik Magyarországnak a Kelet és Nyugat közötti közvetítő szerepére. Megemlíti, hogy a tervezet kritizálja a trianoni és a versaillesi békeszerződéseket, mint amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiát felbontották nemzeti államokra s ezáltal a nagy egységet kis egységet váltották fel. Ez politikailag helytelen hivatkozás éppen azért, mert az Osztrák-Magyar Monarchiának nemzeti államokra való felbontására hivatkozik. Szól a bevezető rész arról is, hogy nem képzelhető el baráti együttműködés erősek és gyengék, favorizáltak és elnyomottak között. Ez a megállapítás azt jelentené, hogy a világ többségét kitevő kis államok és a nagyhatalmak között nem állhatna fenn baráti együttműködés. Szó van itt arról is, hogy nem lehet baráti együttműködés, ha egyes országokat győztesként, másokat legyőzöttként kezelnek. Ez helyes, ha arra utal, hogy ne lehessen a bosszúnak szabad utat engedni. De azon a tényen nem tehetjük túl magunkat, hogy vannak győztesek és legyőzöttek, mert a béke nem más, mint a háború politikai és gazdasági eredményeinek szankcionálása. Ez tény, amellyel számolnunk kell. Rátér a tervezetnek szerinte legsúlyosabb tévedéseket tartalmazó I. és II. fejezetére. Előre bejelenti, hogy egyiket sem tudja pártja nevében még általánosságban sem elfogadni. A területi követelések nem tartalmazhatnak mást, mint a magyar kormány hivatalos álláspontját. A gazdasági indokolás nem térhet el attól, amit a kormány az előző jegyzékeiben politikai vonalon kért a nagyhatalmaktól. Sub titulo „gazdasági követelések" nem lehet túlmenni a politikai természetű jegyzékekben kifejezett igényeinken. Fejére volna olvasható a magyar kormánynak, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Kérdezi, politikailag helyes-e ez az eljárás, amely a magyar kormányt a kétszínűség látszatába keverheti. Sokkal helyesebb, ha a külügyminiszter álláspontjához tartjuk magunkat és nem önmagunkat akarjuk túllicitálni. Tehát észak felé ne hozzuk fel újra a területi követeléseket, ha pedig ezt mégis megtennénk, akkor az etnikailag magyar többségű Csallóközre és ne a Gömör-Szepesi Erchegységre nézve vessük fel, amint azt ez a jegyzék teszi. Világos, hogy a jegyzéktervezet ellentétben áll a magyar kormány álláspontjával, és természetesen az ó pártja a külügyminiszter álláspontját tartja helyesnek Román viszonylatban is lát ilyen ellentétet Aknasuhatagra és Rónaszékre vonatkozólag a hivatalos álláspont és a Kárász-féle tervezet között. Itt ismét új békecélok jelennek meg, mint Kárász fődelegátus úr privát békecéljai. Nevetségesnek tűnhetünk fel, sőt politikailag hátrányos helyzetbe hozhatjuk magunkat, ha ebbe a