Századok – 1993

Dokumentumok - Gergely Jenő: A Demokrata Néppárt „igazoló jelentése” a Mindszenty József bíboros hercegprímással keletkezett konfliktusáról V–VI/761

DOKUMENTUMOK 765 I. A Néppárt világnézeti jellege A mi véleményünk szerint a Néppárt, noha nevében sem a keresztény2

, sem a katolikus jelzőt nem viseli, s soha sem a kereszténységből, sem a katolicizmusból nem csinált politikai, vagy pártagitációs fegyvert, elvi és gyakorlati programjában keresztény, sőt katolikus jellegű, legalább annyira, mint a katolikus pártként ismert francia Köztársasági Népi Mozgalom.3 A világegyháznak és a katolikus világközvéleménynek egyöntetű történeti gyakorlata azt mutatja, hogy az a tény, hogy egy párt nevében hordja-e a keresztény, vagy katolikus jelzőt, az illető párt keresztény, vagy katolikus jellege szempontjából teljesen közömbös. Az a körülmény, hogy egy Ordinarius, vagy egy püspöki kar kezdeményezően vagy irányító szereppel működik közre egy párt létrehozásában és munkálkodásában, a világegyházban kialakult történeti gyakorlat tanúsága szerint sohasem adta egy párt katolikus jellegének kritériumát. A katolikus egyház hosszú emberöltők óta mindig és mindenütt elhárította magától annak a törekvésnek még a látszatát is, mintha kezdeményezően és közreműködőén lépne fel egy párt létrehozásában; hiszen az ilyen párt már nem csupán keresztény, vagy katolikus jellegű párt volna, hanem kifejezetten egyházi párt, vagyis a hierarchia, vagy annak feje által létrehozott, kezdeményezett, s így csaknem kizárólagos jóváhagyással fémjelzett katolikus párt volna. Az Egyháznak az egyházi és a katolikus párt közötti határozott és mindig félreérthetetlen különbségtételében nyilván az a bölcsesség nyilatkozott meg, amely egyrészt az Egyház lelki hatalmának pártpolitikai felhasználását nemcsak károsnak, hanem tilosnak is tudja, másrészt a pártélet terhével nem kívánja megterhelni magát az Egyházat, még akkor sem, ha páratlanul szerencsés körülmények között elképzelhető volna egy olyan egyházi párt, amelynek minden megnyilvánulása az emberi történet folyamatában mindig az Egyház aktívájaként volna elkönyvelhető. Előfordult, hogy az Egyház valamely püspöke párttag, sőt harcos és élenjáró párttag volt,4 aminek helyes, vagy helytelen volta felől nem volna nehéz vitatkozni, de a parlamentáris demokrácia párt-története nem ismer olyan pártot, amelynek nyílt kezdeményezését a hierarchia, vagy annak feje vállalta volna, illetve amelyet a hivatalos egyházi fórum hatalmi szóval felruházott volna a katolikus jelleg feltüntetésére. Az általános egyházi gyakorlatban kifejezésre jutó álláspont mindig az volt, hogy az Egyháznak nincsen pártja, de vannak, vagy legalább lehetnek pártok, amelyek bizonyos kritériumok esetében az Egyház hit- és erkölcstanához legközelebb állnak. Ez utóbbiakat keresztény, illetve katolikus pártoknak szokták nevezni. Ez az álláspont felel meg annak a célnak, hogy a keresztény, vagy a katolikus pártok tevékenysége az Egyház megterhelése nélkül szolgálhassa a Egyház javát: s egyben ez az álláspont a legalkalmasabb annak a látszatnak eltávoztatására és annak a gyakori ráfogásnak megcáfolására is, mintha az Egyház hierarchiája nemcsak hit, erkölcs és egyházfegyelem dolgaiban, hanem a politikai tevékenység körében is közvetlen hatalmat akarna gyakorolni hívei fölött. E klasszikusnak nevezhető állásponthoz igazodott a Néppárt. Leszögezni kívánjuk, hogy a Néppárt soha még oly látszat keltésére sem adott megnyilatkozásaival alkalmat, mintha egyházi párt kívánna lenni, hanem éppen ellenkezőleg még az ilyen félreértéseknek is elébe vágott. Nemcsak nevébe nem vette fel a keresztény, vagy a katolikus jelzőt, hasonlóan a legnagyobb nyugati katolikus párthoz, a francia Köz-