Századok – 1993

Műhely - Lukacs, John: Hitler és Magyarország. A kutatás megválaszolandó kérdései V–VI/750

HITLER ÉS MAGYARORSZÁG 753 9. Az 1941. június 22-26. közötti döntő — többször megvitatott és kutatott — események (Magyarország kihagyása vagy mellőzése a Szovjetunió elleni háború bejelentésének berlini szövegétől Kassa bombázásáig) valószínűleg H. tudtával történtek. Figyelembe veendő, hogy H. kimondott kívánsága szerint írásbeli feljegyzés, illetve bizonyíték egyes kijelentéseiről és elhatározásairól ne maradjon, sőt szóbeliek is csupán közvetve. Ennek volt következménye a háború során eléggé gyakran alkalmazott kifejezés: „a Vezér kívánsága" („Es ist des Führers Wunsch") bizalmasai és egyes alantasai részéről. Ez vonatkozik az 1941-42. telén beállott változásra is, amelynek értelmében az európai „zsidókérdés" többé nem kitelepítéssel vagy kivándorlással, hanem a „végső megoldással" (beleértve a megsemmisítést) intézendő el. 10. H. Magyarországot érintő 1944. évi elhatározásai még komoly kutatásokat igényelnek. H. legkésőbb 1942 márciusában (amikor Kállay váltotta fel Bárdossyt a magyar miniszterelnöki poszton) tisztában volt a magyar kormány egy részének és a kormányzónak halogató és az angolszász hatalmakkal esetlegesen kapcsolatot kereső törekvéseivel. Alkalomadtán H. — s itt döbbenetes világnézeti elfogultsága felülkerekedett államférfiúi mérlegelésén — a magyar „hűtlenség" és a „kiugrás" szándékának fejlődését a magyar zsidóság jelenlétével magyarázta.7 11. Jelentősebb ennél H. Magyarországot érintő elhatározásainak (vagy néha azok mellőzésének) problematikája a tragikus 1944-es esztendő későbbi hónapjainak során, amikor H-t újból az „államérdek" látszik vezetni. Mindez még további kutatásokra vár, főleg német oldalon. Lényeges részei ennek a Wallenberg-probléma német vonatkozásai. Minden kétségen felül áll, hogy a német politika 1944-ben legmagasabb szinten az angolszász-orosz szövetség megbontására, vagy legalább annak súlyos megzavarására törekedett. Ez teljes összhangban volt H. nézeteivel, akinek mintaképe (mint azt többször is kijelentette) Nagy Frigyes volt, aki a végsőkig harcolt, s ennek következtében tudta megbontani az ellene létrejött „természetellenes" szövetséget, orosz, francia, osztrák és egyéb ellenségei között. Nem kétséges, hogy a Himmler felügyelete alatt álló SS, Gestapo, SD vezetők (Eichmannt is beleértve) 1944. március 19-e után elkezdett tárgyalásai magyarországi zsidó és cionista elemekkel, illetve önkéntes ügynökökkel, világpolitikai célokat szolgáltak: gyanút kelteni, konkolyt hinteni az angolszászok és az oroszok közé. Ennek taglalása nem tartozik ide; mindenesetre az angolok ezt tudták, s ezért nem voltak hajlandók az Eichmann által kiküldött zsidó megbízottakkal Konstantinápolyban vagy máshol tárgyalni, sőt egyeseket le is tartóztattak. Fontosabb annak taglalása, hogyan és miért engedte a német kormány Wallenberg Budapestre jövetelét. Wallenberg nem volt hivatásos svéd diplomata, tehát a német kormány könnyen megtagadhatta volna átutazását a háborúban álló Németországon keresztül. 1944 tragikus őszén és telén Budapesten a legmagasabb SS, katonai és rendőrségi parancsnokok, beleértve Eichmannt is, tárgyaltak Wallenberggel (gyakran mellőzve a magyar nyilaskeresztes hatóságokat), mintha Wallenberg nemcsak a svéd kormány, hanem a nyugati világ különleges felhatalmazottja lett volna. Ez természetesen a gyanakvó Sztálin tudomására juthatott, aki különben is félt minden esetleges német-angolszász kapcsolattól, nem szólva saját antiszemita hajlamairól, minek következtében maga is hitt bizonyos mértékben a nemzetközi kapitalista zsidóság összeesküvésének mítoszában. Ezek voltak valószínű indítóokai Wallenberg Pest elfoglalása utáni azonnali szovjet elfogatásának. A