Századok – 1993

Műhely - Lukacs, John: Hitler és Magyarország. A kutatás megválaszolandó kérdései V–VI/750

754 JOHN LUKACS Wallenberggel (és 1944 szeptembere után más amerikai zsidómentó szervezetekkel) való tárgyalásokat Himmler nem csupán engedélyezte, hanem szorgalmazta. Hogy ez H. ellenére történt volna, egyáltalán nem valószínű. (Semmi bizonyíték sincs arra, hogy a különben gyakran intrikus és féltékenykedő H. körüli bizalmasok Himmlert emiatt vádolták vagy ócsárolták volna 1945 április vége előtt.) Hogy mindez H. háta mögött történt, majdnem biztos; de hogy H. akarata vagy kívánsága ellenére, az nem. 12. Végül jelentősége van H. parancsának, mellyel megtiltotta a Buda egy részét még védő német-magyar csapatok kitörését 1945 elején, amikor a Székesfehérvár-Siócsatorna térségéből előretörő német ellentámadás Budát már kb. 20 kilométerre megközelítette. A Budavár védelméhez való ragaszkodás oka nem (a nyilaskeresztes kormány és sajtó által hangoztatott) H. szövetségi hűségének és magyarbarátságának volt következménye, hanem annak, hogy a Buda ostromával foglalatoskodó orosz erőket lekösse és a Bécs felé irányuló orosz előrenyomulást a végletekig hátráltassa, ha a magyar főváros végzetes kárára is. JEGYZETEK 1 E tekintetben érdekes, hogy Sztálin igen gyakran írt jegyzeteket az eléje terjesztett iratok szélére, míg Hitler majdnem minden írásbeli megjegyzést elkerülni kívánt. (Vö. e tekintetben Hitler és Churchill munkarendjének és szokásainak összehasonlítását The Duel — The Eighty-Day Struggle between Churchill and Hitler: 10 May — 31 July 1990, New York és London 1991 c. művemnek az amerikai kiadás 46-47., 111-112. oldalán. (Magyar fordítása A Párviadal címmel 1993 őszén jelenik meg az Európa Kiadónál.) 2 Általánosságban Hitlernek Magyarországgal és a magyarokkal való viszonyáról Magyarországon két teljesen különböző kép volt (s talán még ma is van) forgalomban. Az egyik véglet valószínűleg egy elenyésző kisebbség képzelete, amely szerint Hitler jóakarattal viseltetett a magyarsággal szemben, hiszen egyrészt neki is volt köszönhető a Trianon által elszakított országrészek 1938-41 közi tti részleges visszajuttatása. Ezen elgondolás szerint a hitleri Német Birodalom világháborús győzelme ninden tekintetben a magyarság javára szolgált volna. A másik, inkább elfogadott nézet szerint Hitler a magyarokat gyűlölte, sőt a teljes német győzelem esetén kitelepítette volna a magyarságot valahová keletre. Mindkét kép fantáziadús és helytelen — ami nem jelenti azt, hogy a történeti igazság valahol a két véglet „között" találtatik. Magyarország Hitlert különösebben nem érdekelte. Magyarországról és a magyarságról különböző, néha elismerő, néha megvető megjegyzéseket tett. Ami ezekből Hitler 1941 után főhadiszállásán esténként folytatott monológjaiban („Tischgespräche") néha elhangzott és nyomtatásban megjelent, azt Gosztonyi Péter vázolta egy rövid cikkben (Magyar Hírlap, 1992. április 4.), ami helye és terjedelme miatt persze nem lehetett teljes. 3 Semmi esetre sem H. védelmében írja ezt, hanem fordítva: H. erkölcsi vétkei — vétkei és nem fogyatékosságai — éppen abban állnak, hogy Istenadta és veleszületett tehetségeit gyakran gonosz célokra használta, gyűlöletei által indíttatván. 4 H. az állam fontosságát, sőt értékét több ízben lebecsülte. így pl. 1938 áprilisi salzburgi beszédében mondta: .Először volt a »Volk« (nép, faj), csak azután a »Staat« (állam)". Úgyszintén az alábbiakban idézett 1944 májusi platterhofi beszédében: „A polgári (konzervatív) politikusok szeme előtt csak az állam állt, én a népet láttam maga előtt, a lényeget. Már akkor is (az I. világháború után) az én számomra az állam nem volt más, mint egy egészen külső, kényszerítő keret." („Zwangsform") Für mich war damals bereits der Staat nicht als eine sein äusser'iche, zum Teil sogar Zwangsfonn." 5 Ugyanez vonatkozik Sztálinra is, még markánsabb módon. 6- Ld. erről röviden The Last European War (September 1939 - December 1941) с. művem (New York, 1976) 27-30. old. 7 Itt egy újabb Magyarországot illető és eddig talán még nem ismert dokumentumra kívánom a figyelmet felhívni, amely H. egy (1976 előtt nem ismeretes) beszédében található. H. 1941 után kevésszer szólt a német nemzethez, de néha szükségét látta annak, hogy beszédeket tartson német tisztek és tiszt-