Századok – 1993

Műhely - Lukacs, John: Hitler és Magyarország. A kutatás megválaszolandó kérdései V–VI/750

752 JOHN LUKACS magyar „különutat" — nem szólva a „kiugrás" lehetőségeiről — megszüntetni. Itt pl. különbséget láthatunk Göbbels éles magyarellenessége és H. óvatosabb politikája között. Göbbels naplóiban, sőt itt-ott bizalmas propaganda- és sajtóutasításaiban legalább 1938 óta néha élesen támadta Magyarországot, a magyar jellemet, a „reakciós" és „arisztokratikus" rendszert. (De Göbbels — bár H. kedvelte — a háború utolsó heteinek kivételével nem tartozott H. legszűkebb és legbizalmasabb katonapolitikai köréhez.) 5. Engedtessék meg tehát, hogy néhány részletre irányítsam a figyelmet, amelyek mindeddig vagy teljesen, vagy részleteiben még feltáratlanok. Első (időben és nem fontosságban) H. 1939 márciusi beleegyezése Kárpátalja visszaszerzésére és a magyar-lengyel közös határ akkori elérésére. Egyes magyar történészek — és a közvélemény — szerint a kárpátaljai bevonulás H. ellenére történt. Azonban H. akkori beleegyezése kapcsolatban volt azon elhatározásával (amely kapcsolatban lehetett Sztálin 1939. március 10-i beszédével is), miszerint a Német Birodalom ne zárkózzon el egy Szovjetoroszországgal megtörténhető megegyezés lehetőségétől. Ez a mozzanat már 1939 januárjában kezdődött, jelezve Moszkva felé, hogy a korábbi, az ukrán nacionalizmust támogató német politika megszűnőben van.6 6. H. — nem csupán magyar szélsőjobboldali híveitől származó információk tömege miatt — tisztában volt Teleki Pál konzervatív beállítottságával, sőt egyes angolszász kapcsolataival is. Ezt H. — több más semleges, vagy háborún kívüli fővárosban itt-ott megtörtént diplomáciai kísérletekkel együtt — fel kívánta használni egy esetleges német-angol megegyezés érdekében, mivel H. — hibás — meggyőződése volt (legalább 1942-ig), miszerint Churchillnek komoly ellenzéke volna az angol konzervatív párt és az angol uralkodó osztályok köreiben. Itt szerepet játszott volna az akkori budapesti brit követ, O'Malley. A Budapesten székelő német követ (Erdmansdorff) 1940 május végén — H. elképzeléseivel összhangban — a háború gyors befejezéséről és egy lehetséges német-angol békéről beszélt Telekivel (ennek pontos dátuma még tisztázandó) annak reményében, hogy ez O'Malleyn keresztül Londonba is eljuthat. (De a konzervatív és katolikus ír O'Malleyről nem tudták, hogy néhány esztendővel korábban Churchill bizalmasa volt.) 7. H. románbarát politikája még az általa különösen kedvelt Antonescu hatalomra jutása előtt kinyilvánult, amikor 1940 július elején óvta Telekit Románia megtámadásától — nemcsak tekintettel az oroszokra, akik akkor Romániával szemben Magyarországot igyekeztek pártolni, hanem mert (valószínűleg helyesen) figyelmeztette Telekit, miszerint a) egy délkelet-európai háborúból az angolok és az oroszok húznak majd hasznot, b) a magyarok veszélyesen aláértékelik a román harckészséget és hadierőt. 8. H. — az általában elterjedt nézettel ellentétben — nem ellenezte az 1940 decemberében megkötött magyar-jugoszláv megnemtámadási szerződést, terve lévén akkor nem Jugoszlávia teljes „gleichschaltolása", hanem az, hogy a Balkánon Görögországtól északra semmiféle valójában „semleges" állam ne maradjon, amiből azután az angolok húzhatnának hasznot. Ennek következménye volt az 1941 márciusában a Jugoszlávia elé terjesztett csatlakozás az akkori ún. „háromhatalmi szerződésihez, amelynek tételei valamivel enyhébbek voltak, mint a Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával kötöttek.