Századok – 1993

Folyóiratszemle - Sassoon; Donald: A baloldal Olaszországban és Európában. Választások és kormányok 1945–1988 III–IV/585

FOLYÓ IRATSZEMLE 585 számos múlt századi vonást őrzött meg: nem csupán alkalmazotti-munkaadói viszonyban álltak a fehér ültetvényesekkel, hanem egyfajta patriarchális személyi függőségben is voltak tőle, életük ritmusát nem a naptár, hanem a gyapot érése alakította, stb. A gazdasági válság elindította ennek felbomlását, s a folyamatot a háború csak felgyorsította. A korábbi rendszerben a feketék a közösségnek rendelték alá saját ambícióikat. Nem egyéni felemelkedésük lehetőségeit kutatták, hanem azon voltak, hogy eltüntessék a fehéreket és a feketéket elválasztó kaszthatárt. E törekvésük során egy-egy nagyobb, váratlan esemény gyakran keltett fel bennük csodaváró reményeket, s ez a reménykedés áthatotta az egész fekete közösséget, anélkül, hogy különösebb alapja lett volna. Összességében az eredmények azt mutatják, hogy a hazulról hozott általános optimizmust kikezdte az idő a hadseregben, s helyét átvette az a gondolat, hogy egyénileg kell megtalálni a boldogulás útját, mégpedig ott, ahol erre nagyobb lehetőség nyílik: északon. Itt pozitív korreláció áll fenn: minél több időt töltött valaki a seregben, annál nagyobb a valószínűsége, hogy el akar költözni Délről. Ugyanígy többen akartak elvándorolni azok közül, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, városi környezetből származtak vagy előreléptek a katonai ranglétrán. Az optimizmust érdekes módon csökkentette az elért rang és az elit fegyvernemnek számító légierőnél történő szolgálat is. Legkevésbé azok ábrándultak ki reményeikből, akiknek seregbeli élete a legkisebb mértékben tért el az otthon megszokottól, akik a legkevésbé integrálódtak a modern hadseregbe. Ók ugyanúgy tekintettek a háborúra, mint az otthoni közösség: egyike volt azon rendkívüli eseményeknek, melytől sorsuk jobbra fordulását remélhették. A háború „modernizáló" hatása természetesen nemcsak a hadseregben érvényesült, hiszen sok ezer férfit és nőt vont el a mezőgazdasági munkától, megnyitva előttük a felemelkedés útját. A katonai szolgálat azonban minden bizonnyal különleges tapasztalatokkal ruházta fel a fekete fiatalokat. A szerzők az 1977-78-as Who is Who-ból prominens feketék négy, egyenként 25 fős csoportját választották ki: gazdag üzletembereket, közösségi vezetőket, polgárjogi aktivistákat és egyéb sikeres embereket. Mindannyian hadköteles korban voltak a világháború idején, de hogy közülük valójában hányan szolgáltak, az már sokatmondóan különbözik: az üzletemberek között az átlagnál (50%) jóval többen vannak a katonaviseltek (81%), míg a polgárjogi aktivisták között ez a szám igencsak átlag alatti (22%). Ezek az adatok is azt a feltevést látszanak igazolni, mely szerint a háborús tapasztalat eltávolította a fekete fiatalembereket a közösségtől, s ehelyett megtanulták, hogyan lehet érvényesülni az amerikai társadalomban. The Journal of American History Vol. 76 No. 3 1989. december pp. 838-848. Sch.A. DONALD SASSOON A BALOLDAL OLASZORSZÁGBAN ÉS EURÓPÁBAN VÁLASZTÁSOK ÉS KORMÁNYOK 1945-1988 A háború kimenetele a baloldal számára viszonylag kedvező politikai egyensúlyt produkált, legalábbis a háború előtti helyzethez és a következő időszakhoz, az ötvenes évekéhez képest. A hidegháború eljövetele más tényezőkkel együtt erősen sújtotta a baloldalt, a kommunistákat a szocialistáknál is jobban, kivéve Franciaországot és Olaszországot. Ebből nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok a hidegháborúval elérte a maga elé tűzött célok egyikét: likvidálta a kommunizmust mint Nyugat-Európa elsődleges politikai erejét. A kommunisták csupán három országban maradtak erősek. Ezek egyike, Finnország, a semlegességet választotta, határozottan nem ellenséges magatartást tanúsítva a Szovjetunió iránt. Kommunista pártja ennek ellenére sem tudott előrejutni az 1945-ös szavazataihoz képest. Az ötvenes években a baloldal gyakorlatilag egész (Nyugat) Európában kikerült a hatalomból. A választási eredmények szempontjából három csoportba sorolhatók az országok: ahol a baloldal meghaladja a 45 százalékot (Ausztria, Svédország, Norvégia, Finnország); ahol 40 és 45 százalék közti eredményt ér el (Dánia, Nagy-Britannia, Franciaország); 40 százaléknál kevesebb (Belgium, Nyugat-Németország, Hollandia és Olaszország). A baloldal csak négy országban esett vissza súlyosan: Nagy-Britanniában, Hollandiában, Nyugat-Németországban és Belgiumban. Olaszországban lassan visszanyerte, amit 1948-ban elveszített Az olasz baloldal növekedése annak volt köszönhető, hogy különböző időpontokban mind a PSI (Olasz Szocialista Párt), mind a kommunista párt erősödött. A PSI 1953 és 1958 között tört előre, miközben a PCI (Olasz Kommunista Párt) gyakorlatilag stabil maradt. 1958 és 1963 között viszont a kommunisták törtek előre. A hatvanas években csupán két ország (Belgium és Hollandia) maradt a 40 százaléknál kevesebbet elérők csoportjában; Olaszország és Nyugat-