Századok – 1993

Történeti irodalom - McCullough; D.: Trumann (Ism.: H. Haraszti Éva) III–IV/558

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 559 értelmiségi beállítottságú és nem túlságosan képzett Trumannak több történelmi érzéke és sokszor jobb rálátása volt történelmi helyzetekre, mint az elnöki tisztségre jobban előkészített vagy nevelt elnököknek. A több, mint 1000 oldalon végigkísért trumani életpálya tulajdonképpen akkor válik történetileg érdekessé, amikor elfoglalja az elnöki széket. Sok nyugat-európai és amerikai történész, életrajzíró és önéletrajzíró gyakran túlrészletezi a származása, gyermekkora kérdését, még csak nem is azzal a megközelítéssel vagy céllal, hogy kimunkálja a felnőtt emberre vonatkozó, azt formáló jellemvonásokat. Trumannak nemcsak gyermekkoráról, hanem nagyszüleiről is kapunk adatokat, honnan származtak, hány rabszolgájuk volt; szüleiről, milyen volt a külsejük, hogyan laktak, mi volt a családi siker és sikertelenség stb. Truman maga két évig dolgozott egy bankban, de anyagi okok miatt apjának kellett segítenie nagyanyja farmján Kansas államban. Ettől kezdve 11 esztendeig Truman a farmer dolgos életét éltre, hajnali keléssel, egésznapi nehéz munkával egészen 33 éves koráig. Élete végéig megtartotta e szokását, a korán kelést és a nehéz napi munkát. De volt ideje arra is, hogy zongoraleckét vegyen, történelmi és irodalmi műveket olvasson és élete egyetlen nagy vonzalmával, volt iskolatársával Bess Wallace-al foglalkozzon. Az első világháború hozott életében változást. Azonnal jelentkezett katonai szolgálatra, habár kora, gyenge látása és farmerfoglalkozása mentesítette volna alóla. A húszas és harmincas évek jó részében a híres és politikailag befolyásos Tom Pendergast támogatásával és vele egyezséget kötve Truman bírói szerepkört kapott Jackson tartományban és számos vonalon igen sokat elért munkájával. Tisztakezű politikussá vált, akinek ambiciózus közszolgálata megbecsülést szerzett. Ó maga nem gazdagodott meg s neve annyira jó volt, hogy főnöke az Egyesült Államok szenátusába javasolta. Trumanra nem volt jellemző a jó beszélőkészség, de remek emlékezőtehetsége volt, értett barátok megszerzéséhez és megtartásához s lassan híre ment a „Pendergast-i Szenátornak" A Fehér Házban ez nem volt számára előnyös, de ő kezdettől hangoztatta, hogy teljesen egyetért a New Deal-el. Szenátor kollégái becsülték korrupció ellenes és általában kitartó munkájáért. Bár Roosevelt nem különösebben ismerte, vagy figyelt rá, Trumant 1940-ben újraválasztották szenátorrá és híres bizottságával, amely a Truman Bizottság nevet nyerte el, igen éles és eredményes vizsgálatokat indított a nagy üzleti vállalkozási csalások ellen. S nem riadt vissza a Roosevelt-et is érintő bírálatoktól, akár anyagi vagy politikai kérdésekben. Truman például azért is bírálta Roosevelt-et, mert keveset tett a nácizmus ellen a zsidók megsegítéséért. Ennek ellenére, számos jelölt elejtése után, ó volt Roosevelt jelöltje az alelnökségre. Eleinte minden sikerült neki, habár nem érezte magát biztosnak. Külső megjelenése erőt és biztonságot, bár bizonyos jelcntéktelenséget sugárzott, mint Angliában Attlee - Churchill után. Jó sajtója is volt, de a „nászutas" napok nem tartottak soká. Roosevelt nem sokat mondott neki az amerikai háborús célokról, a berlini csata csúcspontjához közeledett, az amerikai katonai halottak száma naponta 900-ra emelkedett, növekedtek a csendes-óceáni veszteségek is. Az orosz problémára Churchill figyelmeztette, a kelet-európai befolyási zónákat mentendő mielőbb találkozni akartak Sztálinnal, Ez meg is történt 1945 júliusában, Potsdamban, Truman ekkor találkozott először Churchillel is, Sztálinnal is, mindkettejükkel jól „kijött", de egyik ülésen előrebocsájtotta, hogy ő nem megbeszélni, hanem dönteni akar. Egyik-másik tapasztalt amerikai diplomata ekkor Trumant naivnak tartotta a Sztálinnal való „tárgyalásában". Sztálint Truman Pendergast-hoz hasonlította és bizonyos fokig rokonszenvezett vele. Truman önbizalmát elősegítette az atombomba megvalósítása, amiről részletesen beszélt Churchillnek és kevésbé részletesen Sztálinnak. Truman tisztában volt az atombomba hatásával, de meg volt győződve arról, hogy nem szabad vámi bevetésével. Truman gyorsan szeretett dönteni. Július 24-én döntött, mikor és hol ejtsék le a bombát. Meg akarták győzi, hogy figyelmeztessék előre a japánokat, hátha megadják magukat a bomba nélkül is. De nincs arra adat, hogy Truman gondolkozott volna ezen. Nyomatékot adott döntésének Marshall tábornok számbeli adata, mennyi amerikai életet ment majd meg a bomba bevetése. A bomba ledobásáról és annak hatásáról I lirosimában és Nagasakiban augusztus 6-án értesült s habár nem látszott rajta, napokig tartó gyötrő fejfájást okozott neki. A béke még készületlenebbül érte, mint a háború. Truman számos amerikai jóléti államot célzó intézkedést sürgetett - köztük a munkanélküli segély felemelését, a bérminimum megállapítását, a kötelező általános egészségügyi állami biztosítást, de sem a kongresszus, sem a szakszervezeti vezetők nem értettek egyet vele. Ellentétbe került államtitkárával J. Byrnes-szel is, aki nem tájékoztatta megfelelően a szovjetekkel folytatott tárgyalásairól. Mindezt betetőzve országos vasúti sztrájk kezdődött, megbénítva az ország gazdasági életét. Truman vaskézzel és elszántsággal győzött s odáig ment el, hogy kijelentette, hogy a baloldal bírálóit a vasutas sztrájkkal kapcsolatban, mint árulókat, fel kellene kötni. Külpolitizálásban nem volt egyértelmű az elnök. Helyeselte Churchill fultoni „vasfüggöny" beszédét, de Byrnes-szel szemben Wallacenak adott igazat, aki kijelentette, hogy Amerikának annyi joga van