Századok – 1993

Közlemények - Tomka Béla: A Hitler-jelenség és a Harmadik Birodalom uralmi rendszere II/312

A HITLER-JELENSÉG ÉS A HARMADIK BIRODALOM 319 utolsósorban a Führer-mítosznak köszönhetően jöttek létre - éppen ez adja a Hitler-mítosz jelentőségét. Hitler image-e kettős természetű volt. Egyfelől — különösen külügyekben — mint tévedhetetlen és bölcs államférfi volt ismert, aki erejét megfeszítve, s a felelősség minden terhét magára vállalva dolgozik nemzete — s nem pártja, vagy osztálya — érdekében. Dicsőséget dicsőségre halmoz a külügyekben, a Rajna-vidéket illetően éppúgy, mint az Anschluss, vagy a müncheni szerződés kapcsán. Másrészt és mindenekelőtt Hitler a nép fiaként jelenik meg, aki szinte az összes pozitív emberi tulajdonsággal rendelkezik, a kedvességtől a bátorságig, az egyszerű életviteltől a nagyvonlúságig, szereti a gyermekeket és az állatokat, s természetesen vallásos is.36 Hitler rendkívüli vonzereje és népszerűsége, integrációs ereje ellentétben állt jelentéktelen megjelenésével, s nem magyarázható élettörténetével, személyes adottságaival — pl. szónoki képességeivel — sem, de még csak nem is csupán tevékenységének eredménye volt. Emellett világnézete sem jelenthette az alapot minderre: ideológiájának magva, azaz antiszemitizmusa, szociáldarwinizmusa, élettérelmélete alig játszott közre népszerűségében.37

A Führer-hit kialakulásában a goebbelsi propaganda kifinomult manipulációi sem döntőek — bár ezek katalizátor szerepe kétségkívül jelentős volt. Az említett mitikus Hitler-képet „éppen annyira maga a lakosság alkotta, mint amennyire propagandisztikusan beleszuggerálták (hineinprojezieren)".38 - állítja Kershaw. Vagyis a Hitler-mítosz kialakulásában „a politikai és társadalmi mentalitások és értékelképzelések játszottak közre, melyek a lakosság különböző részeiben egy egyedi sajátosságokkal rendelkező Führer alakja iránt különös fogékonyságot alakítottak ki, ebben egyidejűleg a 20-as évek német társadalmának meghatározott szocio-politikai struktúrái is tükröződtek."39

A nemzeti egység és nagyság, a katonai erő letéteményese a világháború előtti Németországban a császár volt, melyet egyfajta pszeudovallásos imádat is körülvett. Az osztálykonfliktusok fokozódásával a politikai jobboldal számára mind fontosabbá vált ez a misztikus szerep. A háború, a forradalmak és Weimar turbulens korszakában tovább fokozódtak ezek a várakozások, s kedvező feltételeket teremtettek a Hitler-mítosz keletkezésének. Először még csak az NSDAP-n belül, ahol — Hitler bebörtönzése után — a 20-as évek közepétől alakult ki a mítosz, melynek funkciója nem utolsósorban a párton belüli ellentétek csillapítása volt. Igazán jellemzővé, a párt arculatát döntően meghatározóvá azonban arak 1930 után vált, s ekkortól kezdett terjedni a német társadalom egészében is. A Hitler-mítosz — írja Kershaw — a weberi „karizma'-fogalommal közelíthető meg leginkább. Bár az alattvalók szemében a vezér rendkívüli teljesítményekkel és tulajdonságokkal rendelkezik, Max Weber szerint a karizmatikus autoritás sokkal inkább a követők tudatának, mint a vezér tényleges erényeinek következménye, vagyis a karizma társadalmi tényezők folytán alakul ki. A mítosz önállósulására éppen Hitler háborúval kapcsolatos magatartásának közvélemény általi megítélése a legjobb példa: a háború kitörésekor széles körben elterjedt volt a nézet, hogy Németországot Hitler minden „békeerőfeszítése" ellenére kényszerítették bele a háborúba.40 Igen jellemző ebből a szempontból, hogy a rossz párt és jó vezére közvélemény általi megkülönböztetését a rezsim minden válsága csak erősítette. Amikor például Hitler kegyetlenül leszámolt Röhmmel, a korrupt és zűrzavart okozó helyi párt- és