Századok – 1993
Közlemények - Tomka Béla: A Hitler-jelenség és a Harmadik Birodalom uralmi rendszere II/312
318 ТОМКА BÉLA nyilvánulásait, s arra a következtetésre jut, hogy Hitler „csupán kortársainak nagyon konkrét félelmeit és aspirációit" testesítette meg, juttatta kifejezésre,32 hiszen még olyan, a nácikkal szemben álló kortársak, mint S. Freud, F. Kafka vagy Thomas Mann nyelvében, stílusában, gesztusaiban is jelentős egyezések állapíthatók meg Hitlerével, ami annak sikereit magyarázhatja. Vannak azonban olyan, Hitlert az interpretáció középpontjába állító munkák, melyek az előbbieknél is lényegesen jelentősebben gazdagíthatják ismereteinket a Harmadik Birodalomról. Ezek sem Hitler életének a nagyközönséget talán fokozottan érdeklő, de alapjában kevéssé fontos részleteit vizsgálják, nem Hitler gyermekségtörténetének és individuális traumáinak tulajdonítanak nagy szerepet. Míg az életrajzok hagyományosan azzal foglalkoznak, hogy mit és miért mondott-gondoltcselekedett Hitler, ezeknél lényegesen fontosabb lehet a történeti megismerés szempontjából például annak ismerete, hogy miként viszonyultak hozzá a társadalom különböző rétegei, milyen image-el rendelkezett. Vagyis az individuál- helyett a szociálpszichológiai aspektusok tanulmányozása vihet lényegesen közelebb a Hitlerhez kapcsolódó legfontosabb kérdés megválaszolásához: milyen körülmények tették lehetővé hatalomrakerülését s tartós hatását? Lothar Kettenacker a nácizmus sikereit — megszokott módon — főként kispolgári-középosztálybeli gyökereire vezeti vissza, azoknak azonban nem csupán szocioökonómiai, hanem szociálpszichológiai aspektusait is kiemelt fontosságúnak tartja. A nácik előretörésének hátterét mindenekelőtt az jelentette, hogy „egy idcológialag és politikailag még nem artikulált mentalitás",33 mégpedig a kispolgári, intoleráns „népérzés" (Volksempfinden) exponensei voltak. Véleménye szerint Hitler helyzetét „Führer" volta még nem magyarázza megfelelően, miként a Goebbels által manipulált Hitler-kultuszt sem. Társadalmi háttere, megjelenése, ízlése, másodrangú, meg nem értett művészként és frontkatonaként bejárt életútja teszi őt korának par excellence kispolgárává, „representative individuaF'-lé. Hitler képes lehetett az alsó középosztály vágyainak kifejezésére, melyek tartalma a modernités minden nem technológiai aspektusának tagadása volt, s melyeket részben a munkásság is osztott. A náci propaganda legvonzóbb ígérete a német társadalom osztálykonfliktusoktól való megszabadítása, egyfajta korporativ vagy preindusztriális társadalom megteremtése, illetve helyreállítása volt. Ezt Hitler, az erős ember, a „Volkskaiser" valósíthatta meg. Hitler hatástörténetének egy új interpretációs vonulatát jelentik az angol Ian Kershaw munkái is, melyek Hitler mítoszával foglalkoznak. Kershaw főként bajorországi állami és pártszervek hangulatjelentései és bírósági jegyzőkönyvek alapján rekonstruálja a korabeli német közvélemény Hitler-képét. Úgy véli, hogy „e mítosz képezte a rezsim döntő integrációs erejét."34 Már a weimari időkkel kapcsolatban is megállapítja, „hogy a vonzerő, melyre a náci mozgalom a növekvő állam- és gazdasági válság ezen szakaszában szert tett, Hitler vezető alakjának, illetve az egyre inkább kibontakozó Hitler-mítosznak volt köszönhető - valószínűleg sokkal inkább, mint az NSDA1' világnézeti jelszavainak és társadalmi ígéreteinek."3 5 így volt ez később is. Kershaw kutatásai szerint a Harmadik Birodalom integrációs teljesítményei nem a náci párt és világnézete következtében, hanem annak ellenére, nem
