Századok – 1993
Közlemények - Tomka Béla: A Hitler-jelenség és a Harmadik Birodalom uralmi rendszere II/312
A HITLER-JELENSÉG ÉS A HARMADIK BIRODALOM 315 könyvében hangsúlyozza, hogy tulajdonképpen aligha érné meg Hitler életének „ábrázolása és interpretációja, ha nem jelennének meg benne a személyesen túli tendenciák és viszonyok, s biográfiája nem lenne egyszersmind a kor életrajza is".17 Ezért nem csupán Hitler élettörténetét írja meg, hanem igyekszik azt korába ágyazni, főként mint politikust, s nem mint magánembert ábrázolva „hősét". A náci vezér szegényes jelleme és nagy hatástörténete közötti ellentmondást a „szociális karakter" fogalmával próbálja feloldani - ami annyit jelent, hogy Hitler személyiségében „korának minden félelme, ellenállási érzése és reménye"18 tükröződik. Fest azonban ezt az úgynevezett megfelelési tézist (Korrespondenzthese), azaz a „hős" és korszakának megfelelését, a közöttük lezajló cserefolyamatot nem követi végig, nem dolgozza ki meggyőzően. Túlzottan Hitler korai éveire koncentrál, elhanyagolja a társadalmi és gazdasági tényezők elemzését, a kultúr-, eszme-, és politikatörténeti megközelítések dominálnak benne. Fest és Bullock munkái alapján úgy tűnik, hogy a hagyományos Hitler-életrajzok lehetőségei sok tekintetben kimerültek. Hiszen még ezek a briliáns, műfajukban kiemelkedőnek számító alkotások is csak részletekben képesek gazdagítani Hitler-képünket, nem nyújtják hatástörténetének korábbinál meggyőzőbb interpretációját. Talán ez is oka annak, hogy Hitler életének ábrázolásába a pszichológia, illetve a pszichoanalízis is bekapcsolódott.19 A pszichohistóriának nevezett tudományágban — amely a történetírás egyes problémáit a modern pszichológia, elsősorban a pszichoanalízis módszereinek segítségével igyekszik megoldani — talán éppen Hitlerről született a legtöbb tanulmány az utóbbi két-három évtizedben. Az amerikai pszichoanalitikus Walter С. Langer már a háború alatt, 1943-ban, az amerikai Office of Strategic Services (hírszerzés, a CLA elődje) szolgálatában egyfajta „távpszichiátriával" vizsgálta Hitler személyiségét, főként azzal a céllal, hogy az így nyert információkat a pszichológiai hadviselés felhasználhassa, például annak megállapítására, hogy a katonai vereségekkel bekövetkezhet-e a „Führer" öngyilkossága. Langer munkatársaival — egyébként kimutatva a náci vezér személyiségében az öngyilkosságra hajlamosító jegyeket — főként Hitler írásainak, beszédeinek feldolgozását végezte el, s a vele valamilyen formában kapcsolatba került, majd emigrált személyek visszaemlékezésére támaszkodott. Langer ilymódon csak töredékes és igen megbízhatatlan forrásokkal tudott dolgozni, ekkor még szinte teljesen hiányzott minden — a pszichoanalízis szerint a személyiség kialakulásában döntő — gyermekkorra, ifjú évekre vonatkozó anyag. Könyvének nyilvánvaló gyengesége ezenkívül, hogy érdemtelenül nagy súlyt biztosít egyes kétes — például Hitler szexuális életéről tett — vallomásoknak. A történetírói módszereket teljesen figyelmen kívül hagyva, a páciens klinikai képébe illő mozaikokat hangsúlyozottabban vette figyelembe az ábrázolás során, mint másokat, s emellett a „neurotikus pszichopata" Hitler betegségét állítja az egész náci rezsim történetének középpontjába.20 A műfaj témánkhoz kapcsolódó legjelentősebb munkája az amerikai Rudolph Binion nevéhez fűződik, aki — tudatos önkorlátozást alkalmazva — Hitler agresszív antiszemitizmusának és élettér-politikájának eredetével foglalkozik.21 Kiindulópontja szerint a traumatikus élmény túlságosan fájdalmas ahhoz, hogy feldolgozzuk őket. Az elmebetegségen és a traumatikus neurózison kívül kiút lehet, hogy újra átéljük az eseményt, mégpedig úgy, hogy „helyére egy új élményt alkotunk, s ezt tudattalanul
