Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

302 M ESTERHÁZY KÁROLY voltak a rangos sírok elhelyezésére, az előkelőbbek mindig a domb magasabb részére kerültek a családon belül is, hiába volt ott a síkvidéken szokásos jobb oldal a szegényebbek helye. Többször visszatért a rendellenes fekvésű temetkezések magyarázatára. Míg Dienes a rabszolgákat vélte a zsugorított, hason fekvő és más temetkezésekben, Szabó J. Gy. hitvilági okokkal magyarázta ezt. Nagy visszhangot váltott ki a mellre felhúzott alkarokkal eltemetett halottakról szóló értekezése: a szokást a keleti kereszténység jelenlétével magyarázta. Új eredmények születtek a koporsós temetkezések megfigyelésében (Budapest, Algyő, Rácalmás), de a bizonyosan koporsó nélküli temetkezésekben is (Sándorfalva), sőt sikerült iráni temetkezési formát is felfedezni (edénybe temetés a Szabolcs megyei Tason). Vitás maradt a 10. századi sírokban összedobálva talált csontok megítélése: állati bolygatás, temető- ill. sírgyalázás, vagy sírrablás magyarázza-e létüket? Vita alakult ki a lovas temetkezések értékelésében is. László Gy. alapötletét, mely szerint egyes típusok elterjedésében esetleg törzsi különbségek rejlenek, Bálint Cs. dolgozta ki, doktori disszertációjában. A három alapforma közül a kitömött lóbőrös változatot a besenyőkhöz kapcsolta, a lábhoz tett variánst a magyarokhoz, és a pusztán lószerszámos temetkezést vagyoni okokkal magyarázta. Elképzelésének egyértelműen negatív volt a hazai fogadtatása, de orosz nyelvű változatát külországbeliek gyakran használják. Temetkezési szokásokról összefoglalások is születtek. Szinte egyidőben fogalmazódott meg Bálint Cs. rövid összefoglalása egy egyetemi tankönyvben, részletesebben Tettamanti Sarolta írt róluk, főleg statisztikai adatsorokat képezve a szokások térképezésére. Lényegében az ő adatait használta fel Bobkov Viktor is kandidátusi disszertációjában. Miközben a magyar kutatók etnikus szemléletét kárhoztatta, a st.galleni adatot azonnal szláv temetkezésként értékelte. A temetkezési szokások átvezetnek a hitvilághoz. Ilyen szokás a lovastemetkezés, a kutyával való temetkezés, a lándzsás sírjelölés, melyek mind László Gy. ötelteiből fogalmazódtak meg. A magyar hitvilág rétegeit László főként néprajzi adatok alapján rajzolta meg, de az egyes rétegek kidolgozásában régészeti anyagot is felhasznált, sőt művészeti adatokat is (Szt. László ábrázolások). A későbbi években főleg a sötétség-világosság, azaz az iráni vallási képzetek jelenlétével foglalkozott több ízben is. A sámánizmus kérdései is foglalkoztatták, s egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy a magyar táltos alakja nem azonos a szibériai sámánéval, ezzel együtt a sámánizmust nem tekintette a magyarság vallásának. E felfogásában vitázott Diószegi Vilmossal, Dienes Istvánnal, és egyezett Voigt Vilmossal. Dienes a sámánizmust mintegy államsamanizmusnak tekintette, pedig a példaként tekintett nagy sámánok, pl. a mongol nagykánok sámánjai is a kán személyéhez kötődtek. Az 1970-es évektől, főként nyíregyházi éveiben (1972-74) Dienes egyre intenzívebben foglalkozott a hitvilág temetkezési szokásokból való kibontásával. Egy sor régészeti jelenség okát a magyaráság kettős lélek (szabad- és testlélek) hiedelmének meglétében látta. A szabadlélek visszavarázsolásának módját látta a részleges, ill. jelképes koponyatrepanációban, súlyosabb esetekre fenntartva az igazi megnyitást. A ló szabadlelkének felszabadításával magyarázta a jelképes, azaz csak lószerszámos temetkezést, amikor már felesleges feláldozni a lovat. Mindezeket a gondolatokat többször is kifejtette, gyakran Bálinttal vitázva.