Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 279 László néhány oldalas ötletfelvetését önálló könyvvé írta Bartha Antal. László végül is gazdaságunk fejlettségéből leszűri azt a tanulságot, hogy a magyarság útját a (feudalizmushoz) belső fejlődés szabta meg, a külső erők ezt csak siettették. Ez a gondolat nyert más oldalról bizonyítást Györffy György művében, amelyben a nemzetségi területek megyékké alakulásáról írt. Pulszky idézettel vezette be azt a fejezetet, amelyben a magyar mesterségek leírására vállalkozott. Míg Pulszky a magyarok szolgáit tekinti az iparűző elemnek, addig László Gyula a sírleletekből, a tárgyakból, azok készítési menetéből bontja ki a mesterségeket, melyeket a magyarok is műveltek. E rész rendkívül fontos a könyvben, a legidőtállóbb megállapítások sorát találjuk itt. Megismertet az íjmesterrel (már ekkor említi a kenézlői második ásatás íjtegez alkatrészét, melynek rekonstrukcióját tíz év múlva közli), a nyíltegez és nyeregkészítővel, a kovácsok és az ötvösök munkájával, de említi a kocsikészítőket, a fazekasokat, akiket főleg helyi avar és szláv nemzetiségűnek vél. A kenézlői temető feltételezett 4-5 generációja alapján leszűri a tanulságot: a honfoglalók mesterei helyben készítették termékeiket, még az ötvösök is, tehát nem levédiai készítmények a szép ötvöstárgyak sem, következésképpen művészetünknek is kellett lenni. Ezután a kereskedelemmel foglalkozott, melyet a kétélű kardok elterjedésével és a magyar pénzek északi kiáramlásával világított meg, bár sokat mondó lett volna a honfoglalók sírjaiban lelt idegen tárgyak térképezése is. Vázlatot ad a szeged-bojárhalmi és a bodrogszerdahelyi sírleletek alapján a női ruháról, ill. viseletről, amelyről ma sem tudunk lényegesen többet. A férfi viseletet, a férfi és női lószerszámot is ő rajzolta meg először. A magyarok hitvilágát a Varázslat c. fejezetben, szinte kizárólag néprajzi adatokból bontotta ki. A hitvilág rétegeit a nagycsaládtól a fejedelemig terjedő földi hierarchia alapján, és a nagycsalád szerepének túlhangsúlyozásával olvashatjuk. Az öt réteg a családi ősök tiszteletétől a teremtő istenig világos szerkezetet rajzol ki, de nem vallástörténetileg egymásra épülő, időben egymást meghaladó vallási rendszerek, hanem egymás mellett élő hiedelmek, hiedelemrendszerek alkotják ezt az öt réteget. 1. a tükörképszerü másvilág, 2. a családi lélekújulás vagy lélekvándorlás hite, 3. a jó és a rossz hatalmak küzdelme, 4. a világ teremtéséről szóló monda, 5. a teremtő isten és az ősi istenanya, az égi nagycsalád. A táltosokról, akiket ekkor még nem tekint a sámánoktól nagyon különböző funkciójú embereknek, mint a családi ősök kultikus szerepének részleges átvállalóiról ír. A honfoglaló magyarok művészetéről először Fettich írt önálló tanulmányt, s azt állította, ötvösremekeinket még levédiai mesterek készítették. László Gyula e tárgyak hazai készítését bizonyította, cs azt is igazolta, miért művészet ez. Véleménye szerint a magyar ötvösök a szaszanida művészetben gyökerező mintakincset önállóan, alkotóan használták fel, alkotóelemeire bontották, és a díszítendő tárgy alakjának megfelelően variálták az elemeket, új mintát raktak ki belőlük. Sokkal kérdésesebb с művészet jelentése. László szerint a palmettás művészet is a szkíta korban gyökerezik, csak ott még megragadható a világszemlélet. A tárgyak díszítőelemei a mindent elborító állatalakok. A honfoglalás korára elnövényesedtek az ősi motívumok. A végső értelme ennek az ősi művészetnek az ősi istenanya védelme alá való helyezés lenne, s ez lenne az ornamentális művészet értelme is. Abrázolóművészetünk kezde-