Századok – 1993
Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270
A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 271 az új eszme az internacionalizmust, a népek testvériségét hirdette , amibe viszont a magyar honfoglalás kor kutatása nem akart beleférni. Nem véletlen, hogy 1945 őszétől 1949-ig nem leltároztak honfoglaló magyar leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumban. Előzmények Mielőtt a HMNÉ elemzését folytatnánk, nagyon röviden azt is be kell mutatni, mi volt az a szakmai-tudományos háttér, amelynek lezárását jelenti ez a mű. Az első honfoglaláskori lelet, melyet koránt sem emberkéz hozott felszínre, de emberi gondosság őrzött meg, a benepusztai lelet volt. Szépségére, gazdagságára és minőségére nézve is örök alapleleteink közé tartozik. Ezt követte 1853-ban a verebi sír megmentése, majd 1858-as közzététele. A Jankovich és Érdy által közölt jellegzetes, lovassírokból előkerült, 10. századi nyugati pénzekkel keltezett régészeti anyag előbb lassan, majd egyre bővebben gyarapodott. Hogy csak a jövendő kutatás nagy alapleleteit említsük: 1869-ben találták meg a galgóci sírt, 1870-ben a solyvait, melynek nyomán egy ideig fejtetőre állítva, süvegdíszként közölték a tarsolylemezeket. 1871-ben pedig már temető feltárására és közlésére is sor került. Ez volt a pilini temető. A honfoglaláskori leleteket először számba vevő Nagy Géza 1892-ben már 25-26 lelőhelyről tudott, köztük fontos leletekről, mint a nagyteremiai, a nemesócsai, a székesfehérvár-demkóhegyi és a szeged-bojárhalmi. A lelőhelyek száma a valóságban ennél több volt, hiszen egyes leletek csak napjainkban válnak ismertté: pl. Szabolcs megye első honfoglaláskori leletét 1852-ben leltározták be a Magyar Nemzeti Múzeumban, meghatározására azonban csak jóval később került sor, és csak 1986-ban közölte Dienes I. Hasonlóképpen Hajdú megye első leletének az egyeki karperecpár látszik 1860-ból, de 1972-es közlésükig ismeretlenek maradtak. Az elkövetkező években rohamosan emelkedett a honfoglaláskori publikációk száma. A fellendülésben szerepe volt az ország ezredéves fennállásának ünneplése által keltett érdeklődésnek, amely új, honfoglaláskori lelőhelyek ásatások általi felkutatását is szorgalmazta. Tervbe vették és el is készült a Magyar honfoglalás kútfői c. kötet, melyben az írott források mellett helyet kapott a régészeti anyag is. Igaz, hogy csak 1900-ra jelent meg, de már 56 lelőhelyről adhatott benne számot Hampel. Eközben újabb fontos leletek, ill. temetők kerültek elő, köztük 1896-ban a Jósa A. által közölt bezdédi temető. Az adatközlések mellett elméleti, a leleteket nemcsak topográfiailag, hanem történetileg is értékelő dolgozatok is megjelentek. Nagy Géza észrevételei néha máig kiható érvényűek. 1905-ben jelent meg Hampel óriási anyagot tipológiailag rendszerező háromkötetes műve, amely a leletek kor szerinti és etnikai meghatározását is adta. Ez az összefoglalás az 1904 közepéig ismertté vált emlékeket közölte. Hampel 1907-ben újra kiadta az 1900-1907 között felgyűlt anyagot, és elvégezte a 10—11. századi temetők csoportosítását és besorolását. A Hampel-féle negyedik csoport a alcsoportjába tartoznának e szerint a honfoglaló magyar temetkezések, a b alcsoportba a soros temetők, melyekben felleljük „a magyarok lovas sírjait is szláv alattvalóik sírmezőin". Az a csoportban 59, a b csoportban 53 új lelőhelyet regisztrált, azaz a Magyar honfoglalás kútfőiben és az Újabb tanulmányokban összesen 115 honfoglaló és 70 soros temetőt közölt újra. E számok természetesen viszonylagos értékűek,
