Századok – 1993
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-történetírás fordulata 1879 és 1918 között II/239
A LEVANTE-TÖRTÉNETÍRÁS 1879-1918 KÖZÖTT 259 években még Vásárhelyi Pál munkásságával és az Al-Duna-szabályozás történetével foglalkozott, de figyelme később már a magyar tengerpart felé terelődött és 1910 óta az Adria Egyesület elnökeként tevékenykedett.10 1 Az egyesület égisze alatt indult meg a Magyar Adria Könyvtár című sorozat, amelynek egyes füzeteit jeles geográfusok (Cholnoky Jenő, Prinz Gyula) és neves történészek írták. Köztük a kolozsvári professzor Márki Sándor, aki — már a világháború kitörése és Olaszországnak az antant oldalán való hadbalépése (1915. május) után — Magyar uralom az Adrián címmel írt történelmi tanulmányt a sorozatba, s Nagy Lajos és a velencei dogé viszonyáról szólva így fakadt ki: „íme, a hatodfélszázados olasz féltékenység példája, mely a középső Duna urait nem akarja tűrni sem az Adriánál, sem az Egei-tengernél!"102 Az Adria Könyvtárban jelent meg ezután Márki Sándor egy másik dolgozata is, II. Rákóczi Ferenc adriai terveiről,103 és Szabó László értekezése a dalmát városok életéről a középkorban.10 4 S ehhez a sorozathoz kapcsolódott, már a világháború utolsó évében, Domanovszky Sándor fentebb említett tanulmánya is, amely fontos helyet foglal el a Levante-kereskedelem hazai szakirodalmában.105 „A világháború fölvetette új gondolatok és szempontok között a központi hatalmaknál a legnagyobb népszerűségre a Naumann könyvében kifejtett Közép-Európa gondolata jutott" - kezdte írását a budapesti egyetem professzora. A keresztényszociális eszmei indíttatású német lelkész-politikus, Friedrich Naumann Mitteleuropa című könyvére utalt, amely 1915 októberében, a központi hatalmak háborús sikerei, Bulgária hadbalépése idején látott napvilágot Berlinben, néhány hónap múlva már magyar fordításban is megjelent, s évekig foglalkoztatta a közvéleményt és a kormányszerveket. Naumann ugyanis nagyszabású tervet vázolt fel könyvében. Azt javasolta, hogy a világháborúban együtt harcoló központi hatalmak, elsősorban Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia, a háború befejezése után, gazdaságilag és politikailag tömörüljenek egy olyan, demokratikus berendezkedésű közép-európai államszövetségbe, amely más, elsősorban balkáni országok csatlakozásával képes lesz negyedik világhatalomként fellépni Anglia, Oroszország és az Egyesült Államok mellett, és szárazföldi úton kapcsolatot teremteni Afrikával, Perzsiával és Indiával.106 Az osztrák és magyar uralkodó körök — bár általában a Németországgal való szoros együttműködés hívei voltak — a Bagdad-vasút kiépítését is magába foglaló Mitteleuropa-tervet, önálló gazdasági és hatalmi érdekeiket szem előtt tartva, nagyrészt ellenérzéssel fogadták. A polgári radikálisok és a szociáldemokraták viszont eleinte nem annyira imperialista Grossdeutschland-törekvéseket, mint inkább demokratikus és békés fejlődési lehetőségeket tulajdonítottak a közép-európai integráció gondolatának; így egy ideig többen támogatták, mint ahányan ellenezték.107 A koncepciót részletes vitatásnak-elemzésnek vetették alá — egyesek nemcsak jelenkori vonatkozásaiban, hanem történelmi szempontból is. Ez késztette a szociáldemokráciához csatlakozott fiatal irodalomtanárt, Czóbel Ernőt arra, hogy 1916-ban — két évvel Domanovszky értekezésének megjelenése előtt — a Társadalomtudományi Társaság Közép-Európa vitájához kapcsolódva,10 8 kifejezetten történetileg közelítsen a témához. Tanulmányában a napóleoni korszakhoz, a világkereskedelemnek a korabelihez bizonyos fokig hasonló 19. század eleji kényszerállapotához nyúlt vissza, és éppen Berzeviczy Gergely kereskedelempolitikai javaslataiban ismerte fel a Mitteleuropa-tö-
