Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 209 vább konkretizálta, és elméleti állásfoglalásának summáját is beleiktatta. A történelem nagy korszakait a korszellem határozza meg, ahogy azt éppen az utóbbi évtizedekben, mondja, sokan is művelik Lamprechttól Frobeniusig. A korszellem erősebb a nemzetinél. A nagy európai szellemi áramlatok közül kettő hatott erősen a csehekre, a gótika és a romantika. A gótika kora hozta magával a szolgák felemelkedését jobbágyokká, és a városi polgárság megjelenését. Hatása voltaképpen a 18. századig megmaradt, ez a cseh középkor. A felvilágosodással kezdődik az újkor, hamar fellép a romantika, a másik jelentős cseh korszak. Mindkettő optimista tudatot sugallt. A romantikát váltotta fel a realizmus, ezt képviseli ő is. A koráramlatoknak nagy befolyásuk volt Csehországban, mert a cseheknek szükségük volt rá. Mindebből következik az is, hogy a cseh történelem értelme korszakonkint változik. Ami egységbe fűzi, az Pekar szerint a nemzeti öntudat. Néhány szót Pekar politikai állásfoglalásáról még kell szólni, pontosabban a Monarchiához fűződő kapcsolatairól. A világháború alatt Gollhoz hasonlóan ő is számos újságcikket írt a Monarchia mellett, 1917-ben nagy beadványban is fordult az új uralkodóhoz, ebben a cseh követelések államjogi alapon való kielégítését kérte. Újságcikkeit összegyűjtve 1917-19-ben két kötetben adta közzé, beadványát 1930-ban. Az 1918 után őt ért támadások ellen mindig azzal védekezett, hogy a Monarchia felbomlása szime az utolsó pillanatokig nem volt biztos, a cseh politika nem hagyatkozhatott csupán erre a lehetőségre. Egyébként 1922-ben Bibi ismert művét Ausztria széteséséről ismertetve azt fejtette ki, hogy nagyon sok erő tartotta össze a Monarchiát, csak az 1918-ban támadt kivételes helyzet robbantotta szét, ennek előidézésében persze az oroszellenes politika is szerepet játszott, amelyet csupán a magyarok követeltek. 1923-ban egy cseh munka kapcsán, amely a masaryki koncepciót bírálta egyébként, Pekar azt fejtette ki, hogy az 1918 előtt cseh történeti munkák is bírálták a Habsburgokat. Konzervativizmusát igazolja még az is, hogy 1923-ban A földreform tévedései és veszélyei címen röplapban bírálta, hogy a nagybirtok felszámolása kapcsán számos kulturális érték is veszendőbe megy. Elvben persze maga is helyeselte a birtokviszonyok módosítását, csak ennek radikalizmusát utasította el. Mindez csak háttér Pekar történeti munkáinak a megértéséhez. 1894-ben megírta a ValdStejn (Wallenstein)-féle összeesküvés történetét, 1630-34, ez tulajdonképpen 1620 kérdésében is állásfoglalás volt, Pekar a harmincéves háború gazdasági következményeit sokkal súlyosabbnak tartotta, mint a politikai visszaesést. A problémához még egyenesebben 1921-ben vissza is tért (Fehérhegy, okai és következményei), a háborút a német protestantizmus és a római katolicizmus nagy küzdelmének tartotta, a cseh fejlődés szempontjából pedig nagy szerencsétlenségnek. Az ellentéteken felülemelkedő nemzeti egység jegyében értékelte egyaránt pozitívan Komensky és Balbín tevékenységét. 1897-ben méltóságteljesen utasította vissza az ókortörténész Mommsen támadását, aki a cseheket barbároknak nevezte. A vitát a németekkel, a hazaiakkal szemben ő is folytatta, de mindig hangsúlyozta azt is, milyen pozitívumai voltak a német hatásnak. A századfordulón írt tanulmányaiban a legrégibb cseh történelem kérdései felé fordult, elvetette Peisker elméletét, aki a szlávokat rabszolgáknak tartotta, európai összehasonlítást kívánt itt is, mint a zadruga esetében, amelyről kimutatta, hogy nem szláv jelenség. 1903-ban bebizonyította a Kristián-krónika hitelességét,