Századok – 1993

Folyóiratszemle - Kerekasztal: Az amerikai külkapcsolatok története I/195

FOLYÓIRATSZEMLE 195 Michael McGerr kifogásolja, hogy Terrell lényegében arra kéri az amerikai történészeket: adják fel az ,Amerika-más"-elvet, a nemzetállamok történetének kutatását McGerr szerint az ausztrál történész nem foglalkozik az Egyesült Államokat a többi országtól megkülönböztető jegyekkel, ehelyett közvetve az alábbi kategóriákkal határozza meg az „egyediséget": (1) az amerikai történészek többsége szerint az Egyesült Államok története eltért a történelmi fejlődés törvényszerűségei alapján a változó országokéitól; továbbá (2) ez az „egyediség" változatlan és örök; és (3) mindezek elvezetnek a „nemzeti felsőbbrendűség" felvetéséhez. McGerr szerint Tyrrell a közelmúlt amerikai történetírásában nem talált példákat hipotézise alátámasztására, ezért a hidegháború éveihez nyúlt vissza és Boorstin, Hartz, Potter, valamint kisebb mértékben C. Vann Woodward személyében találta meg a „főbűnösöket". Boorstin valóban hitt az amerikaiak „egyediségében", de például C. Vann Woodward nem. Abban sem hittek a fent említett tudósok, hogy „örök és változatlan" lenne ez az „egyediség", kivéve talán Pottert Woodward, Reinhold Niebuhr nyomán, felszólalt ez ellen a mítosz ellen, mely szerint Amerika egy ártatlan nemzet egy gonosz világban, mint ahogy azt sokan hinni szerették volna. McGerr az amerikai történetírás és történetírók védelme után egy általánosabb, elvi kérdésben igyekszik megcáfolni Tyrrellt. Ez utóbbi több ízben említi Fernand Braudelnek a Földközi-tenger medencéjéről írt művét a transznacionális történetírás egyik klasszikusnak tekinthető példájaként és magát a történészt mint az új szemlélet egyik apostolát. McGerr ellenérve az, hogy Braudel utolsó, befejezetlen tanulmányában (The Identity of France) hitet tesz a nemzeti történelmek legitimitása mellett A kritikus konklúziója: Tyrrell érvek helyett logikára alapozta elméletét: miért ne írhatnának arról a történészek, hogy az Egyesült Államok történetének egy adott időszakában különböztek más országokban lezajlott korabeli eseményektől? Kérdés az is, hogy egy globális társadalom létrehozása felé haladunk-e. Hogyan lehet ezt a társadalmat meghatározni? Ami pedig a transznacionális történelmet illeti: minden előnye ellenére csak erősíti azt a tendenciát, hogy elforduljunk olyan reális és égető kérdések tárgyalásától mint a nacionalizmus és az egyes országok politikája. American Historical Review, Vol. 96, No. 4. (October 1991.) pp. 1031-1072 Ma. T. KEREKASZTAL: AZ AMERIKAI KÜLKAPCSOLATOK TÖRTÉNETE Bevezetés Kilenc szerző vállalkozott arra, hogy egy-egy rövid esszében összefoglalja azokat a változásokat, melyek az utóbbi években mentek végbe az amerikai diplomáciatörténet kutatásában — hja bevezetőjében Thomas G. Paterson, a University of Connecticut professzora. A szerzők nem csupán a hagyományos diplomáciatörténeti szempontokat tartották szem előtt, hanem egészen újfajta megközelítéseket is alkalmaztak. Az USA külpolitikájával foglalkozó történetírás rendszerint nagy nemzetközi változások idején alakul át A jelenlegi átalakulásnak több forrása van. Az első az a bizonytalanság és megosztottság, hogy milyen szerepet kellene az Egyesült Államoknakjátszania a világ ügyeiben. Egyesek tartózkodást mások éppen fokozottabb jelenlétet követelnek. Egy másik ok az amerikai közvélemény növekvő érdeklődése a világ eseményei iránt. Az információéhség kielégítésében történészek is részt vesznek, új lökést adva a történetírásnak A levéltárak egy részének megnyitása dokumentumok millióit tette hozzáférhetővé a kutatók számára, lehetőséget adva egy-egy kérdés részletesebb vizsgálatára. Ezen kívül manapság egyre több, korábban marginálisnak ítélt részterület eredményeit veszik figyelembe. A kilenc szerző különböző nézőpontból vizsgálja az amerikai külkapcsolatok alakulását. Egy közös téma mégis végighúzódik az összes esszén: kinél, vagy minél van a hatalom? Bármi legyen is vizsgálatuk tárgya, a kutatók négy szinten elemzik témájukat: nemzetközi, regionális, nemzeti és egyéni szinten. Mindegyikük különböző kérdések egész sorát veti fel, melyek egymást kiegészítve adhatnak teljes képet a külpolitika egészéről. Kultúra Nincs könnyű helyzetben, aki kulturális szempontból vizsgálja a külpolitika történetét — kezdi cikkét Akira Iriye, a Harvard University professzora. Már magában a definícióban sincs megegyezés. Ha mégis definíciót keresünk, azt mondhatjuk, hogy a kultúra kommunikáció, a kulturális szempont pedig a nemzetek közötti és az azokon belüli kommunikációra fordít nagy figyelmet A kutatási témákat három alcsoportba lehet osztani. Elemezhetjük különböző országok egymással ütköző ideológiáit lehet a személyek vagy az áruk forgalmát vizsgálni, s végül globális kontextusba is helyezhetjük a kapcsolatokat. Az első nézőpont hfvei