Századok – 1993
Történeti irodalom - Schödl; Günter: Kroatische Nationalpolitik und „Jugoslavenstvo” (Ism.: Niederhauser Emil) I/I77
178 TÖRTÉNETI IRODALOM Hioch ismert kategorizálását alkalmazza a három szakasszal) a legkülönbözőbb időpontokban zajlott le, Dalmáciában akkor kezdődött, amikor a horvát-szlavón területen éppen lezárult. Talán a legeredetibb és legjobb a II. rész, ez Dalmácia gazdasági és társadalmi viszonyait tárgyalja a századforduló táján, sok statisztikai adattal és kitekintéssel az egyéb horvát, sőt néha összmonarchiai területekre is. Megállapítja, hogy a lakosság zöme paraszti, ezeknek is nagy része kolonus (vagyis részesbérlő-féle), óriási az aránytalanság a nagybirtok és a paraszti kisbirtok közt (320 birtokos kezén 92 000 ha, míg 49 000 paraszti gazdaság kevesebb mint 2 ha földet birtokol). Az osztrák és a magyar kormányzat önzése miatt az egész horvát terület alá van rendelve ennek a két hatalomnak, így modernizációról alig lehet beszélni, ha a kezdeteiről igen, az is kívülről jön. Iparosodásról alig van szó, amikor idegen, osztrák, cseh tőke létre is hoz iparvállalatokat, ezek mintegy előreszaladva nem éreztetik igazán a hatásukat. Az osztrák kormányzat elhanyagolja a tartományt. (Az olvasónak néha az a benyomása, hogy az 1890-es évek filoxéra-járványának is az osztrák kormány az oka — igaz, később a szerző említi az 1907-ben indult dalmáciai akciót, Beck miniszterelnök kezdeményezését, amely tíz éves tervet dolgozott ki Dalmácia felfejlesztésére, s amelyről most készül nagyobb monográfiát írni). A vezetésre képes birtokos középosztály gyakorlatilag nincs. Néhány (10-12) ügyvéd, aki nagybirtokos és bankember is egyszerre, tartja a kezében az egyes kisebb körzeteket, mint Ante Trumbié Splitben vagy Pero Öingrija Dubrivnikban, belőlük lesznek a vezető politikusok. Erről azonban már a III. részben esik szó, amely az „új kurzus" politikáját tárgyalja 1903-7 közt. Itt az az új kurzus egyik alapítóját, Josip Smodlakát említi, aki Masaryk nyomán az aprómunkát hirdette meg, de a parasztság érdekeit nem akarta artikulálni, ezért nem tudott sem ó, sem a többi politikus társadalmi bázist szerezni a parasztságban. Ez különben is zömmel passzív volt, csak időnkint jelentkezett spontán mozgalmakkal, de ezeket a Bildungsbürgertum nem tudta politikai csatornákba átvinni. Smodlaka antiklerikalizmusa egyenesen riasztólag hatott a parasztságra. Az új kurzust Frano Supilo hirdette meg 1903 novemberében Dalmáciában (elsőrendűen Fiúméban működött). Az új kurzus képviselte jugoszlávizmus, tehát horvát együttműködés a dalmáciai és horvátországi szerb kisebbséggel, csak egy szűk horvát-szerb tőkés rétegnek felelt meg. Ezzel kapcsolatban tér ki a szerbek helyzetére, a magyarországi szerbek (kereskedők) öntudatosabbak voltak a horvátországiaknál, hiszen ezek közt sok volt a Határőrvidékből származó paraszt. A dalmáciai és horvátországi szerbek és a horvátok közt osztályérdekeik miatt voltak ellentétek, nagytőkések és kispolgárok vonatkozásában egyaránt, a konkurencia miatt. Az új kurzus mégis a tömegek mozgósítására törekedett a jugoszláv együttműködés jegyében. A szerbek öntudatosodásában az önálló két szerb állam, Szerbia és Montenegro meglétének nagy szerepe volt. Az új kurzus politikusait akkoriban sokszor megvádolták, hogy a szerb kormány szolgálatában állnak. Schödl ezt nem látja bizonyítottnak, de elismeri, hogy egyes szerbiai politikusokkal voltak kapcsolataik. Schödl utal az 1903-as szerbiai változás szerepére az új kurzus meghirdetésében. A IV. részben azután arról van szó, hogy az 1905-ös összmonarchiai válság, a magyar szabadelvű párt választási kudarca, az osztrák-magyar ellentét kiéleződése kínálta a nagy alkalmat a horvát politika felértékelésére, hiszen egy időre Bécsnek és Budapestnek egyaránt fontosnak tűnt a horvát szövetséges. így kerülhetett sor arra, hogy a horvátországi és dalmáciai horvát pártok egy része 1905. október 3-án a fiumei rezolucióban kimondotta együttműködését a magyarországi koalícióval, amihez október 17-én Zadarban az itteni szerb pártok egy része is csatlakozott. Trumbié már korábban tárgyalt Kossuth Ferenccel, de a koalíció igazi lelke Supilo volt, szerb részről pedig az ő vezető helyére a fiatal Svetozar Pribiőeié tört. A horvát-szerb együttműködés célja Dalmácia egyesítése Horvátországgal, Budapest gyámkodásának a megszüntetése, az önálló gazdasági fejlődés. Csakhogy a magyar koalíció kormányrakerülésével 1906 tavaszán a fiumei rezolució alól elveszett a talaj. Kossuth a vasúti szolgálati pragmatikával már a horvátok ellen fordult. Az alkalmas pillanat elmúlt, de a szerző nem hagy kétséget afelől, hogy a horvát-szerb koalíció valójában nem volt egyenrangú partnere sem Bécsnek, sem Budapestnek. Igaz, hogy 1906-ban a horvátországi választásokon a koalíció kapta a legtöbb szavazatot de 1907-ben Dalmáciában a birodalmi tanácsi választásoknál már csak néhány képviselőt tudott küldeni. Itt tehát már ekkor befejeződött az új kurzus, Horvátországban mintegy 1910-re. A szintézis pótlására Schödl egy epilógust iktat könyve végére, ebben sok dolgot mond, amivel egyet kell érteni. így azt hogy Hroch a könyvben többször idézett periodizációja nem veszi figyelembe a külső tényezőket, a birodalmi, nagyhatalmi befolyásokat. A nemzeti mozgalmaknak nincs monokauzális magyarázatuk, főképp nem lehet arról beszélni, hogy a nemzettéválás párhuzamosan halad a társadalmi fejlődéssel. A horvát és a „jugoszláv" elképzelés nemcsak egymás mellett élt ekkor, hanem már konkurensek is voltak. Nagyon rokonszenves a szerzőnek az a konklúziója is, hogy elméletileg nem látszik
