Századok – 1993

Történeti irodalom - Bradley; Joseph: Guns for the Tsar: American Technology and the Small Arms Industry in Nineteenth–century Russia (Ism.: Kurunczi Jenő) I/I68

170 TÖRTÉNETI IRODALOM Miljutyin hadügyminiszter, bizottságokat (pl. a kézifegyverek tökéletesítésére, vagy a hátultöltő puskák és a fémtölténye adaptálására) hozott létre az orosz haderő tűzfegyvereinek modernizálására. Bradley szerint a krími vereség után két újrafegyverkezési fázis következett: 1866-ig és azt követően. Elsősorban a kézifegyverek átalakítása folyt, amivel csak az amerikai és a nyugat-európai tűzfegyverek alacsonyabb szintű paramétereit sikerült elérni (lásd pl. a Teny-Normann, vagy a Carl-karabélyokat). Ebben a helyzetben küldte az orosz kormány a Connecticut völgybe. A. Gorlovot az amerikai kézifegyverek tanulmányozására. Gorlov itt megszemlélhette a fegyverek kipróbálását, kiválaszthatta és a hazai feltételekhez módosíthatta azokat és végül megszervezhette az orosz fegyverrendeléseket. 1867-ben még K, U. Gunius társaságában (aki a kézifegyverekkel foglalkozó minisztériumi bizottságban játszott vezető szerepet) visszatért az USA-ba, hogy az új fegyverekhez a megfelelő fémtöltényeket kiválassza. Gorlov küldetésének három lényeges eredménye volt: a H. Berdan gyalogsági karabély (az 1869 októberi licencszerződés alapján orosz használatra módosítva: ,3erdan-Gorlov modell"), több mint két millió fémtöltény beszerzése és a Smith-Wesson revolver. Bradley jól látja, mennyire meghatározta az orosz termelési kapacitás, a földrajzilag szétszórt, patasztkatonákból álló gyalogság jellege a kézifegyvergyártási technológia fejlesztését. Ugyanakkor arra is'rámutat, hogy 1866-tól a kormányzat a hazai termelés külföldi licencek alapján történő modernizálása útjára lépett. A technológiai változások a haladó orosz tiszteknél összekapcsolódtak a stratégiai, taktikai és kiképzésbeli átalakulás igényével. D. Milutyin elképzeléseivel viszont szemben álltak a vezérkari akadémia vezetőinek (pl. M. Dragomirov) nem taktikai, vagy technikai, hanem filozófiai megalapozottságú (nem a fegyverzet az elsődleges, hanem a katona „morális ereje") hagyományos nézetei. így az orosz-török háború kitörésekor (1877-ben) az új, amerikai technológián alapuló kézifegyvereket a csatatereken még kevéssé használták. Bradley szerint azonban ennek nemcsak az orosz taktikai doktrína volt az oka, hanem az, hogy nem külföldi tömegrendelésből, hanem inkább a hazai kézifegyvergyártás — nehézségektől nem mentes — átszervezésével próbáltak a kor kihívásainak megfelelni. A hatodik fejezetben a szerző az orosz fegyvergyárak átszervezésének kérdéseit vizsgálja. I. Péter korától a három állami vállalat a kormányzat rendeléseit teljesítette. Felépítésük, munkaszervezetük és az állami rendelési kvóták nem segítették elő a technológiai innovációt, az ott dolgozók képzettségének fokozását, az irányítási és gépesítési folyamatok előrehaladását. A jobbágyfelszabadítás után külön bizottság foglalkozott a fegyvergyárakban dolgozók panaszaival (a vezetők és a munkafelügyelők despota magatartásával, a korrupcióval, az irányításbeli zavarokkal). Legfontosabbnak azonban a tulajdonlás kérdése tűnt. Noha a katonai sajtóban elismerték a magántulajdonú üzemek előnyeit, a kormányzat kevés kiadással akart nagy haderőt fenntartani és bizonytalannak látták a magánvállalkozók és a kormányzat kapcsolatát a rendelések teljesítése vonatkozásában is. V. Csebisev cikkei az „amerikai gyártási rendszer" előnyei mellett felmutatták oroszországi alkalmazásának korlátait is. Bradley jól érzékelteti, hogy itt nem pusztán a tradíció ütközik az új termelési módszerekkel, hanem a kutatás — fejlesztés (módosítás) — kipróbálás fázisában a kiadások még nincsenek arányban az eredményekkel. Azt lehet mondani, a Colt-rendszerű gyártás inkább egyfajta kísérleti laboratóriumot biztosított az oroszoknak Tulában. Az USA-beli tapasztalatot szerzett orosz tisztek kiálltak a kézifegyvergyárak újjászervezésének különböző alternatívái mellett. A tulai Berdan-2 karabélyok, az izsevszki acél puskacsövek már a gépesített, bizonyos fokig specializált gyártás első csírái voltak. A ..csemete" továbbfejlődését azonban már kezdettől akadályozta az orosz cégeknél dolgozók alacsony szakképzettsége, a szerszámgépipar fejletlensége és a központi szervek gyámkodása a helyi kutatás/fejlesztés felett. Az 1890-es évek elején Oroszországnak már nemcsak a kézifegyvergyártását kellett modernizálnia, hanem az annak hátteret biztosító szerszámgépgyártást megteremtenie. A használt technológia, az irányítás-munkavégzés viszonylatában a hatalom megértette a racionálisabb termelésre való áttérés szükségét, ez azonban lassan, a Nyugathoz képest fáziskéséssel valósult meg. A szerző összefoglalójában epilógusként a téma szovjet vonatkozásaira kitérve hangsúlyozza, hogy a nyugati technológiaátvétel, a korábbi orosz fegyverzetfejlesztés is minta volt, de végül az önellátás felé mozdultak el. Bradley könyve értékes, új forrásanyagot (pl. Colt-,Smith-Wesson-dokumentumokat, Gorlov, Csebisev cikkeit) feldolgozó, tág összefüggés- és folyamatrendszerben eligazító munka. Végezetül szólnunk kell a mű gazdag, a szöveget jól illusztráló és alátámasztó képanyagáról (feltalálók, gyárak, fegyverek, gépek fotóiról, rajzairól és metszeteiről) ; ezek még életszerűbbé teszik az érdekfeszítő munkát. Kurunczi Jenő