Századok – 1993
Történeti irodalom - Pálffy Pál nádor levelei (1644–1653) (Ism.: Soós István) I/I59
159 TÖRTÉNETI IRODALOM tá-smód a másik két déli centrum, Kijev és Csernyigov körzetében is jellemző lehetett Hasonló aránytévesztésnek látszik Vlagyimir Monomahnak fiaihoz (nyilván nem sajátkezűleg!) írott intelmeit (Poucsenyija) a perejaszlavi közeg produktumának tekinteni. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy Vlagyimir Monomah a kijevi trónra emelkedése elótt hosszú időt töltött Perejaszlav élén. Ugyanez mondható az első orosz szentek, Borisz és Gleb legendájáról is: vértanúhaláluk helyszíne erre nem elegendő érv. Perejaszlav kulturális értékeinek bemutatásakor Korinnüj erős oldala ismét a régészet. A feltárt templomok és az évkönyvekben említett egyházi létesítmények egymásnak megfeleltetése, a gazdag anyag leírása úttörő vállalkozás. Az összegzésben, sajnos, ismét az általánosságok kerülnek elő, holott — mint többször kiemeltük — a szerző legnagyobb érdeme rengeteg részkérdés alapos kimunkálása. Mivel a recenzió egy magyar nyelvű folyóirat hasábjain jelenik meg, hadd adjunk hangot hiányérzetünknek, hogy a Kijevi Rusz szomszédságban élő magyar törzsekről alig esik szó ( kazárokról és a besenyőkről igen), pedig kapcsolataik a keleti szláv népességgel Dzsajhan és Bíborbanszületett Konstantin alapján nyilvánvaló. Hasonlóan mellőzi a szerző azt a néhány, kereskedelemre utaló adatot, amely Magyarország és az óorosz területek közti forgalom létezésére utal. Ehhez nem lett volna szükség magyar nyelvű irodalomra (bár Korinnüj ismeri Györffy György: István király és műve c. munkáját), az adatok V. T. Pasutto és V. P. Susarin munkáiból összegyűjthetők. Megállapodásainkat összegezve: az olvasó egy alaposan kimunkált kötetet tart a kezében, amelynek szerzője elsősorban a Kijevi Rusz etnikai arculatának elemzésével és a délkeleti területeken végzett régészeti feltárások eredményeinek bemutatásával számos ponton gyarapította eddig ismereteinket A monográfiát haszonnal forgathatják nemcsak a russzisztikával foglalkozók, hanem a magyar őstörténete tanulmányozni szándékozók is. F. Font Márta PÁLFFY PÁL NÁDOR LEVELEI (1644-1653). (PÁLFFY PÁL LEVELEI BATTHYÁNY ÁDÁMHOZ ÉS BORBÁLÁHOZ) Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat készítette: S. Lauter Éva Budapest, 1989. 223 1. (Régi Magyar Történelmi Források. Első kötet Az ELTE Közép- és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék Kutatócsoportjának forrásközlő sorozata) A ELTE ВТК Közép- és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékének kutatócsoportja R. Várkonyi Ágnes tanszékvezető szakmai irányítása alatt „Régi Magyar Történelmi Források" címmel olyan forrásközlő sorozat publikálását kezdte meg, mely, mint a meghirdetett kötetek ígérik, egyrészt a 17. századi magyar történelem kiemelkedő politikusainak és államférfiainak — Wesselényi Ferenc, Pálffy Pál, Esterházy Pál és Miklós, II. Rákóczi György, Teleki Mihály — magánéletébe, politikai gondolkodásába, személyi kapcsolataiba, mindennapjaikba, a török- és a Habsburg-ellenes küzdelmekbe engednek bepillantást nyújtani levelezéseik, útleírásaik, hadinaplóik segítségével, másrészt újabb ismeretekkel kívánnak szolgálni az 1683. év Habsburg-török harcairól, az erdélyieknek az 1683. évi hadjáratban játszott szerepéről, s nem utolsósorban újabb adalékokkal szeretnék a magyar történettudományt gazdagítani a harmincéves háború korabeli cseh- morva- magyar politikai és katonai kapcsolatairól. A koraújkori magyar történelem eddig kiadatlan, levéltárakban őrzött történeti és művelődéstörténeti kútfőinek publikálását célzó sorozat köteteit a magyar történettudomány, de más diszciplínák művelői is (elsősorban az irodalomtörténészek és nyelvészek) nagy érdeklődéssel forgathatják majd. A forráspublikációkat annál is inkább örömmel üdvözölhetjük, mivel olyan fiatal, tehetséges történészeknek nyújthatnak kiváló lehetőséget és egyúttal megmérettetést a történész pályán, akik egyetemi tanulmányaik idején és különösen stúdiumaik befejezését követően megfelelő szakmai irányítás mellett mintegy műhelymunka keretében tudatosan és kellő ismeretekkel felvértezve vállalkozhattak, ill. vállalkozhatnak a forrásközlés komoly és alapos felkészülést igénylő feladataira. A sorozat kötetei tehát jelentős szakmai sikereknek ígérkeznek. Mintegy előrebocsátva azonban sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az S. Lauter Éva gondozásában napvilágot látott első kötet nem váltja be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. A Pálffy Pál nádor leveleit tartalmazó kiadvány ugyanis, különösen a források közreadásával kapcsolatos szakmai hiányosságokat figyelembe véve, csak megfelelő kritikával fogadható el.
