Századok – 1992
Tanulmányok - Székely György: A polgári rend előzményeihez: a városi elit a 12–13. századi Európában V–VI/517
520 székely györgy közigazgatási testületvezetők nevüket az ókori Rómára emlékezésül kapták. Már a puszta felidézés is imponáló: 1081 Pisa, Lucca, 1081/1097 Milánó, 1085 előtt Siena, 1093 Biandrate, 1095 Asti, 1098 Arezzo, 1099 Viterbo, Genova, 1100 körül Chieri, 1105 Ferrara, Pistoia, 1109 Ravenna, 1111 Rimini, 1117 Bergamo, 1112/16 Cremona, 1122 Tortona, 1123 Bologna, 1126 Mantova, Piacenza, 1135 Novi Ligure, Modena, 1136 Verona, Reggio Em., 1138 Firenze, Forli, 1139 Novara, Perugia, 1140 lmola, 1141 Faenza, Vercelli, 1149 Parma, 1157 Orvieto, 1168 Alessandria. Az önkormányzat kivívásának folyamatos előrehaladása nem sima úton történt, hanem válságok és megrázkódtatások közepette. Pisa korábban elnyomatásokat szenvedett azoktól az algrófoktól, akiket élére Toscana őrgrófjai helyeztek. Ezért kért és kapott a város IV. Henriktől kiterjedt kiváltságokat. Ezután bukkannak fel a forrásokban 1085-ben és 1094-ben a consulok, mint a comune választott képviselői, igaz egyelőre az algróffal megosztva a közigazgatást. Mégis, a consulok feltűnése a comune megszületésének jele. A város vezetése Pisában 1100 körül már a 4-14 főnyi consultestület kezében volt. Fordulatot jelentett a városok és császárok viszonyában az 1158. évi roncagliai birodalmi gyűlés, amikor I. Frigyes vissza kívánta állítani a regáléknak tekintett elidegenített császári felségjogokat, ha csak nem érvényes kiváltságok törölték el azokat. Az uralom újjászervezésére a békekormányzat törekvése adta az indokot, de ez az esküszövetségek visszatartására, az ellenszegülők leverésére irányult. A császár azonban nem a korábbi egyházi és világi hűbéri hatalmasságokra kívánta bízni a városokat, hanem birodalmi hivatalnokokra, azaz az eddig szabadon választott consulok helyérepodestáknak (potestates) kellett lépniök. A lokális öntudattól és szomszédsági kapcsolatoktól erős — de egyesített államra nem törekvő — városok ellenálltak. Az 1176-ban Legnanonál vívott összeütközés a császár vereségére vezetett. A comunék nem vitatták a császár főhatóságát, de önkormányzatukat, saját vezetőik (a consulok) választási jogát meg akarták védeni. Frigyes, mint a rómaiak császára az 1183-ban megkötött konstanzi békében elismerte a Lombard Liga város, helység, személy tagjainak regáléikat és szokásaikat. Igaz, hogy a császár fenntartotta magának a consulok beiktatását, de ezzel feladta a podestà-vezetést. A podestà végül is mint választott tisztségviselő érvényesült olasz városokban. Pisában (1190) saját polgárai közül választották, majd (1208), hogy pártatlan legyen, más városbelit. Ellenőrizték őket a választott városi tanácsok. Az egyes városok a podestákat több évre, sőt élethossziglan is választották, bár ezáltal nem egyszer a város ura (signore) lett belőle. Ez azt sejteti, hogy az eredetileg gyűlölt intézmény (potestas) különféle okokból éppen szükségessé lett a 13.század mozgásba lendült, nehezen áttekinthető városi társadalmában. A régi gazdagok elfeledve őseik feudális-oligarchikus gyakorlatát, de félve az újtól, akár a szegényekhez is fordultak, hogy bátorítsák őket az uzsora elleni elégedetlenségben. Az új gazdagok viszont a régiek mint zsarnokok ellen mozgósították a népi elemeket. Némely patrícius leszármazott támogatta az újak ügyét, más régi családok viszont azért vállaltak hivatalt, hogy akadályozzák a békebontásnak érzett megmozdulásokat. Ezek a feszültségek tették szükségessé a podestá-kormányzást, hogy az oly sokféle ellentéteket enyhítsék. Nem véletlen, hogy Firenzében 1207 óta kívülről hívott podestàk irányítottak. Ezek és kíséretük éppen mint idegenek, a város társadalmi és gazdasági életében részt nem
