Századok – 1992

Tanulmányok - Senga Toru: A besenyők a 8. században V–VI/503

506 seng a to ru terminológiájával élünk — a „besenyő kangarok" azonosságának valószínűtlenségé­re. Végül úgy látja, hogy kétféle kangarokról van szó, de nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a „besenyő kangarok" milyen helyet foglaltak el a besenyő törzsszö­vetség történetében.1 4 Ahelyett, hogy megpróbálnánk leküzdeni a bizánci császár fomgar-jának az eh­hez hasonló hangzású névalakokkal való azonosításakor felmerülő különféle (tárgyi, időrendi, földrajzi, stb.) nehézségeket,1 5 előbb érdemes azt a véledekést szemügyre vennünk, miszerint a besenyők történetével kapcsolatban létezett egy kangar nevet viselő nép, ill. törzs. Nézetünk szerint Konstatin császár elbeszéléséből egyértelműen kiviláglik, hogy a császár nem is beszél a „kangarok"-ról vagy kangar etnonimról. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kangar szó, amely összesen ötször fordul elő a császár szóban forgó művében, egyetlen esetben sincs végződéssel görögösít­ve.16 Ha ugyanis egy nép- vagy törzsnévről lenne szó, akkor a császár inkább a görögösített népneveknél szokásos többesszámú hímnemű nominativusi -oi végző­déssel ellátott Kangaroi alakot használta volta (vö. pl. Abaroi, Bulgaroi, Kabaroi, Chazaroi stb.). A nem görögösített végződés a népnevek esetében ritkaságszámba megy, bár tudjuk, hogy a ruszok Rhös neve, amely többször is szerepel Konstantin munkájában, nincs görögösítve. Egy idegen nyelvből származó szó, ha nincs görögö­sítve, akkor ragozhatatlan és változatlan alakban marad, mondatbeli szerepét pedig csak névelőjének deklinálásával lehet kifejteni.1 7 Konstantin császár a Rhös szót többesszámú névelővel, a kangar-i viszont név(onoma)-ként ill. elnevezés (prosëgo­ria)-ként kezelve egyesszámú névelővel látta el, ami arra mutat, hogy a császár tu­datában volt annak, hogy a kangar szó, amelynek jelentését a császár a „nemes" és a „vitéz" szavakkal adja meg,18 valójában nem létezett etnonimként, és így szükség­telen azt feltételeznünk, hogy a besenyőkhöz vándorlásuk során csatlakozott egy kangar nevet viselő népcsoport. Most térjünk rá a tibeti forrás besenyő vonatkozásainak kérdésére. Moriyasu Takao 1977-ben az egész forrást vizsgálata tárgyává tette közölve a tibeti szöveget és japán fotdítását.1 9 Igaz ugyan, hogy nem szentel külön figyelmet a besenyő kér­désnek, de témánk szempontjából is fontosak és felhasználhatók a következtetései, amelyekre az alábbiakban támaszkodni fogunk. Moriyasu úgy véli, hogy az eredeti jelentések a 8. szádad közepi állapotot tükrözik, és tibeti nyelvre való lefordításuk s szerkesztésük pedig a 8. század végén vagy a 9. század elején történt.20 Joggal vonta kétségbe Bacot általánosan elfogadott nézetét, miszerint a tibeti forrásban előfor­duló Hor név a Ho-yo-hor (ujgur)-ból ered, és az ujgurokkal azonosítható. Moriyasu helyesen mutatott rá arra, hogy a tibeti szerkesztő ugyan a Hor-1 többször az ujgur jelölésére használta, ami azonban teljes félreértés alapján keletkezett. A Hor össze­sen tízszer fordul elő a tibeti forrásban, és közülük hét esetben nyilván az ujgurokról van szó, de a szöveg elején (4-5. sor) két esetben a követküldéssel kapcsolatban nem lehet szó róluk. Arra vonatokozóan ugyanis, hogy mi a Hor ország, ahonnan a Hor király öt Hor követet küldött az Észak vidékeire, Moriyasu megjegyzi, hogy nem lehet az Ujgur kaganátus, hanem az valahol a Ho-si, Tu-lu-fan (Turfán) és Pei­t'ing (BeSbatiq) vidékén volt, hiszen az Észak vidékeire, országaiba s népeihez, ame­lyekről említés történik benne, földrajzilag csak onnét lehet követeket küldeni. Mo­riyasu arra a következtesére jutott, hogy a tibeti Hor szó elsődleges jelentése az

Next

/
Oldalképek
Tartalom