Századok – 1992
Történeti irodalom - Shakravarty S.: The Raj Syndrome. A Study of Imperial Perception (Ism.: H. Haraszti Éva) III–IV/488
történeti irodalom 489 nyok, hagyományos társadalmak likvidálását romantikus mezben tűntette fel. Curzon úgy vélte, hogy minden emberi hiányosság ellenére az indiai brit uralom szerencsésen egyesítette a morális értékeket, az emberséget és a puritán szigort. És ezt testesítette meg a brit Raj. India a brit birodalmi rendszer fő védőbástyája volt. így a Raj nagyon sokat jelentett mind az anyaország, mind a birodalom szempontjából. Ez a birodalom az 1910-es években az emberiség egynegyedét jelentette. S ezért is, ahogyan Curzon megfogalmazta, India lojalitását nem lehetett elveszni hagyni, mégha alapvetően erőszakon is alapul és erőszakkal volt fenntartható. Az indiai hadsereg a világ egyik legnagyobb egysége volt, a britek álltak az élén s olyan stratégiai terület felett őrködött, mint a nyugatázsiai olajmezők vagy a malájföldi gumi. Nagybritannia tengerentúli kereskedelmének egyharmadát Egyiptomtól Észak Kínáig a Raj őrizte. India, földrajzi helyzete miatt, a vezető európai hatalmak és Japán között katonai-stratégiai szempontból fontos volt a brit birodalom számára. Miért kellett Indiát erőszak árán is megtartani, ennek ideológiai megfogalmazását a második világháború idején Linlithgow márki, az akkor már idős indiai alkirály hivatalosan ily módon fogalmazta meg: Indiának és Burmának nincs a birodalomhoz természetes kapcsolata, idegenek számára akár a fajt, a történelmét, vallását tekintjük és nincs is bennük természetes vonzalom a birodalom irányában. Csupán azért tartoznak a brit birodalomhoz, mert legyőzött országok, amelyeket erőszakkal csatoltak hozzá, brit fennhatósággal tartottak fenn és alkalmas volt számukra a brit protektorátus. Abban a pillanatban, amikor úgy vélik, hogy Anglia lesz a vesztes a háborúban, a vezetők minél előbb a győztessel akarnak egyezkedni a britek rovására. Attlee, mint az akkori kormány tagja nem tudott ezzel az érveléssel teljesen egyetérteni. Ó a brit lakosság egy tetemes részének érzelmeit, felfogását képviselve úgy vélte, hogy az utolsó 150 év folyamán India és Nagybritannia között igen erős szálak fűződtek, az indiai brit uralom szervezeti, értelmi és erkölcsi nyereséget adott sok vonatkozásban India számára. Attlee miniszterelnöksége alatt nem állt, nem állhatott útjában India függetlenülésének. A szerző széleskörűen kutatta és részletesen fejtegeti könyvében, hogyan szerepel a Raj az angol irodalmi termékekben és milyen volt a kapcsolatuk az indiai társadalom képviselőivel. R. Kipling prózai és lírai tevékenységének vissza-visszatérő jellemzésével szolgál. Kiplingben bizonyos fokig a brit ego, a megnagyobbult brit én-ség kifejezését látja és vele mondja „mit tudhat Angliáról az, aki csak Angliát ismeri?" Kiplinget is, mint Maud River-t, Flora Annie Steel-t, Sarah Duncan-t s másokat éppenúgy, mint Curzont szinte mániákusan foglalkozíatta a birodalmi misszionáriusgondolat és tevékenység. De a két kultúra, civilizáció, a két nép közötti hídépítési gondolat vagy tett, nem volt a birodalmi gyakorlatban vagy eszmékben. Nem egyenrangúak kapcsolataként kezdődött és folytatódott ez a másfélszázados időszak. Az angol köztudatban elég nagy helyet foglalt el India, a gyarmatbirodalom gyöngyszeme, a korona éke, a civilizációs misszió - különösen a második világháború után az Indiával foglalkozó filmek majd TV műsorok sokaságával. De ez egyoldalú volt. Az indiai művészet, irodalom, tudomány, politika nem vált oly ismertté Angliában, mint fordítva elvárták volna Indiától. Ez következménye volt annak a nagybritanniai oktatás- és tudománypolitikának, amely a kereszténységet és a nyugati civilizációt állította a műveltség középpontjába. E. M. Förster (1879-1970), a „Passage to India" szerzője, kiváló író, tudós, a Bloomsbury kör egyik tagja igyekezett felülkerekedni a birodalmi előítéleteken (1912-ben, 1921-ben járt Indiában). Liberális, humanista nézőpontja személyes kapcsolataiban és írásaiban ellentétben állt azzal, hogy faji vagy osztály alapon tegyen különbséget emberek között, de a szerző szerint az indiai brit uralom iránti szkepticizmusát a természetben és társadalmában rejlő ellentendenciák fékezték, kissé elhomályosították. A brit uralom Indiában, mint politikai elkötelezettség és erkölcsi kötelesség az ő írásaiban vagy szereplőiben eló-elő tör, persze gyakran nevetséges formában. A szerző igyekszik adatszerűen megvilágítani a finom különbségeket az egyes írók és politikusok magatartásában, műveikben az Indiához, birodalmi gondolathoz és a Raj-hoz. A konzervatív és liberális, valamint labour-indiai magatartása éppen olyan finom elemzésre talál, mint Kipling, Forster vagy Orwell munkássága. A szerző törekvése, hogy a Raj-szindrómát a maga sokrétűségében, múltjával és örökségével együtt bemutassa, nagyrészt sikerrel járt. Ez egy nagy tabló, amit a szerző a maga elé tűzött további kutatásaival — részben egyénekre és intézményekre bontva — a jövőben még pontosítani, finomítani kíván. II. Haraszti Éva
