Századok – 1992

Történeti irodalom - Batthyány Lajos gróf főbenjáró pöre (Ism.: Egyed Ákos) III–IV/486

történeti irodalom 487 1932-ben kiadott s nagy elismeréssel fogadott munkái után, az olvasóközönség pedig azt kérdezheti, hogy a per története megerősíti-e vagy inkább megingatja Urbán Aladárnak már kialakított Batthyány-képét. A bevezető tanulmány mindkét kérdésre választ ad. Károlyi Árpád forráskötete német nyelvű, az iratok magyar fordításban való közlése e természetes igényeket elégíthet ki. Úgy véljük, az érvelés teljességgel elfogadható: a magyar felelős kormány miniszterelnökének pere a szakembereket és a szélesebb olvasóközönséget is érdekli. Az Urbán Aladár kötetében közreadott iratok — három kivételében — Károlyi Árpád: Németújvári gróf Batthyány Lajos elsó magyar miniszterelnök főbenjáró pöre című munkájának második kötetéből valók. De a közlés módja lényegesen más: míg Károlyi keletkezésük kronológiai sorrendjében adja a fonásokat, Urbán Aladár három nagy téma köré csoportosítja (1. a pör mechanizmusát mutató iratok; 2. a perrel kapcsolatos nyilatkozatok és 3. a vádlott volt miniszterebök legfontosabb vallomásai, az ítélet és a kegyelmi kérvény) a dokumentumokat. Ez a csoportosítás előnyösebb (bár hátrányai sem lebecsülendői), mert a leglényegesebb iratok egymásba kapcsolódva, egymással szembesülve jobban mutatják a perrel kapcsolatos jogi, valamint politikai (ma már történeti) jellegű problémákat, mint a kronológiai sorrendiség. Tehát megkönnyíti a kutatás munkáját s a szélesebb érdeklődők eligazodását. A magyar fordítás az iratokat általában a Károlyi-kötetben közölt terjedelemben adja, de a mai forráskiadás szabálya szerint jár el, amikor a hosszú címzéseket, ma már nem lényeges iktatószámokat stb. elhagyja. A fordítók Kurucz György és Fekete Antal szöveghűségre törekedtek, de a 19. századi német nyelv nehézkességeit igyekeztek kiküszöbölni. Mind a válogatás és szerkesztés, mind a fordítás korrekt módon tartotta tiszteletben a nagy előd munkáját, anélkül, hogy a korszerűsítés követelményéről megfeledkezett volna. A kötet bevezetője a szerzőre jellemző módszerességgel rajzolja meg a per történetét. Először az iratok sorsával foglalkozik. Nem érdektelen a GBL jelzéssel ellátott titkos iratcsomó hosszú vándorútjának története, amíg végre a bécsi Staatsarchiv-ba, mai megőrző helyére került. Bár a csomóból időközben 45 darab iratot eltüntettek, a megmaradt nagy anyag így is hiteles képet ad a perről. Ezután Urbán Aladár bevezető tanulmánya a miniszterelnök fogságba esését (Békekövetből fogoly), a vád felépítését, a tanúk kihallgatását, Batthyány vallomásait, az ítélet kimondását és végrehajtásának körülményeit tárgyalja. A tömör, lényegre törő írásban a szerzőnek sikerül meggyőző módon bemutatnia a Batthyány-per kettős arculatát. Miközben a per jogi vonatkozásait lépésről-lépésre elemzi, jól érzékelteti, hogy tulajdonképpen politikai percől van szó. „Talán nem túlozzuk el kötetünk jelentőségét — faja Urbán Aladár —, ha azt mondjuk, hogy az olvasó az újkori magyar történelem első premeditált, vagyis előre eldöntött politikai perének iratait tartja kezében, amelyből megismerheti az eljárást, hogy miként született meg az a halálos ítélet, amelynek végrehajtásával nemcsak a forradalommal végződött mozgalom egyik kiemelkedő vezetőjét akarták megsemmisíteni, hanem megfélelmíteni az egész országot, a politikai átalakulás védelmében fegyvert ragadó nemzetet." Másképp mondva, a hadbírósági per formális jog eljárásában a fővádlott az első felelős magyar minisztérium elnöke, a politikai perben a fővádlott a magyar forradalom és szabadságharc. Ennek rendelődött alá az egész peres ügykezelés. A hadbíróság elnöke, Leuzendorf százados nyomozott, vádpontokat állított össze, elóteijesztette a vádat s maga kérte a halálra ítélt Batthyány Lajos számára a kegyelmet. Csakhogy Schwarzenberg miniszterelnök, Windisch-Grätz főhadparancsnok s a teljhatalmú Haynau, valamint a háttérben dolgozó kamarilla a politikai ítélet meghozatalában voltak érdekeltek és azt sugallták nyomatékosan és többszörösen a hadbírónak, hogy a vádlott ellen a legsúlyosabb ítéletet kell kimondania. Ezért kellet Batthyány volt miniszterelnököt felségárulással vádolni. Urbán Aladár bevezetőjében az olvasó választ talál arra a kérdésre is, hogy a győztes hatalom miként tekintett törvénytelennek, bűnös összeesküvésnek olyan tényeket, amelyek megtörténtük időpontjában legálisak voltak. S legális cselekedetből hogyan csinál, konstruál a per „rossz szándékot", holott a szándék nem bűntett, különösen nem, ha azt akarja ez esetben a felségsértés alapokául Batthyány Lajos ellen bizonyítani, hogy ő végső soron azon dolgozott, hogy Magyarországot elszakítsa a Monarchiától Ezt a vádpontot egyébként a miniszterelnök jogi érvekkel cáfolta meg. ó — mondja vallomásaiban — miniszterelnöki funkcióit a király által szentesített márciusi törvények alapján gyakorolta. Ezek védelmében hajtotta végre az országgyűlésnek az újoncozásra és a papírpénz-kibocsátásra vonatkozó határozatait is, hiszem a miniszterelnöknek alkotmányos kötelessége és joga az ország védelméről gondoskodni. Ezt annál inkább meg kellett tennie, mivel a király elmulasztotta ilyen irányú fogadalmának teljesítését. Csakhogy a győztes osztrák abszolútizmus nem ismert el ilyen érveket Ausztria politikai vezetésének az volt a fontos — mondja a bevezető tanulmány —, hogy a márciustól októberig történtek miatt, „a magyar seregektől elszenvedett vereségekért, a szégyenért, hogy a cár segítségéhez kényszerültek folyamodni...