Századok – 1992

Történeti irodalom - Feuer Tóth Rózsa: Art and Humanism in Hungary in the Age of Mathias Corvinus (Ism. Teke Zsuzsa) III–IV/476

történeti irodalom 477 Bevezetőjében munkája céljául azt jelölte meg, hogy elemezze a Mátyás udvarában tartózkodó humanisták művészetfelfogását, és meghatározza Mátyás reneszánsz művészetpártoló tevékenységére gyakorolt befolyásukat. Mivel meggyózódése, hogy Petrarcának és Boccacciónak az építészetről, festészetről, szobrászatról, művészetpártolásról alkotott nézetei Mátyás humanistái felfogásának is az alapját képezték, munkája első nagy fejezetét az itáliai háttér bemutatásának szentelte. Rámutatott Petrarca és Boccaccio művészetszemléletének különbözőségére. Míg Petrarca az antik művészet újjáélesztésében a művészetpártoló szerepét vélte meghatározónak, és a művészetpártolás morális vonatkozásaival foglalkozott, addig Boccaccio az alkotó művész szerepének fontosságát hangsúlyozta. E szemléleti különbözőség alapján Mátyás humanistái is két csoportra oszthatók. A szerző behatóan elemezte Petrarca „De remediis utriusque fortunae" c. munkáját, az építésztörténészek figyelmébe ajánlva annak 34. dialógusát, amely az épületek „magnificentiá"-járól értekezik, és a szakirodalom eddig nem méltatta figyelemre. Az itáliai szerzők után Mátyás udvari humanistáinak, nevezetesen Bonfininak, Anigoninak, egy névtelen, Giovanni Dalmata adománylevelét megszerkesztő humanistának, valamint Bandininek művészetről szóló írásait analizálta, több új adattal gazdagítva az említett szerzők életére, tevékenységére vonatkozó ismereteinket, így pl. egy, a magyar szakirodalom által eddig figyelemre nem méltatott Justus van Gent festmény alapján meggyőzően érvel amellett, hogy Bonfini nem Loretóban, miként azt eddig tudtuk, hanem Urbinóban, a herceg szolgálatában került először kapcsolatba a magyar udvarral. Ugyancsak kutatásai nyomán derült fény Francesco Arrigoni magyarországi tevékenységére is, akit eddig nem soroltak Mátyás udvari humanistái közé. Fejtegetései során kiemelt helyen foglalkozott Francesco Bandini személyével, akinek nagy szerepet tulajdonított a reneszánsz művészet magyarországi meghonosításában. Bandini magyarországi tevékenységét újabb fonások bevonásával vizsgálva, arra a következtetésre jutott, hogy a firenzei származású, de Magyarországra nápolyi környezetből elszármazott Bandini nemcsak a neoplatonizmust, hanem a reneszánsz, all'antica típusú művészetet is közvetítette Buda felé. Mivel Nápolyban Bandini ott-tartózkodása idején hasonló építkezések nem folytak, Nápoly nem szolgálhatott a magyarországi építkezések mintájául. Ó volt az, akire Mátyás leginkább hagyatkozhatott reneszánsz épületei megtervezésében és kivitelezésében. Bandini volt ugyanis az egyetlen Budán élő humanista, aki a firenzei művészeti életben is otthonosan mozgott, és alkalmas volt arra, hogy a Magyarországra jött toszkán művészek és Mátyás között a kapcsolatot megteremtse. Nagy tapasztalata, irodalmi ismeretei folytán el tudta dönteni, melyek azok az építészeti megoldások, amelyek leginkább megfelelnek Mátyás ízlésének. Egyszóval minden bizonnyal ő lehetett a király művészeti tanácsadója. De nemcsak Bandini, a többi udvari humanista is felbecsülhetetlen szolgálatot tett Mátyásnak. így Bonfini és Arrigoni Cicero, id. Plinius és Petrarca nyomdokain haladva megvédelmezték a királyt az ót mértéktelen költekezései miatt ért vádakkal szemben, hangoztatva, hogy méltósága folytán kötelessége a nagy dolgok létrehozatala. A költséges építkezések csak kiválóságát, „magnificentiá"-ját bizonyítják, mert státusával járó kötelessége a régi korok művészetének felélesztése. Művészetpártolásával nemcsak a saját, de országa hírét is növeli. Apológiáikban a művészetpártoló Mátyást egyenesen a római császárok utódaként aposztrofálták, hozzájárulva ezzel a választott király uralmának legitimációjához. A szerző számba véve az udvari humanisták műveiben az építészetre és szobrászatra vonatkozó műszavakat, furcsának tartja, hogy Alberti munkáját nem használták terminológiák magalkotásánál, holott a mű megvolt Mátyás könyvtárában. Ennek okát abban véli felfedezni, hogy Alberti nem használt görög terminusokat, a neoplatonista udvari humanisták viszont éppen a görög terminusok bevezetésén fáradoztak. A mű III., nagy záró fejezete a fejedelmi rezidencia humanista koncepciójának itáliai és magyarországi fejlődését, ifj. Plinius és Bonfini palota, kert, villa leírásainak párhuzamait, valamint Bandini Mátyás művészetpártolására gyakorolt befolyását taglalja, több fontos összefüggésre híva fel a kutatók figyelmét Többek között utalt a szerző azokra a hasonlóságokra, amelyek Buda és Urbino fejedelmi palotái között fennálltak. Ennek az a magyarázata, hogy mindkét palota ugyanannak a klasszikus forrásnak, nevezetesen ifj. Plinius leírásának az alapján készült Az ifj. Plinius leírta kertek és villák hasonmásai előbb jelentek meg Magyarországon, mint Nápolyban. Mátyás előtt ugyanis nem volt idegen az antik villa eszménye, mivel már Vitéz János is ezen leírások alapján építkezett Esztergomban. A nápolyi és budai királyi építkezések analóg volta a szerzőt агта a feltételezésre készteti, hogy a Beatrix kíséretében Magyarországra érkezett humanisták még nápolyi tartózkodásuk idején kidolgozhatták egy ilyen antik példákat követő királyi rezidencia terveit, amelyek megvalósítására előbb került sor Budán, mint Nápolyban. A klasszikus megoldások iránt műveltségénél fogva rendkívül fogékony Mátyás, akinek az urbinói építkezésekről is volt már némi fogalma, apósával ellentétben, felkarolta, támogatásra méltónak találta a humanisták elképzeléseit. így a budai és visegrádi építkezések a nápolyiak előfutárainak tekinthetők. E