Századok – 1992

Történeti irodalom - Die Kaiser der Neuzeit 1915–1918 (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/478

478 történeti irodalom 478 ténynek az építésztörténet szempontjából van nagy jelentősége, mivel a nápolyi építkezések mintául szolgáltak az olasz és francia reneszánsz építkezéseknek is. Az all'antica típusú épületek megalkotása nemcsak építészt és humanista műveltségű művészetpártolót igényelt, hanem tanácsadó, közvetítő humanistákat is. A szerző itt újra kitér Bandini tevékenységének méltatására. Nélküle nem válhatott volna Mátyás azzá a művészetpártolóvá, akivé vált, és nem indulhattak volna meg az all'antica típusú építkezések sem. Véleménye szerint Bandininek vitathatatlan érdemei vannak Mátyás művészetpártolói arculatának kialakításában, mert a klasszikus források tanulmányozása mellett szükség volt az építészet reneszánsz elméletének és gyakorlatának ismeretére is, amit a király Bandini irányításával, segítségével szerzett meg. A szerző munkája legfontosabb eredményét annak a ténynek a felismerésében látja, hogy Mátyás erőteljes egyéniségének hatására a klasszikus források kutatása, a korai humanizmus morális indíttatású szemlélete egyesítést nyert a neoplatonista művésze tszemléletttel. A mű használhatóságát növeli a kötet végén található forrásközlés, amelyet a szerző a munkája során elemzett, legfontosabb forrásokból állított össze. Feuer-Tóth Rózsa könyvét nemcsak a művészettörténészek és irodalomtörténészek, de a Mátyás sokoldalú egyéniségét, művészetpártoló tevékenységének mozgatórugóit alaposabban megismerni vágyó történészek is haszonnal forgathatják. Teke Zsuzsa DIE KAISER DER NEUZEIT 1519-1918 Heiliges Römisches Reich, Österreich, Deutschland.Hrsg. von Anton Schindling und Walter Ziegler München, (1900), C. H. beck, 506 old. AZ ÚJKORI CSÁSZÁROK 1519-1918 A szent római birodalom, Ausztria, Németország Ez a szakembereknek és a szélesebb közönségnek egyaránt szánt, szép kiállítású könyv, mint alcíme is mutatja, a német-római birodalom és mintegy utódállamai uralkodóinak az életrajzát adja. A szerzők közt az idősebb és a fiatalabb nemzedék tagjai is szerepelnek, de zömmel (a szerkesztőkkel együtt) a mai középnemzedékhez tartoznak. Általában egy életrajzot egy szakértő írt meg, de olykor ugyanaz a szerző kettőt is, mint Volker Press II. Rudolf és Mátyás életrajzát. A bevezető azt mondja, hogy nem esszékről van szó. Az egyes fejezetek csakugyan sokfélék, olykor mégis esszék, olykor időrendben haladó pontos feldolgozások. Egy azonban mindvégig áll: nem a személyes életrajz érdekli a szerzőket (bár erről is esik szó), hanem a császárok mint államfők tevékenysége a birodalomban. Ezért pl. Ferenc József tevékenységét csak a német egységig tárgyalják (Hann-Heinrich Brandt), viszont I. KárolyTÓl is akad rövid, inkább személyes jellegű életrajz (Helmut Rumpler). Az előszóban a szerkesztők éppen az államfők szerepére utalnak, hiszen állásuknál fogva fontos szerepet játszottak. Az életrajzokra azért volt szükség, mert sok személyiséget még a szakemberek is alig ismernek. Bár hangsúlyozzák a birodalom német jellegét, egyúttal arra is utalnak, hogy ez mentes a későbbi nacionalizmustól, ami persze az 1871 utáni Németországra már nem érvényes, tehetjük hozzá. Vagyis egyfajta nemzetek feletti jelleget is sejtetnek, ha jól értettük. A bevezetőben pedig arra térnek ki, hogy újabban a német-római birodalom megítélése pozitívabb a réginél: nemcsak hanyatlásról van szó, hanem éppen egy viszonylag modem állam kialakulásáról. Nem a sokat emlegetett széttagoltság a jellemző rá, hanem inkább a sokszínűség. Bizonyos értelemben elvileg létezett, mint Róma. Területi veszteségei révén egyre inkább német lesz, de még nem a szó modern nemzetállami értelmében. Ausztria sajátosságát elismerik, viszonya a birodalomhoz mindig alapkérdés volt. Nagyhatalmi állása a 17. századtól a birodalmon belül is nagyobb súlyt adott neki. 1740-től viszont Ausztria számára már nem a birodalom a fontos. A birodalom feloszlatását 1806-ban külső erőszak kényszerítette ki, Ausztria 1804-től a legitim örökös. A német egység 1871-ben és az osztrák-magyar kiegyezés 1867-ben már szakítást jelentett a hagyománnyal. A bevezetőt követik az egyes életrajzok, a végén rövid lexikális összefoglalás (szülők, testvérek, gyermekek adatai). A mellékletben található minden életrajzhoz egy-egy kitűnő bibliographie raisonnée, amely a legfontosabb kiadott forrásokat és a szakirodalmat értékeh, hangsúllyal a legújabb feldolgozásokon. A melléklet közli egyébként a német királyok és római császárok sorát, a választás és a koronázás pontos dátumaival, a birodalmi kancellárok (vagyis a mainzi érsekek) időrendjét, azután az uralkodók mellett