Századok – 1992

Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3

AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN 27 kívül esnek a mai Magyarország határain; nagyrészt Burgenlandban fekszenek. Ε területen az itteni nagybirtokosok (Pálffy, Esterházy, Batthyány, Zichy stb.) által nyújtott védelem, valamint a Bécs és más nagyvárosok közelségéből, a nyugatmagyarországi árutermelés viszonylagos fejlettségéből adódó gazdasági lehetőségek kedveztek a nagyobb zsidó tömörülések kialakulásának. A három évtizeddel később készült összeírás szerint azonban Óbuda — rendkívül gyors növekedése eredményeképpen — már csaknem mindegyik nyugatmagyarországi zsidó községet megelőzte, és az összeírt családfők tekintetében Nagymarton és Rohonc után a harmadik helyre került. (Nagymarton: 138, Rohonc: 123, Óbuda: 109, Pozsonyváralja: 101.) Ha figyelembe vesszük, hogy a három évvel későbbi összeíráskor Óbudán már 208 zsidó családfőt neveztek meg, valószínűnek tarthatjuk, hogy a 18. század utolsó harmadának már a kezdetére Óbuda lett az akkori Magyarország legnépesebb és talán gazdasági tekintetben is legerősebb zsidó községe

· Ezt a jelenséget Óbuda különösen kedvező földrajzi fekvése magyarázta. Ha jogilag és igazgatásilag nem is, de geográfiailag Óbuda voltaképpen az ország fővárosához tartozott.Nem tekinthető véletlennek, hogy a római korban helytartói székhely, a magyar honfoglalás után fejedelmi szálláshely, majd Új-Buda megalapításáig a királyi székhelyek egyike volt. Miután a török megszállás idején királynéi városból (reginalis civitas-ból) előbb kamarai, majd 1659-től magánföldesúri mezőváros (oppidum) lett, a töröktől való visszafoglalás után, a 18. század folyamán többször is felmerült, hogy szabad királyi város legyen, illetve Budával egyesüljön (1714-1720-ban és 1775-ben). Végül azonban csak a 19. század derekán került sor előbb a Budába való beolvadásra (1849-ben), majd az alkotmányosság helyreállítása után arra, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesülésével 1873-tól Óbuda közigazgatásilag is a magyar főváros része legyen. Maga Óbuda ugyan sem a 18., sem a 19. században nem vált komoly piacközponttá, s gazdasági életében 18. század folyamán végig megtartotta vezető szerepét a szőlőtermelés, de a város annyira közel feküdt Pesthez, hogy az ott bonyolított kereskedelemben és az országos vásárokon résztvenni kívánó kereskedők számára igen alkalmas lakóhelyül kínálkozott. Az a körülmény, hogy Óbuda nem szabad királyi város, hanem földesúri mezőváros volt, egyenesen előnyt jelentett a szabad királyi városok nagy részéből — köztük Pestről is — kitiltott zsidó telepesek számára. A szabad királyi városok polgárai és céhei ugyanis, veszélyes konkurensnek tekintve a zsidókat, még ott is minden eszközzel — és általában sikeresen — korlátozni igyekeztek őket, ahol (mint pl. Budán 1746 előtt) nem sikerült megtiltani ott-lakásukat. Óbudán azonban a földesurak (előbb a Zichy család egymást követő tagjai, majd különösen a Magyar Kamara) a „védelmi pénz" fejében valóban védelmükbe vették őket, már amennyire ez egy feudális társadalomban a jogfosztott néprétegek esetében egyáltalán lehetséges volt.53 A zsidó település helyszíneként és a 18. század utolsó harmadában a legnagyobb hazai zsidó tömörülésként Óbuda tulajdonképpen Pestet helyettesítette, a zsidók számára földrajzilag Pest sajátos külvárosának szerepét töltötte be. Az óbudai zsidó község számbeli és anyagi gyarapodása közvetlen összefüggésben állott Pest gazdasági emelkedésével és az ország legnagyobb kereskedelmi központjává való fejlődésével. Mihelyt azonban II. József türelmi rendelete nyomán Pesten feloldották a zsidók ottlakásának tilalmát, Óbuda elveszítette ezt a különleges helyzetét. A leggazdagabb óbudai kereskedők voltak az elsők, akik működésük színterét részben vagy