Századok – 1992

Közlemények - Standeisky Éva: Antiszemita megmozdulások Magyarországon a koalíciós időszakban II/284

antiszemita megmozdulások a koalíciós időszakban 293 Vezetőség ellenes", önmagát Rákosinál hivatottabb vezetőnek tartja, fanatizálja az embereket, akiknek azt mondja, hogy б „leszámolna a reakcióval, a nadrágosokkal és a zsidókkal ...azért nehéz a munkás élete, mert a mi pártunkban a zsidók a vezetők". „A múltban nyilas volt, ma szélsőséges irányzatot képvisel, az a látszat is felmerül, hogy magát mártírnak igyekszik feltüntetni." A nyilas múltra vonatkozó szavak a jelentésben alá vannak húzva s egy ismeretlen kéz piros ceruzával melléírta: „hazugság". Révai József így ír a tüntetés létrejöttében szerepet játszó kommunistáról: „régi munkásmozgalmi ember, régi szervezett munkás, fanatikus baloldali, szó sem lehet róla, hogy nyilas kapcsolatai lennének... a legnépszerűbb munkásvezető Ózdon." Az ellene elkövetett merényletnek Révai szerint „a reakció elleni harcot kellett volna erősítenie, ha a Párt a munkásság jogos elkeseredésének, megmozdulásának élére áll". „Egy tüntetés, melyet kétségkívül jogos és helyes proletárelkeseredés váltott ki egy reakciós merénylet ellen, a fasiszták által provokált fosztogatássá fajult... Az ózdi vezető elvtársaknak, amikor a munkásság megmozdult, első gondolata és ösztönös reagálása nem az volt, hogy ennek az egészséges forradalmi megmozdulásnak az élére álljanak, hanem az, hogy „csendre és rendre" intsék a munkásokat, amivel egyenesen előmozdították a fasiszták és reakciósok tervét, hogy tudniillik a ...merénylet gyanúját a kommunistákra kenjék". Révai eljelentéktelenítette — a másik két jelentésíróval ellentétben — a zsidóellenesség szerepét a tömegmegmozdulásban, hiszen a keserves valóság tudomásulvétele zavarta volna elméleti konstrukcióját, amely talán így foglalható össze: a tőkések, a tulajdonosok ellen irányuló tömegelégedetlenséget a politikai hatalom megszerzésének szolgálatába kell állítani. Az ózdi eset azonban nem ezt a képletet illusztrálta: a munkások nem a gyártulajdonosok ellen léptek fel, hanem az MKP helyi vezetőit támadták, mivel azok szembeszálltak az ultraradikális és antiszemita demagógiával. Révai József azonban nem így látta. „Az ok — írja jelentésében — nyilvánvaló: a pártszervezet nem állt a munkásság élére és ezzel kiszolgáltatta az elkeseredett munkásokat a fasiszta aknamunkának." Helyzetértékeléséből következett javaslata: az ingadozó, a tömeg „jogos megmozdulásaitól félő helyi vezetőket váltsák le, s helyükbe olyanokat állítsanak, akik hatékonyabban tudják képviselni a párt politikáját. Az anarchista, ultraradikális, antiszemita kommunista frakció ózdi tevékenysége a „vörös fasizmus", a „fasiszta kommunizmus" szellemét idézte fel. A palackból kiszabadult pusztító erőt Révai és a kommunista vezetők többsége saját pártpolitikai céljai szolgálatába kívánta állítani. A kommunista vezetők nem akarták észrevenni, hogy ezzel szétzilálták a helyi munkásmozgalmat, hozzájárultak a munkásszolidaritás több évtizedes hagyományainak felszámolásához. Rákényszerítették machiavellista taktikájukat a fasiszta veszélyre felfigyelő kommunistákra, akiket így leszoktatva az önálló helyzetmegítélésről és cselekvőképességről, a központi akarat végrehajtóivá alacsonyítottak. A kunmadarasi pogromra feszült helyi politikai légkörben került sor. A község lakosságának többsége ugyanis igazságtalannak tartotta azt a népbírósági ítéletet, amelyet a helyi tanító, volt leventeoktató ellen hoztak. A felmentése érdekében szervezett helyi pártközi akcióval egy időben, de tőle függetlenül robbant ki a szörnyű lincseléssé, pogrommá fajuló antiszemita hisztéria. A közvetlen felelősség a pogromban résztvevő lumpenelemeket terhelte, de a közbiztonsági szervek közönyének, a