Századok – 1992
Tanulmányok - Gyarmati György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon. 1945–1950 II/202
210 gyarmati györgy gatás, az önkormányzatok szervezeti megújításának kérdése — mint már szó volt róla — az 1944 végén létrejött Ideiglenes Nemzeti Kormány programjában nem szerepelhetett, 1945 nyarától ez a témakör a pártok propagandájában, illetve az őszi hónapokban egymást érő választási gyűlésesen igencsak előkelő helyre került. Az ezt érintő korabeli megnyilatkozások persze — tekintettel a közelgő választásokra — inkább tekinthetők pártpolitikai deklarációnak, semmint átfogó, kidolgozott reformkoncepcióknak. Azon belül azonban, hogy minden egyes párt idejét múltnak ítélte ezen hatalmi ágazat szervezetét és működési rendjét, továbbá, hogy egyöntetűen egy „népet szolgáló közigazgatás" mielőbbi megteremtését szorgalmazták, az önkormányzatiság kérdéséről vallott felfogásukban bizonyos eltérések is kitapinthatók. A Független Kisgazdapárt egy kiterjedt önkormányzati hatáskörön alapuló decentralizált közigazgatásért szállt síkra, melyben „a nép széles rétegei" gyakorolnának ellenőrzést a közhivatalok fölött. A Szociáldemokrata Párt egy olyan „tiszta önkormányzatot" tartott a demokrácia számára üdvözítőnek, melyben a központi hatalom bele nem avatkozhat, csak ha helyi szinten elháríthatatlan zavarok mutatkoznának, illetve ha „országos érdekű ügyről van szó". A helyi autonómia értelmezésének ezen felfogását is sikerült azonban túllicitálnia a Magyar Kommunista Pártnak, midőn — ekkor még — úgy foglalt állást, hogy „az ország közigazgatásának demokratikus felépítése csak akkor van (lesz) biztosítva, ha a helyi önkormányzatok nemcsak helyi ügyeiket intézik egyedül, hanem kezdeményező és ellenőrző szerepük az ország ügyeiben is érvényesül".1 6 Ezekhez az elsősorban voksokra aspiráló választási Ígérvényekhez képest az önkormányzatok jövőbeni szerepét érintő leginkább meggyőző elképzeléseket „A Nemzeti Parasztpárt Kiskátéja" címet viselő — ugyancsak kampánycéllal megjelentetett — brosúra mutatta föl. Ez nem csupán a közigazgatás akkori refrénszerűen ismételgetett személycserékre koncentráló „demokratizálási" felfogásán lépett túl, hanem tézisszerűen annak az átfogó reformkoncepciónak minden lényeges elemét, amelyet a következő évben hoznak majd nyilvánosságra. (Részletes bemutatásra az alábbiakban térünk ki) Erdei Ferenc, aki nem csupán belügyminiszterként, hanem a NPP vezérkarában is a közigazgatás „reszortfelelőse" volt, az egyik választási nagygyűlésen erre utalva szólt átfogó reformtervükről, mely „rövid időn belül kész lesz arra, hogy amikor a politikai körülmények megengedik és megkívánják, akkor ezt a kész tervet, mint közigazgatásunk gyökeres, demokratikus és népi reformját végrehajtsuk".1 7 Az említett politikai körülmények azonban egyelőre a választópolgárokat szólították az urnákhoz... Mielőtt azonban a megújulásra váró önkormányzatok sorsát tovább követnénk, rögzítsük a választásokat megelőzően e kérdés kapcsán kialakuló állapotot. Az új magyar államiság 1944 végi létrehozásakor képviselt — képviselhető — állásponthoz képest, egy évvel később, a közigazgatás modernizálásának „korszükséglete" — a kormányzati koalíciót képező pártok megnyilatkozásai alapján — hatalmi pozícióból képviselt változtatási igénnyel, szándékkal is párosulni látszott.
