Századok – 1992
Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3
AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN 15 nem volt egyforma. Négy családfő évi 20-20 forintot, hatan 10-10 forintot, négyen 6, 7 illetve 8 forintot, ketten 5 forintot, hatan 3 forintot fizettek. Jacob Flesch viszont azért nem fizetett semmit, mert az uradalom körülbelül 1000 forinttal tartozott neki, a grófi háztartásnak szállított különféle anyagokért és posztókért.45 A szolgatartás ugyancsak összefüggött az anyagi helyzettel. Zsámbékon öt családfő tartott összesen hat szolgát (az öt között volt az a kettő, aki 30 forintért vette házát). Óbudán szolgát a helytartótanácsi összeírás annál a négy családfőnél mutatott ki (egyet-egyet), aki a legmagasabb cenzust fizette. Nyilvánvalóan ők négyen és Flesch alkották ekkor az óbudai zsidó község felső, jómódú rétegét, s kb. kétszer ennyien lehettek, akik az alsó, legrosszabb sorban élő csoporthoz tartoztak. Az óbudai zsidók foglalkozásáról először az 1728. évi regnicolaris összeírás tartalmaz adatokat.4 6 Ez azonban erősen hiányos: mindössze 19 családfőt nevez meg, tehát az 1727-es létszámhoz képest csaknem 26%-kal kevesebbet. A felsoroltak közül heten kereskedtek kisebb értékű ún. aprólékos portékával („cum exiguis mercibus" vagy „cum minutioribus rebus"), ebből ketten boltot is tartottak Óbudán. A valóságban ezek egy része nagyobb értékű árukkal távolsági kereskedelmet is folytatott, ez az összeírás azonban — ugyanúgy, ahogy a legtöbb más országos adóösszeírás — a valóságosnál nyilván kisebbnek igyekezett feltüntetni az adóalapot. Három családfő „aprólékos árukkal" házalt a falvakban, egy családfő üveges mesterséget folytatott, a többi nyolcról azt mondta az összeírás, hogy semmije sincs, „miser", mások segítségére szorul. Ugyanezen a regnicolaris összeírás Zsámbékon 29 zsidó férfi nevét tartalmazta. Közülük 20 kereskedett „aprólékos árukkal". Nagyrészükről azt jegyezte meg az összeírás, hogy „inde misere vivit", vagyis ebből a tevékenységből nyomorúságosan él. Zsidó boltosról nem szólt ez az összeírás. További 2 családfő a falvakban vándorkereskedést folytatott. A helységben ekkor az összeírás szerint egy zsidó kézműves - szabó - dolgozott: Jacobus Snaider. Volt ezenkívül egy sakter, 4 szolga és egy teljesen nincstelen, aki mások támogatásából élt. A korábbi forrásoknál sokkal több adatot tartalmaz a Helytartótanácshoz 1737 januárjában beküldött zsidóösszeírás, amely az 1736. évi állapotot tükrözte. Ez a forrás a családfő nevén kívül megadja a háztartáshoz tartozó személyek számát (feleség, nagyobb gyermek, kisebb gyermek, tanító, szolga, szolgálóleány), a lovak számát, megnevezi az illető családfő örökös földesurát, jelenlegi földesurát, az örökös, illetve a jelenlegi földesúrnak fizetett pénzösszeget,4 7 , s végül a foglalkozást. Óbudán ekkor 43 családfőt írtak össze, közülük 27 — azaz kereken 63% — foglalkozott kereskedéssel. Az összeírás szerint 4 zsidó üzletet tartott Óbudán, s itt közönséges árukkal („communibus mercibus") kereskedett (egy helyütt megmondta az összeíró, hogy ezeken vásznat, pántlikát, cérnát, cukrot és más hasonlókat értettek). További 4 adózóról azt írták, hogy a fentnevezett „közönséges árukkal kereskedik" (mercatur communibus mercibus"). Minthogy a boltot tartók mellett ez utóbbiak fizették az óbudai földesúrnak a legmagasabb cenzust (évi 8-9 forintot), feltehető, hogy ezek távolsági kereskedelmet folytattak, főként vászonnal és posztóval, s talán gabonával és gyapjúval is. A többi kereskedő közül hatan nyúlbőrrel, báránybőrrel, ócskavassal és egyéb régi holmikkal kereskedtek („leporinis pellibus et aliis abjectis rebus", „ferro antiquo", „pellibus agninis"). Ezek mindannyian évi 2 forintot fizettek az óbudai uradalomnak, ami lényegében a legalacsonyabb cenzus volt ekkor, így tehát bizonyosra vehető, hogy ez a hat családfő a házalókereskedést folytató, legalsó réteghez tartozott (még lovat sem írtak össze egyiknél sem).
